Mementó 1917. november 7. – Igyekeznie kellett Leninnek, hogy megdönthessen valamit
Az orosz birodalom 1917 őszére már a megsemmisülés határán volt, és a bolsevikoknak nagyon igyekezniük kellett, hogy bármit is megdönthessenek Péterváron: a cárizmust pár héttel azelőtt számolták fel Kerenszkijék, a németek már a Balti-szigeteket is elfoglalták Pétervár előterében, így a lakosság és a kormány menekülőben volt a fővárosból. Egy pesti lap már október végén forradalmat várt, november 2-án pedig már tudni lehetett: hetedikén lesz a bolsevik akció.
A bolsevik hatalomátvétel előzményeit és lezajlását máig számos mítosz övezi. Az „eredeti” forrásokról is nehezen dönthető el, hogy hitelesek-e. Ugyanakkor néhány alaptendenciát a korabeli sajtóból is lehet érzékelni.
Mi volt a németek szerepe?
Régi dilemma a feltételezhető német szerep a bolsevik mozgalom erősödésében. A történészi vita már az 1920-as évek óta folyik, hogy Lenint mennyire támogatta a német főhadiszállás 1917-ben, illetve esetleg a német szociáldemokrata párt. Gyanítható, márkamilliók ömlöttek a bolsevikokhoz, méghozzá német forrásból. Erről már a Die Zeit 1957-es kiadása is közölt egy 1917-es (állítólagos) dokumentumot.
A hvg.hu korábbi cikkeiben is foglalkoztunk e hipotézisekkel, és „Herr Lenin” német érdeket szolgáló fellépésével, de a történészi kételyeknek is teret adtunk.
Pesten örültek Leninnek – 1917 novemberében legalábbis
Árulkodó azonban, hogy 1917-ben Lenin orosz hátországbeli tevékenységét mennyire rokonszenvvel figyelte a központi hatalmak, vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország sajtója. Mindkét kimerülőben lévő országnak ugyanis elemi érdeke volt az orosz birodalom felbomlása és a fegyverszünet vagy béke elérése a három éve pusztító világháború keleti frontján. Márpedig ez elképzelhetetlen volt az angolbarát Ideiglenes Kormány uralma alatt, amely a háború folytatása mellett kardoskodott.
A monarchia a Die Zeit által idézett titkos irat szerint fanyalgott ugyan a bolsevikok német támogatása miatt, de a magyar főváros konzervatív újságja, a Budapesti Hírlap 1917. november 8-án üdvözölte az olasz frontról érkező kedvező hírekkel együtt a bolsevik hatalomátvételt. „A drót ma délnyugatról is, északkeletről is izgalmas híreket hozott. Az olasz harctér új hírei kifejeződnek abban, hogy foglyaink száma meghaladta a 250.000-t, ágybeli zsákmányunk a 2300-at” írta a lap, hozzátéve: „ezek a számok képletei egy nagy lépésnek, melyet a béke felé tettünk. Egy másik nagy lépés ez óhajtott irányban – reméljük – az, a minek a hírét Pétervár felől vesszük s a mi nem kevesebb, mint hogy az eddigi forradalmi kormányt fogságra vetették (csak Kerenszki tudott elmenekülni a társaságból) és a béke jegyében harcolók, a bolsevikiek, a Leninisták kerítették kezükbe a hatalmat.”
A Pesti Hírlap eközben november 7-én még Kerenszkijt idézte, aki egyszerűen lehazaárulózta Lenint – erről Mementó-sorozatunk 2010-es cikkében írtunk, s e cikkben szó volt arról, hogy ez a polgári liberális újság is üdvözölte a bolsevik hatalomátvételt, amit a többi magyar korabeli laphoz hasonlóan forradalomként értékelt.
Látható tehát, hogy a titkos német-bolsevik kapcsolat nyilvánvalóan hatott a budapesti sajtóra is. Ám a német szerep az orosz birodalom bukásában nemcsak „közvetett” lehetett. Nyílt fenyegetést jelentett Pétervár számára a balti-tengeri német offenzíva 1917 októberének végén.
Pétervárhoz közelítenek a németek, Kerenszkij csak a halált ígérhette embereinek
Az Est október 16-ai kiadása szerint „a németek elfoglalták a rigai és a finn öböl bejáratát”. A Balti-tenger keleti felében, a mai Lettország és Észtország területén kulcsfontosságú bázisokat foglaltak el ekkor a németek: Ösel (ma: Saaremaa), Dagö (Hiiumaa) és Moon (Muhu) szigetei szinte Pétervár „előszobáinak” számítottak, nem véletlen, hogy Kerenszkij, az orosz Ideiglenes Kormány vezetője ekkor kétségbeesett proklamációt intézett a lázadó flottához. „Én mint a legfőbb parancsnok, megkövetelem úgy a legénységtől, mint a parancsnokoktól, hogy föláldozzák magukat.”. A kormány tehát maximum a dicső halált tudta felajánlani saját embereinek.
A Novoje Vremja szerint „Ösel sziget megszállásának hírére Péterváron olyan pánik tört ki, hogy minden pályaudvar perronja és várócsarnoka zsúfolásig megtelt utasokkal és podgyászukkal. Az utasok jegyeket kértek, mindegy volt, hogy hová, csak el akartak menekülni Pétervárról. Tekintettel azonban a hiányos vasúti közlekedésre, a menekülni szándékozóknak csak jelentéktelen része tudta elhagyni a várost.”
Az Ideiglenes Kormány menekült volna Pétervárról
Közben Kerenszkij felszólalt az úgynevezett előparlament ülésén (ez a később megválasztandó alkotmányozó gyűlés felállításáig töltött be átmeneti szerepet): a kormány „minden támadás ellen megóvja a rábízott forradalmi hatalmat, a mi már a két ízben szerencsésen sikerült is”. (Ezzel a sikertelen nyári bolsevik puccskísérletre és az őszi Kornyilov-féle elbukott hatalomátvételre utalhatott.)
Majd a hadsereg újjászervezéséről beszélt, „a melynek ellenállási ereje megtörött, mert a régi kormányok mulasztásai következtében a nép műveletlen és mert gonosz bujtogatások megbontották a hadsereg fegyelmét”.
A nyilvánvalóan a nyugati antanthatalmaknak szóló üzenetre a bolsevikok (korabeli megnevezéssel: maximalista) Trockij válaszolt: „A maximalisták sem a mostani kormánnyal, sem az előzetes parlamenttel nem dolgozhatnak együtt.” Október 24-i hír szerint az Ideiglenes Kormány a főváros kiürítésére készült. Az alcím szerint pedig „Trocki veszi át Pétervárat”. Ha ez így nem is volt igaz, de jelezte a bolsevikok növekvő befolyását. A brit Daily Mail mindenesetre azt írta: a munkás- és katonatanács elnöke, Trockij „önhatalmúan előkészületeket tesz Pétervár gazdasági ellátására és a fővárosi hivatalok átvételére arra az esetre, ha a kormányhatóságok eltávoznak Pétervárról”.
Új forradalmat várt az egyik magyar újság, a másik előre megírta: november 7-én lesz az akció
Ekkor már Az Est nyugodt szívvel írta meg: az „Új orosz forradalom előtt” című cikkét, melyből kiderült: „Attól tartanak, hogy Oroszország új forradalom előtt áll. Az északi front főparancsnoka közölte egyes lapokkal, hogy a fronton olyan mozgalom van, hogy egy meghatározott napon a katonák leteszik a fegyvert és hazatérnek”.
Közben az orosz ideiglenes kormány október végi minisztertanácsán a hadianyaggyárak Pétervárról biztosabb helyre viteléről tanácskoztak, s arról, hogy „a pénzügyminisztérium legfontosabb szakosztályainak és a nagy pénzintézeteknek költözködése már megkezdődött. Az igazságügyminisztérium most csomagoltatja az irattárakat.” Ezt a bolsevikok ellenezték: „A szovjet ellenzi a kiürítést, és azzal vádolja a kormányt, hogy Pétervárt meg akarja szabadítania forradalmi elemektől. Ha a kormány elhagyja a fővárost, katonai kormányzót neveznek ki Pétervár számára. A kormány és a követségek novemberben költöznek Moszkvába.”
November 2-án a Budapesti Hírlap már arról számolt be, hogy „a maximalisták fegyveres fellépésre készülnek a kormány ellen” november 7-én. Emiatt „a főváros politikai köreiben nagy nyugtalanság támadt”.
Verekedés Trockij beszéde után
Időközben a németek és az osztrák–magyar seregek Olaszországban áttörték az itáliai védelmi vonalakat. Az Est november 3-án azt írta: „Trocki békét remél az olaszországi győzelmektől”, s a bolsevikok „figyelmeztetik a kormányt, hogy ha továbbfolytatja a háborút, az egész nép ellene fog fordulni”. Trockij beszéde után „nagy botrány támadt, több képviselő össze is verekedett”.
Közben megnyílt Péterváron „a nagyorosz kongresszus”, a munkás- és katonatanács a vidéki szovjetek képviselőit hívta a fővárosba. A kormány pedig Lenin letartóztatására is parancsot adott – utólag elmondhatjuk: elkéstek…
Változott Kerenszkij álláspontja is – szintén későn
Ekkoriban kezdett változni Kerenszkij álláspontja is, szintén megkésve. Az Est beszámolója szerint „Kerenszki békével fenyegeti szövetségeseit”, vagyis az Ideiglenes Kormány feje belátta, hogy most már hatalmának megszűnése fenyeget, ha angol és francia szövetségeseivel együtt próbálja Oroszországot a háborúban tartani.
November 7-én a magyar sajtó az előző napokban kezdődött orosz zavargásokról számolt be: a „pétervári tüntetések, a melyeket a bolseviki párt rendezett, szerencsésen végződtek, csak itt-ott dördültek el lövések, de sebesülés nem történt, Miljukov házát a polgárőrség bekerítette, mert különben elpusztították volna.” (Miljukov korábbi orosz külügyminiszter Kerenszkijhez hasonlóan az antant oldalán háborúzott volna tovább bukása előtt.)
A bolsevik hatalomátvétel közvetlen előzményei
A Budapesti Hírlap november 7-én azt írta, hogy „csak néhány kisebb összetűzés volt, a melyekben a katonák és a munkások a levegőbe lőttek. A kormány messzemenő intézkedéseket tett, hogy a bolsevikiek akcióját megelőzze.” Ugyanakkor a hadügyminiszter felmentéséről is érkezett hír.
November 8-án Az Est már azt írta, hogy „a forradalmi katonai bizottság az orosz kormány és a vezérkar ellen” fordult, miután a „hadsereggel a forradalmi bizottság akar rendelkezni”. A vezérkar a követelést elutasította, a forradalmi bizottság erre felhívást intézett a főváros lakosságához és bejelentette, hogy „Pétervár fontosabb pontjainak vezetésére, valamint a környékre nézve külön megbízottakat nevezett ki, a mit föltétlenül szükségesnek tart”.
Ez ellen az Ideiglenes Kormány lépett fel, de a Trockij és – időközben – Lenin vezette forradalmi bizottság „elutasította ennek a követelésnek a teljesítését és elhatározta, hogy ellenszegül a kormánynak. Ebből a célból a munkások és katonák tanácsa minden gyülekező helyen géppuskás csapatokat állított fel.”
Az Ideiglenes Kormány gyenge volt
Az ideiglenes kormány nem lépett fel fegyveresen a magyar sajtó szerint, mert remélte, hogy „békésen is el lehet intézni a viszályt”. Bár felszólította az igazságügyi minisztert, hogy a forradalmi bolsevik bizottság tagjai ellen indítsa meg a törvényes eljárást.
Az előparlamentben Kerenszkij a bolsevikokat vádolta azzal, hogy „magukhoz ragadják a hatalmat”, s „a frontnak a németek előtt való megnyitásával fenyeget” az orosz polgárok egy csoportja. „Minden ilyen cselekvést azonnal el kell nyomni” – mondta az Ideiglenes Kormány feje.
Kerenszkij azonban elkésett: november 9-én az Az Est már első oldalán írja: „Pétervárott kitört a forradalom”, illetve „a bolsevikiek elfoglaltak fontos állami épületeket”. A „bolsevikiek forradalmi bizottságának parancsára egy felfegyverzett tengerészeti osztag megszállotta a hivatalos Pétervári Távirati Ügynökség, a központi távíróhivatal, az állami bank és a tengerészeti palota épületét”. (A lap szerint a tengerészeti palotában voltak a köztársasági tanács hivatalos helyiségei.)
Kerenszkij menekül, Pétervár a bolsevikok kezén
A Budapesti Hírlap „Forradalom Pétervárott” és „Kerenszki menekül” címekkel vezette fel címoldalán a történteket. A bolsevik hatalomátvételről így írt a lap: „Ez a harmadik forradalmi kormány. Miljukovék a béke és szabadság nevében megbuktatták a cárt, aztán beálltak Anglia igájába és húzták az antant szekerét; Kerenszkiék a béke és szabadság nevében megbuktatták Milyukovot, aztán magukra vették Anglia jármát és húzták az antant szekerét; most a bolsevikiek megbuktatták a béke és szabadság nevében Kerenszkiéket – … folytatása következik.”
Az addigi minisztereket a bolsevikok letartóztatták, de Kerenszkij elmenekült, körözésére hirdetményt adtak ki.
Pétervár november 7-én estére a bolsevikok kezére került, s a bolsevikok proklamációt bocsátottak ki, miszerint a nép támogatásával sikerült az akciót „vérontás nélkül végrehajtani”. Ezután adták ki a híres lenini proklamációt, melynek három pontja a bolsevikok három fő követelését tartalmazta: „a) A demokrata béke azonnal való felajánlása. b) A nagybirtokosok földjének átadása a parasztoknak. c) A hatalom átadása a tanácsoknak és az alkotmányozó gyűlés azonnali összehívása.”
A többi már történelem…