A Földközi-tengerről nap mint nap érkeznek a szörnyű hírek, miközben az Orbán-kormány erősen vitatott nemzeti konzultációt és plakátkampányt kezdeményezett a menekültkérdésről. Egy minapi a Francia Intézetben és az Olasz Kultúrintézetben tartott tanácskozáson többek között francia (Jean-Yves Feberey, Georges-Yoram Federmann), olasz (Gaetano Interlandi), magyar (Hardi Lilla, Bene Zsuzsa, Balog Andrea, Lajtai László) menekültekkel is foglalkozó pszichológusok és pszichiáterek gyűltek össze. A „Dívány a Dunán” című tanácskozás idei „vezető témája” a menekültek lelki gondozása volt. (A rendezvény előkészítése közel egy éve kezdődött, tehát nem az aktuális magyar eseményekre reagáltak a specialisták.)

A menekültekkel foglalkozó pszichiátereknek sokszor nincs módjuk „normális” pszichoterápiára – hangzott el -, hiszen az általuk látott emberek bármikor „eltűnhetnek”. Vagy maguktól mennek tovább más országba vagy megkapják a menekültstátuszt, vagy kitoloncolják őket az adott országból.

A poszttraumás stressztől kezdve a legkülönbözőbb szindrómákon át

AFP / Marcos Moreno

Így maguk a lelki segítségre szorulók sem tudhatják, meddig maradhatnak, de a pszichológusok is bizonytalanságban vannak. Ehhez járul, hogy sokszor olyan területekről érkeztek a menekültek, ahol háború dúlt, vagy ahol súlyos üldöztetésnek voltak kitéve az emberek. Veréseket vagy pszichikai kínzásokat éltek túl az érintettek. Így a poszttraumás stressztől kezdve a legkülönbözőbb szindrómákon át a „megszokott” pszichiátriai tünetekig a legkülönfélébb esetekkel találkoznak a szakértők.

A pszichiáterek munkája összekapcsolódik a szociális segítők munkájával, és nem elsősorban pszichológusként lépnek fel, hanem a segítségre várók legalapvetőbb szükségleteinek igyekeznek eleget tenni. Elsősorban meghallgatni tudják őket, és ha kell, bármilyen ügyben segíteni próbálnak, információval látják el az érintetteket: szinte nem is a pszichoterápián van a hangsúly az esetek jelentős részében.

A Szahara a tengernél is gyilkosabb

A rendezvény szervezője, a nizzai pszichiáter Jean-Yves Feberey azt mondta a hvg.hu-nak, hogy Olaszországba nem egyszerű bevándorlók érkeznek, nem munkát keresnek akik odaérkeznek, hanem megélhetést. Ők „semleges kifejezéssel” migránsoknak is nevezhetők, de alapvetően menekültekről van szó, akik vallási és etnikai háborúk miatt indulnak útnak.

A Szicíliából érkezett pszichiáter, Gaetano Interlandi előadásából pedig az derült ki, hogy a legtöbb olyan ember, aki Fekete-Afrikából a Szaharán át akar a Földközi-tenger partjáig eljutni, azzal a veszéllyel kénytelen szembenézni, hogy jelentős részük meghal, mielőtt Észak-Afrikába eljutna.

Ezt az óriási kockázatot azért vállalják, mert nem egyszerűen a nyomor elől menekülnek, hanem a kínzás, az üldözés, a halál elől „futnak”. Európában mi aztán már „csak” a Földközi-tengeren odavesző emberekről hallunk, és ez a drámai helyzet is csak idén több ezer ember életét követelte a tengeren – magyarázta Feberey.

Menekültek Dakhlában, a szaharai menekülttáborok egyikében

AFP / Elisa Santafe

Interlandi adatokat is közölt a Szaharán átkelők halálozásáról, ezek nagyon drasztikusnak és hihetetlennek tűnnek: akár 80 százalékos is lehet szerinte annak az esélye bizonyos esetekben, hogy nem érik el a menekültek még a Földközi-tenger afrikai partját sem. Ezért ennek az adatnak megpróbáltunk utánanézni.

Találtunk is egy angol nyelvű Spiegel-cikket például, amely szerint egy tavaly Nigerből útra kelt csoport 113 tagjából csak 17 élte túl a szaharai viszontagságokat. Ez nagyjából megfelelne Interlandi sokkoló adatának. Ugyanakkor a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM) honlapjáról letölthető tanulmány szerint 1996 és 2013 között legalább 1790 migráns vesztette az életét a Szaharán való átkelés közben. Ez nyilvánvalóan sokkal kisebb arány, mint az összes menekülő nyolcvan százaléka. Ugyanakkor a tanulmány szerzői, Tara Brian és Frank Laczko is megjegyzik, hogy a szub-szaharai, azaz fekete-afrikai régióból rendkívül nehéz megbízható adatokat szerezni az elhunyt migránsok számáról. Éppen ezért Interlandi adatait óvatossággal kell kezelni, de az kétségtelen, hogy borzalmas szenvedéseken mehetnek keresztül azok, akik a Szaharán átvágva próbálnak előbb a Földközi-tengerhez, majd Európába eljutni.

Amikor az érintettek speciális pszichiátriai kezeléséről kérdeztük, Feberey – aki nyelvtudása révén elsősorban Európa keleti részéről származó, oroszul beszélő (például sok csecsen nemzetiségű) menekültekkel foglalkozik Nizzában - elmondta, hogy számos lelki probléma fordul elő az érintettek körében. Olyanok, amelyek az átlagpolgárokat is sújtják: skizofrénia, depresszió, bipoláris zavarok. Ugyanakkor vannak a menekülteknek speciális tüneteik is: ezek közül a poszttraumás stressz okozta problémákat kell leginkább kezelni.

Az afrikai menekültek között is ez a helyzet, az innen érkezők óriási része maga is kínzásokon esett át, a nők jelentős része szexuális erőszak áldozata lett. Ám más afrikaiak, akik esetleg fizikai kínokat nem szenvedtek, azok is láthatták például közeli hozzátartozóik, barátaik halálát. Így az ellátásuk a szorongás kezelésétől kezdve a poszttraumás stressz-szindróma terápiájáig a legkülönbözőbb módszereket igénylik.

A muzulmánok a „zsidók”

Az egyhetes konferencián a legmeglepőbb előadást az ezredfordulón, 2000-ben a zámolyi romák ügyében is aktív Georges-Yoram Federmann tartotta. A francia pszichiáter lapunknak kifejtette: szerinte ma már nem ugyanazok a „zsidók” Franciaországban, mint régen. Úgy véli, ma ott a muzulmánok a „zsidók” (vagyis az üldözöttek).

„Nem mindenki közülük, persze, mert a többségük már integrálódott a francia társadalomba. ám vannak, akik nem tudtak beilleszkedni. Egyrészt túl szegények voltak, másrészt Franciaország nem akarta a politikai integrációjukat. A fiatal muzulmánok megpróbáltak politizálni, politizálódni, de ezt a tradicionális pártpolitika nem engedte, különösen a baloldal, Mitterand idején igyekezett őket eltéríteni őket az eredeti céljaiktól. Az arabok pedig visszatértek a külvárosokba, a „banlieu”-kbe.

Georges-Yoram Federmann

AFP / Philipp Guelland

Pszichiáterként is úgy érzi Federmann, ő tulajdonképpen a hatalom képviselője.”Mintha egy francia hajón teljesítenék szolgálatot a Földközi-tengeren, megpróbálva menteni az embereket.” Nem csak egy pszichiáter munkáját végzi, ügyvédek vagy szociális munkások feladatait is, aki megpróbálnak segíteni: például papírokat szerezni a rászorulóknak.

A különleges francia rendszer kiskapuit próbálják kihasználni, ezért nem is törekszik mindig a páciensek „gyógyítására”. Ha ők ugyanis meggyógyulnának, akkor elvesztenék a dokumentumaikat. Franciaországban ugyanis sajátos rendszer érvényesül. A pszichiáter kiállíthat egy dokumentumot, hogy ez az ember az üldöztetése, vagy más okok miatt gyógyításra szorul. És ha legalább hat évig ezt igazolja az orvos-pszichiáter, akkor a hatodik évben az érintett jogosult lehet egy tízéves tartózkodási engedélyre.

A konferencián egy nizzai pszichológus, Brigitte Karcher az egyik páciensét gyötrő szégyenérzetről beszélt. Federmann viszont nem érti, hogyan tudja Európa elfogadni, ami most történik a Földközi-tengeren a menekültekkel. „Európának nincs szégyenérzete. Franciaország is úgy tesz sokszor, mintha egyedül lenne a világon.”