Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám
Tetszett a cikk?

Senki sem gondolta volna korábban, de a párizsi terrortámadások után Budapesten is esemény lett az Eagles Of Death Metal koncertjéből. Komoly biztonsági intézkedések előzték meg a koncertet, amelyen a karizmatikus frontember, Jesse Hughes megint csak megmutatta, zenekara minden egyes dalával az életet ünnepli és nem kér a halálból, a terrorból. Maga Hughes a mai rockzenei paletta egyik legizgalmasabb figurája, két lábon járó ellentmondás, felszentelt pap és a részegséget ünneplő frontember egy személyben, aki Budapesten is hozta formáját.

Mikor lett ilyen menő együttes az Eagles Of Death Metalból? – kérdezi egy ismerősöm a koncert után, miután az Akvárium nagytermét csurig töltötte a kaliforniai banda. A választ persze ő is tudja, mégis, nehéz elhinni, hogy az a zenekar, amely 2009-ben még vígan csocsózott a közönségével a Dürer Kertben, most 2015-ben úgy tér vissza Magyarországra, hogy a koncertjükre csak külön motozás után lehet bejutni.

Béke, szeretet és rock'n'roll - mi köze ennek a terrorhoz?

Aztán persze kiderült, hogy az EODM semmit sem változott: ugyanolyan mocskosszájúak és ugyanúgy csak a felhőtlen szórakoztatás érdekli őket, mint azelőtt a bizonyos párizsi este előtt. Mielőtt a három fegyveres tüzet nyitott volna a Bataclan koncerttermében, azt hihették a banda rajongói, hogy az üzenet félreérthetetlen; hogy a Peace, Love and Death Metal vagy a Heart On (az első két lemez címe) iróniája/szójátéka a napnál is világosabb. Azt hihették, nem kell különösebben elmagyarázni senkinek, hogy Jesse Hughes kizárólag azért ír dalokat, és azzal a céllal lép a színpadra, hogy egy régóta ismert életérzést ünnepeljen. Igen, az EODM-nek semmi köze a halálhoz, hanem egy rock’n’roll bandához méltóan, az életet, a szexet, a részegséget ünneplik minden egyes megnyilvánulásukkal.

2015. november 13. óta azonban már egészen más előjelekkel lép fel az EODM. Korábban lehetetlen lett volna elképzelni, hogy a terror és a gyilkosság szó összekapcsolódjon annak a zenekarnak a nevével, amelynek legbonyolultabb dalszövegei is arról szólnak, hogy hősünk mennyire ágyba vinne már valakit. Persze az első sokkoló hírekben még death metal bandaként írtak Hughes-ékról, de aztán idővel a többségnek leesett, hogy az EODM-nál kevés életigenlőbb zenekar létezik a mai bandák között.

Pap és ördög egy személyben

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a sajtó felfedezte magának Jesse Hughes-t, akire elég szerény kifejezés ha azt mondjuk, komplex személyiség. Hughes az események előtt sem titkolta véleményét, de a szélesebb közönség a sokk hatásának elmúlása után nehezen tudott mit kezdeni azzal, hogy az EODM frontembere fegyverimádó, elkötelezett republikánus, aki amerikai alapértéknek tartja a szabad fegyverviseléshez való jogot. A saját alapértékeit néha csak álszent módon hangoztató európai közönség érezhetően zavarba jött ettől. Pedig Hughes minden egyes megnyilvánulásával azt üzeni, szard le mások véleményét, és ha nem értünk egyet, attól még öntudatlanra részegedhetünk le együtt.

Jesse Hughes a tragédia után a Bataclannál
AFP / Miguel Medina

Az EODM frontemberének megértéséhez egyértelműen a The Redemption of The Devil (Az Ördög megváltása - utalva egyik Hughes egyik becenevére, a The Devilre) című dokumentumfilm járt a legközelebb. Ebben a filmben Hughes nem csak politikai véleményét fejti ki, hanem megtudjuk róla, hogy civilben felszentelt pap (!), és érző szívű rocker, aki a kamerák előtt, könnyek között vall arról, hogy élete legnagyobb hibája, hogy a válás után eltiltották gyereke látogatásától. Aki a színpadi macsó szöges ellentéte civilben, hiszen boldog párkapcsolatban él egy ex-pornószínésznővel, Tuesday Cross-szal, akivel együtt másztak ki a földi pokol legsötétebb bugyraiból. Talán ebből is érezhető, hogy akármennyire szeretett is volna a közvélemény hamar ítéletet mondani Hughes-ról, ő nem az a tipikus egydimenziós személyiség.

Ezzel a rájuk rakódott teherrel kellett tehát kezdeniük valamit a mostani visszatérő koncerteken, miután érthető okokból a tervezett őszi európai turnéjuk hátralévő állomásain - köztük Budapesten - még képtelenek lettek volna túlemelkedni a sokkon, barátaik és közönségük tagjainak elvesztésén.

Párizs óta azonban a zenekar, és a főleg a két dalszerző, Jesse Hughes és Josh Homme tudatosan nem hagyta csendben a dolgot. Végig hangoztatták, hogy nem hagyják abba, sőt az egyetlen megoldás, ha folytatják a koncertezést, ha lehet, még nagyobb elánnal. Később megrázó interjút adtak a Vice-nak, amelyben részletesen kifejtik, milyen is volt a helyszínen átélni a terrortámadást. Végül, -- bár előtte elképzelhetetlen lett volna, de – a hozzájuk képest szinte homlokegyenest más üzenetet közvetítő U2-val léptek fel közösen Párizsban, és kár tagadni, a zenekar megsokszorozta táborát, olyanok is az EODM-számokat hallgattak, akiket előtte elijesztett a zenekar neve.

Tánc az életért

Így érkeztünk el a budapesti koncertig, amelyen Hughes és társai kétséget sem hagytak afelől, hogy úgy üzennek a terrornak, hogy egyszerűen tudomást sem vesznek róla. Hughes a koncert közben csak néhány megjegyzéssel utalt a tragédia következményire, megköszönte például a biztonsági embereknek, hogy vigyáznak rájuk és a közönségre, és a szokásosnál őszintébbnek tűnt az a koncerteken közhelynek tűnő mondat is, hogy „örülök, hogy itt vagytok”.

A kép még a párizsi visszatérő koncerten készült
AFP / Joel Saget

Szó sem volt ezen a koncerten bármiféle halálról, már a felvezető szám, a Bay City Rollers Saturday Night című slágere is azt üzente, hogy ez a szombat este csakis a táncról, és a rock’n’rollról szólhat. Az üzenetet pedig mindenki vette, és ahogy az egy EODM-koncerthez méltó, repült a melltartó a színpadra, a közönség pedig evett a jelenlegi rockmezőny se színe se szaga frontembereihez képest kiemelkedően karizmatikus Hughes tenyeréből. Volt megint Brown Sugar-feldolgozás, ezúttal egy szál gitárral, egyedül a vége felé erőltetettnek ható szólózgatás rondított bele a slágerparádéba.

„Úgy kezdesz el táncolni, mintha csak ezért élnél” – hangzott el a záró Speaking In Tongues című szám dalszövegében: Jesse Hughes lehet, hogy  egyesek szemében maga az ördög, de azt senki sem tagadhatja, hogy minden este csakis a színpadért, a közönségért él. Ez a két lábon járó ellentmondás, a szentéletű pap és gonosz ördög egy személyben, minden este megváltja saját lelkét.

Így szólt a Speaking in Tongues az Akváriumban:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!