Lassan kezd megszokottá válni, hogy Manu Chao néhány évente eljön Magyarországra és fellép valahol, az utóbbi időben leginkább a Sziget iroda valamely helyszínén: 2007-ben a Sziget nagyszínpados koncertje arról lett híres, hogy kétszer is kiment az áram, de ennek ellenére tombolt tovább a tömeg; aztán egy évvel később a Volton lépett fel, és néhány év kihagyás után 2013-ban, majd 2015-ben a Budapest Parkban vezényelt őrült tombolásokat.

Most ismét a Szigeten lépett fel a már 55 éves világsztár, aki továbbra is elképesztő energiával ugrándozza végig a saját koncertjeit. Rihannánál mindenki a show-t hiányolta, Manu Chaónál viszont senki nem akad ki, ha a show-elem egy véletlenül a színpadra tévedt dinóból, illetve egy olyan rajzfilmszerű vetítésből áll, ami talán még a kilenc évvel ezelőtti szigetes fellépésén is megvolt már. Manu Chaónál a koncert lényege ugyanis nem ez, hanem a jól ismert számok pörgős összekapcsolása egyetlen lendületes bulivá. Ez persze most sem hiányzott, de valami mégis.

Ez történt pénteken a Szigeten - fotók

Ahogy ott álltam ugyanis a Szigeten a nagyszínpad előtt a tömeg közepén a háromnapos fesztiválbűzben, és egy meglepően halkan és tompán szóló koncertre próbáltam bulizni, akkor valahogy elmaradt az eksztázis. Bár hivatalosan a pénteki volt a Sziget első napja, igazából már harmadik napja állt a bál, így nem csoda, ha rendesen bűzlik már a nagyszínpad előtti tér – hányásszag, szarszag és állott sörszag keveredik valami különös elegybe, miközben térdig gázolunk az eldobott söröspoharakban. De ezzel még nincs is semmi gond, egy fesztivál az ilyen, megszoktam.

Viszont különösebb megerőltetés nélkül tudtunk elbeszélgetni a tömeg első harmadában is, miközben ott teljes erőbedobással játszott a banda. A színpad előtt közvetlenül persze láthatóan lapjával álltak az emberek, a felpörgetett részeknél pedig rendesen beindult a pogó is, kicsivel hátrébb viszont már nem szólt rendesen a koncert. Nem mondom, hogy élvezhetetlen lett volna, de ez a Sziget nagyszínpad-hatása: a szétterülő, sörszagban álló embertömegnek talán nem is lehet olyan erejű koncertet adni, mint egy olyan helyen, ahol kifejezetten az adott előadóra kíváncsi mindenki és direkt arra megy ki.

Manu Chao persze hozta a formáját: megvoltak a nagy slágerek, a pogózós-ugrálós részek, a rutinos koncertrejárók által jól ismert ojó-zások és a közönségénekeltetés, a menekültekért és hazátlanokért rendszeresen a számaiban is felszólaló Manu pedig a világ legtermészetesebb gesztusaként kiabálta bele többször is a több tízezres tömegbe, hogy „Let the refugees pass!”, vagyis hogy engedjétek át a menekülteket, amit a főleg nemzetközi összetételű közönség rendesen meg is tapsolt.