Az Emmi parlamenti államtitkára minapi sikerjelentését azzal támasztotta alá, hogy már több mint 55 ezer tanár lépett előre – minősítési eljárás során – pedagógus I. fokozatból pedagógus II. fokozatba, és ezzel havi 30 ezer forinttal nőtt a bére.

Mint írtuk, a fizetésemelés valóban igaz (bár az nem 30, mindössze 10-15 ezer forint előrelépést jelent), és valószínűleg ez az elsődleges motivációja a minősítésre jelentkező pedagógusoknak, ugyanakkor ettől az oktatás színvonala mit sem változik.

Ha egy tanár ugyanis bead egy halom papírt, és bemutat – sokszor színházi előadásként – egy-egy tanórát, nem változik a tanórai gyakorlata.

Előre kiosztott szerepek

Az államtitkári nyilatkozat rengeteg felháborodott tanárt késztetett ara, hogy kifejtse véleményét a pedagógus-életpályarendszerről. Már korábban idéztük azt a szakgimnáziumi tanárt, aki szerint „ennél nagyobb melléfogást nehezen lehetett volna kitalálni”. Ő úgy véli, hogy az életpályamodell tantestületeket vert szét. „Amikor a jóval többet kereső, önjelölt, 2×30 órában képzett, 18 kontaktórát tartó minősítők döntik el a szakadásig dolgozó – akár már 30+ évet is ledolgozó – kollégáikról, hogy alkalmasak-e arra a pályára, amiben évtizedek óta helytállnak úgy, hogy mindezt felsőoktatási intézmények tucatjai, szülők, gyerekek, vezetők, kollégák is tanúsíthatják, akkor egészen biztosan nem mondhatjuk azt, hogy az életpályamodell sikeres.”

A Civil Közoktatási Platform honlapján szintén abszurdnak tartják az eljárást.

Van abban valami pikáns, amikor megtudod, hogy a két főiskola és három egyetem tanárai által megítélt diplomáid a köznevelés irányítói számára még egy automatikus ped.2-es besorolást sem érnek. Hiába a mindenki megelégedésére ledolgozott harminc éved, a szakvizsgád – nem kerülhetsz csak úgy a pedagógusok magasabb fizetéssel járó szintjére…

– írják többek között.

Olyan abszurd eseteket is előhív a minősítés, hogy valakitől három év együttlét után, az érettségi évében veszi el az osztályát kollégájától az iskola igazgatója, mert éppen tizenkettedikes osztályra van szüksége a magasabb minősítési fokozathoz.

Nincs is annál szánalmasabb, mint amikor látod, mennyire megrémül kollégád a minősítés napján, mert az előre kiosztott szerepeket nem sikerül úgy eljátszatnia, ahogy eltervezte, ugyanis aznapra megbetegszik a tanóra néhány kulcsszereplője. Nincs is annál vérlázítóbb, mint amikor a mindenki által tisztelt, lelkes és kiváló pedagógus kolléga, aki rajong a hivatásáért, és rengeteget tesz a gyerekekért, akire soha senki nem panaszkodott még a közel 35 éves pályafutása során – másodszor bukik meg a minősítő eljárás során…

– sorolják a további vérlázító, és a rendszerből következő eseteket.

A tipikus nyertese a hülye minősítésnek

Az életpályamodellről szóló cikkünk és az e témában született Facebook-bejegyzések alatt is feltűnően dühös kommentáradat tanúskodik arról, hogy sikertörténetnek enyhe túlzással sem lehet nevezni a rendszert.

Sokan már rögtön a starthelyzetet kifogásolják, amikor minden tanárt automatikusan Pedagógus I.-be soroltak.

„Több évtized munkája nem ér semmit, majd jön valaki, aki egyszer lát, és majd megmondja, értek-e ahhoz, amit egész életemben csináltam?”

A legtöbb komment a minősítők személyéről, kompetenciájukról, illetve az őket megillető kedvezményekről és szabadnapokról szól.

„Olyan kollégám is minősít másokat, aki az iskola egyik leggyengébb tanára volt... Én 27 év gyakorlattal is ped-1 vagyok, és maradok is. Kész átverés show az országnak!”

„A tipikus nyertese ennek a hülye minősítésnek úgy néz ki, hogy adott egy szakértő/szaktanácsadó, aki tart heti 17 órát, zsebre vágja ezen túl, mondjuk az osztályfőnöki pótlékot, egy munkaközösségvezetőit, plusz hetente van egy szabadnapja, mindezt bruttó 400 ezer plusszért, szemben az átlag gályázó pedagógussal, aki 26 órában szív (+helyettesítések), bő egy százassal kevesebbért. Van kolléga, aki a saját osztálya szereplésére nem jön be, mert az neki jár (a szabadnap), és hiába nincs kiküldve, akkor sem. Megint a sz*r úszik a felszínen, ennyi az életgályamodell és nem több”

„Van szakértő kollégám, akinek eddig nulla megbízása volt. Ellenben röhög rajtunk, a saját kollégáin, hogy a hülyék 26 órában húzzák a belüket. Ezt nyíltan. Valamint hangosan kijelenti, hogy reméli, a továbbiakban se fog kapni megbízást, de ha mégis, majd visszaadja. Nehogy már a ’szabadnapján’ még kirendeljék szakérteni.”

„Egy félév alatt van kb. két minősítésük, cserébe az a nap védett. Nemcsak hogy helyettesítésre nem lehet őket beosztani, de bizony akad nálunk olyan kolléga is, aki a saját osztályát nem kísérte el a kirándulásukra, mert az védett napjára esett. (És nem, nem minősített akkor senkit!)”

„A minősítő is el fogja hinni előbb-utóbb, hogy ő különb. És jogosultnak tartja magát, hogy tantestületen belül is kioktasson, miközben nem tud ép mondatokban fogalmazni, helyesírási, fogalmazási hibákat vét magyar szakos mestertanárként.”

Sok gyakorló pedagógus annyira nem tartja ezt a rendszert legitimnek, hogy nem is kíván részt venni benne.

„Nem veszek részt ennek a szar, ócska, árokásó és a megint a nímandokat, meg viceházmestereket díjazó rendszernek a legitimálásában. Nemhogy bruttó 15 ezer forintért – amennyiért emberek loholtak megcsinálni! –, semennyiért sem. (..és mert végignéztem, hogy másokkal megíratva a portfóliót, aztán heteken át begyakorolva azt a két nyomorult órát, hogyan léptek előre olyanok, akikre a kutyámat sem bíznám rá, nem gyereket.)”

Bár egy pedagógus-életpályamodell lehetne valóban az oktatás színvonalát emelő rendszer, de úgy tűnik, a jelenleg működővel kapcsolatban igaza volt a pedagógusportfólió atyjának, Falus Ivánnak 2014-ben. Ő már akkor azt mondta, hogy a pedagógusértékelési rendszer ugyan nagyon fontos lenne, de ahogy azt bevezették, káros, és nem szolgálja az eredeti célt.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: