Lehet, hogy ő volt az utolsó, aki soha nem tévesztette össze a szeretet hatalmát a hatalom szeretetével

– írta Koncz Zsuzsa Göncz Árpád halála után, 2015 októberében a Facebookon. Véleményével biztos nem volt egyedül, hiszen a Publicus Intézet 2015-ös közvélemény-kutatása szerint Göncz Árpádot messze a legjobb köztársasági elnöknek gondolja a magyarok kétharmada, pártszimpátiától függetlenül. A kutatóintézet szerint kijelenthető, hogy Göncz volt az a köztársasági elnök, aki az Alaptörvényben rögzítetteknek megfelelően személyében „kifejezte a nemzet egységét”. Feltehetően ettől nem teljesen független, hogy az ország Árpi bácsijaként emlegették.

Youtube

De nemcsak tízéves elnöki szerepe, hanem ’56-os helytállása, szépírói, műfordítói bravúrjai is okot adtak az embereknek arra, hogy a legkülönbözőbb módokon kifejezzék a szeretetüket és elismerésüket. A rendszerváltás utáni első köztársasági elnökként pedig végérvényesen összefonódott a neve a magyarországi köztársasággal. A naptárból adódóan egészen közel esik egymáshoz a köztársaság napja (február 1.) és Göncz születésnapja (február 10.), mi pedig ebből az alkalomból teszünk egy kísérletet arra, hogy megfejtsük, hogyan vált az elmúlt évtizedekben Göncz Árpád a köztársaság szimbólumává.

Kiindulópontnak rögtön itt vannak egyik utódja, Sólyom László államfőként megfogalmazott szavai Göncz 85. születésnapja alkalmából: „A magyar történelemben Göncz Árpád az első köztársasági elnök, aki egy valóban független, egy valóban demokratikus és egy valóban alkotmányos köztársaságnak az államfője volt. Ennek a rendszernek az első 10 évében tevékenyen és meghatározóan részt vett kialakításában, és most, hogy visszatekintünk, egyre inkább megmarad elnök úr arca, mosolygósan, kötetlenül, mint ennek a kornak, a 90-es éveknek az egyik szimbóluma…

Emlékszem arra, amikor beiktatása után lement a Kossuth térre, én akkor hallottam először azt, hogy bekiabálták, hogy Árpi bácsi. Egész máig Árpi bácsi maradt, és ez egy olyan közvetlen viszonyt, kölcsönösséget tételez fel azzal a néppel, akinek az egységét kifejezi, ami valóban irigylésre és elismerésre méltó.

Számok és tények

Túry Gergely

Göncz Árpád 1990. augusztus 3-ától 2000. augusztus 3-áig volt a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke. Ahogy megválasztották, SZDSZ-tagságáról és országgyűlési mandátumáról is lemondott, így intézményes szempontból is megtestesítette a függetlenséget. Göncz az első parlamenti ciklusban kifejezetten aktív, szerepfelfogásában a kormány ellensúlyaként működő köztársasági elnökként tevékenykedett, így önálló politikai tényezővé vált. Kommunikációjában kerülte a kifejezetten pártpolitikai megnyilvánulásokat, ugyanakkor általában a konszenzusos döntéshozatal, az ellenzék véleményének figyelembevételét hangsúlyozta.

Göncz számos konfliktust felvállalt az Antall-kormánnyal szemben. Így tett például az 1990-es taxisblokád alatt, amikor azt javasolta, hogy a kormány „függessze fel a benzináremeléssel kapcsolatos intézkedését”, és tárgyaljon a demonstrálók képviselőivel.

Legélesebben talán a média irányítása kapcsán szállt szembe a regnáló kormánnyal. Nagy botrány kerekedett abból, amikor Göncz 1991-ben megtagadta a Magyar Televízió és Magyar Rádió új alelnökeinek kinevezését. Ezek, a kormánnyal szemben felvállalt konfliktusok egyre népszerűbbé tették Gönczöt mind az ellenzék, mind a civilek körében. A Demokratikus Charta mozgalom például már ekkor rendszeres megmozdulásokkal fejezte ki szimpátiáját az államfő mellett.

Jelképek és emlékek

A köztársaságra, kiváltképp az 1946-ban létrehozott második magyar köztársaságra a rendszerváltás óta hangsúlyosan szívesen emlékszik a politika és a közbeszéd. Az állami kitüntetések átadásával járó megemlékezések 2005 után kaptak kiemelt figyelmet, ekkor fogadták el, hogy február elsejét, a második magyar köztársaság kikiáltásának napját emléknappá nyilvánítsák.

Az ezt követő évek ünnepségein nemcsak a magas rangú állami kitüntetések átadása nem maradhatott el – miniszterelnöki részvétellel, természetesen –, hanem Göncz Árpád méltatása sem. Az első ilyen alkalomkor még ő maga is részt vett a Bibó István Közéleti Társaság emlékülésén, hogy elmondja: kortól és gondolkodásmódtól függetlenül kell ünnepelni a köztársaság megszületését. Itt hangzott el az akkor kulturális miniszter Bozóki András szájából a mondat, hogy Göncz Árpád az az ember, aki a rendszerváltás után megtestesíti a köztársaságot.

2010 – a Fidesz hatalomra jutása – után a február elsejei ünnepségek egyre inkább elhalványodtak. Az elmúlt tíz évben leginkább csak a DK, a Párbeszéd és az MSZP emlékezett meg ilyenkor a köztársaságról. Ők vagy Bibó István fővárosi, Kossuth téri szobránál vagy Duna partjától nem messze felállított Magyar Köztársaság kövénél mondtak aktuálpolitikai beszédeket. Göncz emléke ezekben a beszédekben már egyre inkább háttérbe szorult. Ezzel párhuzamosan azonban a köztársaság emlékét ápolni akaró csoportok körében elkezdett kialakulni egy másik, február elsejéhez közel eső ünnepnap rituáléja: február 10-e, Göncz Árpád születésnapja.

Stiller Ákos

Személyre szabott ünnep

A február elsejei köztársaság napját a politikai akarat hozta létre, az ünnep azonban civil kezdeményezésre február tizedikére tolódott, tovább erősítve Göncz és a köztársaság közötti kapcsolatot.

„A köztársaság, amely Göncz Árpád életpályájának is betetőzése volt, ma romokban hever. Hogyan jutottunk idáig? Hogyan léphetünk tovább?” – kérdezték Göncz kilencvenedik születésnapjára rendezett, a köztársaság akkori, 2012-es állapotáról szóló konferencia előadói. A kérdés azért is aktuális volt, mert ekkorra már eltűnt az ország nevéből a köztársaság, és egyre több jel mutatott arra, hogy a névváltoztatás nem csak szimbolikus lépés volt.

A Göncz emléke előtti tisztelgés ennél spontánabb formákat is öltött. A kerek évforduló alkalmából a tisztelői a háza előtt többször is szerenáddal köszöntötték. Egyik alkalommal egy olyan dallal, amelyet Fábri Péter író, dalszövegíró írt Verdi Nabucco című operájához.

Egy másik alkalommal pedig az azóta szintén elhunyt Bódi László Cipővel közösen énekelte el a háza előtt összegyűlt tömeg Göncz Árpád – saját bevallása szerint második Himnuszát – a Ha én rózsa volnék című Bródy-szerzeményt. Az ott lévők hangsúlyozták, hogy ők a köztársaságért mentek el szerenádozni, miközben a volt köztársasági elnök erkölcsi tartását és tisztességét méltatták. A Ha én rózsa volnék egyébként Göncz Árpád temetésén is felcsendült, ő maga kérte a végakaratában, hogy eljátsszák a dalt a búcsúztatásán.

Göncz 2015-ös halála után mintha halványodott volna a megemlékezés a születésnapjáról és a köztársaságról is. Göncz Árpád azonban sokaknak még mindig a köztársaság szimbóluma, és ez visszaköszön minden beszédben, amit a róla elnevezett utca, tér, park, mellszobor és névtábla avatásakor tartanak.

Talán ebbe az irányba mutat az Árpád híd metrómegálló átnevezése is Göncz Árpád Városközponttá. A jelképisége, és az, hogy Göncz és a köztársaság emléke milyen szorosan összefonódott, még akkor is elég jól kiérezhető, ha történetesen negatív kontextusban jelenik meg. Mint például Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a szájából, aki tavaly decemberben a közmédiában beszélt arról, hogy „a nemzeti érdekek védelme szempontjából egészen biztosan jobb lett volna, hogyha Pozsgay Imre lett volna a köztársasági elnök és nem Göncz Árpád”.

Vezető képünkön Göncz Árpád lányával, Göncz Kingával, a háttérben Gönczöl Katalin