„Napjainkban minden annyira instant”, mondja a Vice magazin riportjában az Auris Apotheracy lemezkiadó alapítója, Dante Augustus Scarlatti. „A Spotifyhoz hasonlók miatt az emberek azt gondolják, hogy végtelen zene birtokában vannak, mint ahogy egyébként valóban, a zene általában csak egy gombnyomásnyi távolságra van.”

Ennek az érzésnek vagy gondolatnak a nyomán született meg ez a bizonyos lemezkiadó – először persze csak a gondolat maga volt, abból fejlődött ki, vagy annak a manifeszt formája lett ez az avantgarde, dadaista zeneipari performansznak is beillő vállalkozás.

Scarlatti, akinek amúgy nem ez a valódi neve, valamint ugyancsak álnéven futó testvére és legjobb barátja olyan formátumban adnak ki zenéket, amelyek igen nehezen (néha csak teoretikusan) lejátszhatóak, horribile dictu, melyek játszása tönkre is teheti a lejátszóberendezést.

Bakelitlemezek, melyeket összefestettek és melyeknek tintát kentek a barázdáira, légfrissítővé átalakított cédék, melyekre gyógynövénydarabkákat ragasztottak, vagy törött üvegek darabkáival beborított magnókazetták. Nemrég kiadtak egy kazettát, melynek letörték a fogait, így téve lejátszhatatlanná azt, egy másikat pedig darabokra szedve pakoltak a csomagolásba, és akkor még nem is beszéltünk a megolvasztott és a kettétört kiadványokról.

Mindazonáltal, Scarlattiék azt akarják, hogy a vásárlók lejátsszák, vagy legalább megpróbálják megszólaltatni a hanghordozókat – ez természetszerűen következik a nehogy-azt-hidd-hogy-a-zene-csak-egy-kattintásra-van ideológiából: „Enélkül ezek csak random művészeti objektek lennének. Mi pedig azt szeretnénk, hogy az emberek ne így fogadják be ezeket a hordozókat. Azt akarjuk, hogy melózz azon, hogy eljuss a meghallgatásig. És nem azt, hogy felrakd a polcra, és azt mondd, hogy Ó, de artisztikus tárgyak ezek. Azt akarjuk, hogy ki is próbáld őket. Ez az egész lényege.”

A helyzet és a koncepció iróniája (egész pontosan az irónia iróniája, a duplacsavar) az, hogy az Auris Apotheracy bizonyos kiadványai digitális formában elérhetőek a neten, egész pontosan a Bandcampen. „Imádom a Bandcampet. Személy szerint az gondolom, hogy napjainkban a fizikai formátum, mint olyan felesleges dolog. Szemetet gyártunk vele a szeméttelepre” – mondja Scarlatti.

Így készül a kettétört kazetta:

Ez pedig egy másik, ugyancsak sajátosan működő kiadvány: