Gyanús volt már a hálószobapopot a mainstreambe emelő zenekar visszatérése a több éves elvonulás után: az első kislemez, az On Hold klipjében, vagy az új számok első élő előadása közben a korábban befelé fordulónak elkönyvelt tagok látványosan mosolyogtak, ölelgették, puszilgatták egymást. Valószínűleg ez a látványos váltás tudatos volt a három gyerekkori jóbarát, Romy Madley Croft, Oliver Sim és Jamie Smith részéről. Elég világosan akarták kifelé is kommunikálni, hogy már megunták azt a szomorú, fekete-fehér képet, amilyennek a világ látta őket a 2009-es berobbanásuk óta.

Még húsz évesek sem voltak, amikor talán ők rökönyödtek meg a legjobban azon, hogy érzékeny, minimalista dalaikról kezdett cikkezni az összes meghatározó zenei oldal, egyre több híresség lett a rajongójuk, és aztán végül a legnagyobb fesztiválok színpadán találták magukat. A váratlan áttörés azonban áldozatokkal járt: a kezdetben négytagú zenekar úgy döntött, hogy Baria Quereshi-nek személyes ellentétek miatt távozni kell a The xx-ből. A fesztiválfellépéseken pedig folyamatos feszültséget teremtett, hogy ezek a garázsban összerakott, érzékeny dalok mennyire működnek a harsányabb közegben (a szigetes koncerten is sokan többet hallottak a közönség morajlásából mint a zenekarból).

A második lemez, a Coexist épp ezért már a klubzenével kacérkodott, de az a lemez inkább már a belső válság korai jeleit hordozta. Egyáltalán nem számít mai füllel sem rossz albumnak a Coexist, de már a lemez készítése is nehézkesebb menet volt. A megjelenést követő turné után pedig mindhárom tag más irányba menekült, ami miatt a The xx dalszövegeinek, és hangzásának magja, az erős kötelék, a belső kémia is veszélybe került. Ahogy az elmúlt évek legjobb zenekari portréjából kiderült, Oliver Sim alkoholproblémákkal küzdött, amely erősen próbára tette a barátságát Romy Madley Crofttal. Ezzel szemben Jamie Smith önállóan is egészen új közeget hódított meg: előbb kiadott egy fantasztikus lemezt Gil Scott-Heron-remixekből (I'm New Here), majd önálló producerként, a Jamie XX név alatt  jegyzett lemeze, az In Colour a legfontosabb kortárs elektronikus előadók közé repítette.

A direkt színesben pompázó borító, a stíluskavalkád már üzenet volt a zenekar háza tájáról: az In Colour több számában is együtt dolgozó trió ráérzett a hangmintákban rejlő lehetőségekre, és először kacsintott egy olyan zenei világ felé, amely aztán az új lemezen, az I See You-n hallatszódik teljes pompájában.

Az I See You már nem a kamaszkor és a fiatal felnőttkor paráinak érzékeny zenei feldolgozása, hanem egy a válságból, a kreatív és magánéleti mélypontból kilábaló csapatot mutat. Az új lemez dalaiban persze ott van az a sebezhetőség és intimitás, ami miatt oly sokan kezdtek szimpatizálni a zenekarral a kezdeti időkben, de ez már a saját hibák, tévutak beismerésétől egy sokkal felszabadultabb csomagolásban tálalja a trió. Ha úgy tetszik, ezeknek a daloknak már tényleg a nagyszínpadokon a helyük.

Sok helyen leírták, és hamar nyilvánvalóvá válik az I See You-t hallgatva, hogy ez a lemez leginkább Jamie XX tehetségét dicséri: Sim és Madley Croft párbeszédre emlékeztető dalait ő öntötte eddig is formába, de a mostani lemezen lett igazán fontos az ő produceri szerepe is. A lehető legkülönbözőbb helyekről ásott elő hangmintákat (például a nyolcvanas években aktív Hall & Oates duótól, az Alessi Brotherstől, vagy az Ifjúság című filmben is elhangzó David Lang-dalból), és a táncosabb, és valószínűleg rengeteg remix elé néző, nyitó Dangerous, vagy az I Dare You már egy olyan The xx-t mutatnak, amely nem fél a nagy közönségtől, a nagy színpadoktól.

Facebook / The xx

Jamie Smith azonban nem az In Colour folytatását akarta fő zenekarára erőltetni, mert néha egy-egy melankólikusabb momentumot húz alá szinte észrevétlenül például a Performance-ban. Aztán Romy elvesztett szüleihez írt fájdalommal teli dalát csomagolja dicsőségesebb, emelkedett hangzásba (Brave For You), hogy végül egészen megrázóvá varászolja a zenekaron belüli, a gyerekori kötelékeket próbára tevő ellentétek utáni békülésről szóló Test Me-t.

"They all say I will become a replica" - énekli együtt Sim és Madley Croft a Replica refrénjében. A The xx-nek ettől az egy dologtól az I See You után már biztosan nem kell félnie. Úgy nyitottak új fejezetet zenei karrierjükben, hogy megőriztek mindent, ami korábban egyedivé tette őket. Továbbra is egyedül, befelé figyelve táncolnak a tömegben, de már legalább nem félnek a többiek szemébe nézni.