hvg.hu: Regényei között az olvasó rendre felfedezhet átfedéseket. A 2001-ben született Vagyonregény témájában a privatizáció kulisszatitkairól rántotta le a leplet.

Kerékgyártó István: A Vagyonregényt az irodalom némi fanyalgással fogadta, azonban azóta is tanítják szociológus- és közgazdászhallgatóknak, tehát inkább forrás, kordokumentum lett belőle. Hiszen mi történt akkor? Egy hatalmas állami vagyon viszonylag rövid idő alatt magánkezekbe került. Sokkal egyszerűbb volt anno fordítva, amikor azt mondták, hogy holnaptól állami tulajdonba kerülnek a megfelelő nagyságú gyárak és üzemek. Egy tollvonással elvették ezeket a tulajdonosaiktól. Ez egy egyszeri adminisztratív döntés volt. Akkor a halakból halászlét főztek, de amikor indult a privatizáció, nekünk a halászléből kellett élő halakat „teremteni”, ami azért bonyolultabb feladat. És mindez 2-3-4 év alatt lezajlott. Én akkoriban privatizációs tanácsadóként működtem, izgalmas volt ezt a folyamatot belülről látni.

hvg.hu: Elég későn kezdett írni? Miért?

K. I.: Azért kezdtem el írni – amúgy valóban viszonylag későn, 47 évesen –, mert olyan ismeretek közelébe jutottam, amelyekről azt gondoltam, hogy jó lenne ezeket másokkal is megosztani, elmesélni. Írhattam volna szociológiai vagy gazdaságtörténeti tanulmányokat is, de úgy gondoltam, hogy sokkal többekhez eljutok, ha irodalmi formával próbálkozom. Hályogkovácsként kezdtem bele, előtte csak tudományos cikkeket írtam. Nem szégyellem a Vagyonregényt, de íróként volt hova fejlődnöm, ezért írtam még négy regényt, amikből sokat tanultam, és most úgy gondoltam, eljött az idő, hogy újra próbálkozzam a rendszerváltás témájával. És azért éppen most, mert egyszer Spiró György azt mondta nekem, hogy 63-64 évesen már ne fogjunk nagyobb regénybe, mert másképp fog már akkor az ember agya. 60 évesen kezdtem el írni ezt, s 63 éves koromra fejeztem be, tehát sikerült időben megírnom még egyszer életem nagy élményét, a rendszerváltást, és talán mostanra lett már „kanalam” is ehhez. Ezt majd az olvasók döntik el.

Kerékgyártó István

Fülöp Máté

hvg.hu: A rendszerváltónak – bármennyire is fikció – nagyon sok valóságos eleme van. Az olvasó folyamatosan próbálja azonosítani a regényfigurákat. Kikről mintázta a szereplőket?

K. I.: Ez nem kulcsregény. A regény szereplői nem kódolhatók vissza úgy, mint a Vagyonregényben. A rendszerváltás előtti időszak figuráit olykor régi ismerőseimről mintáztam, de ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább több vagy akár sok valóságos figura tulajdonságaiból gyúrtam össze könyvem szereplőit. Talán egy személy azonosítható be, a miniszterelnök, akire mint Főmérnökre utalnak, akinek az akaratát lesi mindenki, s akivel hősöm kétszer is találkozik, bár csak futólag, hisz ő jóval alacsonyabb fokon áll ebben a szigorú hierarchiában.

hvg.hu: Vidra Milán az a politikai háttérember, aki nagyon ügyesen evickél előre, semmilyen különösebb meggyőződése nincs, nincsenek erkölcsi gátlásai, egyet tud csak: hogy luxusban szeretne élni, folyton kielégíteni hedonista vágyait. Tehát tökéletesen alkalmas arra, hogy használják őt, és van elég esze ahhoz, hogy tudja: kikkel érdemes együtt dolgozni. Magyarán: egy eléggé veszélyes politikus karakter. Ilyenekkel van tele Magyarország?

K. I.: Én nem nevezném politikusnak. Egyszer helyettes államtitkárként szerepel ugyan a könyvben, de akkor sem ő van az előtérben. Ő az a szürke eminenciás, aki nem adja az arcát, az árnyékban működik, használják őt, de ő is használ másokat. Ismertem ilyen embereket, szinte majdnem minden párt környékén megjelennek ezek, akikkel végre lehet hajtatni bizonyos feladatokat, és akik tartják a markukat és keresnek is ezzel rendesen. Ide tartoznak a strómanok, valamint a különböző sajtót befolyásoló, politikusokat lejárató, erre adatokat gyűjtő, ha kell, uruk ellenségeit fenyegető, a „visszautasíthatatlan” kéréseket közvetítő figurák is.

hvg.hu: Vidra Milán politikai körökben szerethető tulajdonságai közé tartozik, hogy nem akar nagyon sokat, nem gázol át másokon, csak csendben, szolgálatkészen segíti a sunyi, piszkos ügyeket.

K. I.: Ezért is nem politikus. Egy politikus mindig előbbre akar jutni, ezért folyton nyírja a pártbeli konkurenciáit. Nem véletlen, hogy amikor egy politikusról kiderül valami disznóság, azt általában a saját párttársai szivárogtatják ki és juttatják el a megfelelő sajtóorgánumokhoz.

Fülöp Máté

Vidra Milán nem ilyen. Persze azért ő is elárulja – kétszer is – a kenyéradó gazdáit. De csak akkor, ha úgy látja, hogy már a saját egzisztenciája forog veszélyben. Bár nem túl nagy örömmel, de mégiscsak kicsinálja hűbérurait, különben velük együtt bukna, és egy új gazda mellé szegődik, akinek éppen fölfelé ível a csillaga. Amikor nem az övéi vannak hatalmon, akkor inkább elmegy külföldre és élvezi az életet abból a pénzből, amit az előző ciklusban megszerzett. Akkor aktiválják Vidrát, amikor az övéi, egy jobboldali párt van hatalmon. A pártokat amúgy nem nevezem meg, mondom, ez nem egy kulcsregény.

hvg.hu: A kívülálló számára is könnyen elképzelhető életszagú helyzetek és helyszínek – vadászat, kupleráj, börtöncella, elegáns kastély – adják a hátteret Vidra életéhez. Mintaértékű az a jelenet, amiben a kormánypártiak lepaktálnak az egyik ellenzéki vezetővel. Nem tudok nem arra gondolni, hogy a párbeszédek nagyon is valóságosak. Mintha ön pontosan tudná, hogy is megy ez a hatalom felsőbb köreiben. Honnan?

K. I.: Egyrészt naponta több órát olvasok politikai elemzéseket, cikkeket, különösen érdekelnek a nyilvánosságra került, titokban felvett beszélgetések, rendőrségi jegyzőkönyvek vagy akár az adóhivatal nyomozóinak titkos megfigyelései, melyek napvilágra kerültek, mint az nemrégiben is történt. Másrészt, amikor a kilencvenes években privatizációs tanácsadó, majd üzletember voltam, nemegyszer előfordult, hogy több párt képviselője ült az asztalnál, akik azt mondták, hogy hagyjuk most a pártpolitikát, az ideológiát, itt pénzről van szó, és bármiben meg tudtak egyezni.

Kalligram

Ismertem ezeket a politikusokat – úgy hívtam magamban némi eufemizmussal őket, hogy merkantil hajlamú figurák, ami nem jelentett mást, mint hogy elég bátran loptak –, akik nagyon jó kapcsolatban álltak más pártok hasonló hajlamú figuráival. Ez ma már nem így van, ma csak a legszűkebb körnek megengedett a harácsolás. Több helyütt olvastam egy nagyon fontos orosz személyiségről, egy spin doktorról, a babaarcú és végtelenül cinikus Vlagyiszlav Szurkovról, aki Putyin főtanácsadója (még miniszterelnök-helyettes is volt egy ideig – a regényemben írok is róla), aki azt mondja, hogy ne hagyjuk, hogy csak úgy megalakuljon egy ellenzéki párt, hanem legyünk ott és támogassuk. Úgy gondolom, Szurkovnak akadnak hazai tanítványai. Nálunk is nagyon erős késztetései vannak a hatalomnak az ellenzék befolyásolására, és megtalálják a módszereket. A három P-vel (Pénz; Politikai hatalom; a női nemi szerv) meg tudják vásárolni őket, illetve ezt még lehet fűszerezni a zsarolással. Nem véletlenül nem hozzák nyilvánosságra az ügynöklistákat, nem véletlenül ejtenek el nyomozásokat, gyűjtenek a potentátokról aktákat szexuális szokásaikról, gazdagodásukról, alkohol- vagy drogfogyasztásukról. Korbáccsal és mézesmadzaggal kézben lehet tartani a politikusok többségét.

És végül: ma is vannak a politika környékén kormánypárti és ellenzéki ismerőseim, akik mesélnek. Hallani vadászatokon zajló dorbézolásokról, luxuskuplerájok politikus vendégköréről, ajándékba kapott álomutazásokról és hogy hogyan kényszerítenek vallomástételre előzetes letartóztatásban lévőket. Az a legérdekesebb, amikor titkos felvételek kerülnek napvilágra. Ordenáré szavakkal és főleg nagyon cinikusan beszélnek ezeken politikusok és a környezetükbe tartozó üzletemberek, ügyvédek. Ez a nyelv a futballöltözők, a honvédségi körletek és a kollégiumi fiúszobák lábszagú, macsó trágársága. Ezekből merítek a történeteimhez.

hvg.hu: Nagyon sötét, korrupt, erkölcsileg romlott világba tekinthetünk be a regény lapjain. Sőt, büntetőjogilag is értékelhető tettek sorozatába, ez lenne a mai politikai élet? A végkonklúziója az, hogy nem volt sikeres a rendszerváltás?

K. I.: Életem legboldogabb napjai voltak, amikor az orosz csapatok elhagyták Magyarországot, és amikor az EU-hoz csatlakoztunk. Úgy gondoltam, hogy most már nem lehet eltéríteni minket attól, hogy a világ boldogabbik feléhez tartozzunk. Az utóbbi időben pedig megfigyelhetünk egy jelentős eltérést ettől az iránytól, megijeszt az egyre szorosabbra fűződő orosz kapcsolat. Nem mondom, hogy nem lehet ezen az irányon változtatni, de ehhez először ki kell mondani, hogy miben élünk, aztán kereshetjük a megoldási alternatívákat.

hvg.hu: Érdekes a regény szerkezete. Nem lineárisan halad előre, hanem időben ide-oda ugrál.

K. I.: Lineáris is, meg nem is. A kiindulópontja 1990, a rendszerváltás éve. Zárójelben a fejezetek előtt mindig írom, hogy hány évvel járunk a rendszerváltás előtt vagy után. Minden páratlan fejezet az időben előre megy, és minden páros számú egy flashback, egy visszatekintés Vidra múltjára, ami viszont tematikus, mindig a rendszerváltás utáni fejezetek tartalmi részéhez kapcsolódik: melyek voltak azok a korábbi történések, amelyek magyarázatul szolgálhatnak a főhős későbbi cselekvéseihez.

Fülöp Máté

És itt tartom fontosnak megemlíteni a regényem mottóját, amit Franz Grillparzer, a 19. század legjelentősebb osztrák írója mondott: „A változások mindig kisebbek, mint amilyennek először tűnnek.” Azt hittük, hogy itt fenekestől fölfordul minden a rendszerváltás után. Most pedig éppen ott tartunk, hogy a hatalom részéről a kádári rendszer irányítási módszerei (megfélemlítés, a csak a nekünk parírozók támogatása), az alattvalóknál pedig a szolgaszellem, a régi beidegződések térnek vissza („ne szólj szám, nem fáj fejem”, „kaparj kurta, neked is jut”). Még mindig nem jött létre egy öntudatos, erős polgárság, ezért fontosak ezek a visszatekintések a kötetben, hogy lássuk: mennyi mindenben hasonlít ez a mai világunk a rendszerváltás előtti időkhöz. Attól félek, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy a politikai hatalom kénye-kedve szerint bánik az egész országgal, hanem arról is, hogy ez a mi nemzetünk folyton kitermeli magából a „korszakos” vezetőket. Egy-egy politikust sokáig hagy, hogy a saját klientúráját kiépítve uraljon mindent. Így jönnek létre a Horthy- és Kádár-korszakok. Persze ezek a korszakok egy pillanat alatt össze is dőlhetnek. A folyamatok megjósolhatatlanok.