hvg.hu: Nemrég derült ki, hogy a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) beválogatta a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló filmek közé a Pilátust. Hogyan került a látókörükbe a film?

Dombrovszky Linda: A Pilátus nemrég a South East European Filmfesztiválon versenyzett Los Angelesben, amelyet online tartottak meg, nem tudtunk kimenni rá. Hartung Dávid megkapta itt a legjobb operatőr díját, a fesztiváligazgató és a szervezők pedig annyira szerették a filmet, hogy kiajánlották a HFPA-nak. Ezután megkeresett a Golden Globe-díjakat megítélő szervezet elnöke, hogy szeretnék megnézni a filmet, majd néhány nap múlva jelentkeztek, hogy megszavazták, hogy meghívják: így került be a Pilátus a Foreign Language Film Series 2021 nevű programba. Az előző években, ha jól tudom, hatvan-nyolcvan körüli volt a versenyző filmek száma itt, nem tudom, idén milyen hosszú lesz a lista, és mikorra lesz teljes. Ezt a filmet egyébként az eddigi szabályrendszer szerint nem is nevezhettük volna Golden Globe-nominációra, ugyanis a mozis premier volt az elvárás, viszont a koronavírus-járvány miatt lazítottak ezen, és akkor is nevezhető egy film, ha idén csak a televízióban mutatják be: ennek mi eleget tudunk tenni, november 1-jén, a Duna TV-n lesz a premier.

hvg.hu: Milyen kapukat nyithat meg önök előtt a mostani jelölés?

D. L.: Nagyon rangos filmek mellett szerepel itt a Pilátus, ez pedig a forgalmazási-, illetve a további fesztiválesélyeket is növelheti. Legalábbis, őszintén reménykedünk benne. Ebbe a kategóriába az előző években az adott országok Oscar-jelölt filmjei, vagy éppen a cannes-i nagydíjas filmek kerültek be, de mivel sok fesztivál csúszik vagy elmaradt a vírus miatt, idén picit minden más. Folyamatosan nevezzük a filmet egyébként, Európából is vannak komoly szándékok a meghívására, de ezek a fesztiválok majdnem mind csúsznak és bizonytalanok, ezért nem tudok még róluk beszélni.

Dombrovszky Linda (jobb szélen) a Pilátus forgatásán

Skuta Vilmos

hvg.hu: Az Akik maradtakhoz hasonlóan a Pilátus is kis költségvetésű film, az NMHH 120 millió forinttal támogatta a gyártást. Milyen kereteket szabott a büdzsé? Tíz kisjátékfilmmel a háta mögött egyszerűbb volt a tervezés?

D. L.: Mindenképpen. Egy átlagos játékfilm 30-40 nap között forog, mi 16 napot forgattunk, és a szokásos 90 perces hossz alá mentünk. Ezek a paraméterek egyébként nagyjából igazak voltak az Akik maradtakra is, de úgy tűnik, ezeket a kamaratörténeteket az érzelmi töltetük, a miliőjük, és persze a színészek miatt mégis közel érzik magukhoz a nézők.

hvg.hu: Az 1960-ban játszódó regény egy jóval szövevényesebb, hosszabb időszakot átfogó mű, számos mellékszállal. A napjainkban játszódó filmben az anya és lánya közötti félreértett, kisiklott szeretet tragédiájára koncentrálnak. A hetvenéves Anna (a regényben Etelka), nemrég vesztette el férjét. Lánya, az elvált, de újra kapcsolatban élő, orvosként dolgozó Iza úgy dönt, hogy felköltözteti magához Budapestre, kiszakítva ezzel ismerős közegéből, falusi otthonából. Miért akarta elmesélni ezt a történetet?

D. L.: Amikor egy könyvesboltban a kezembe vettem a Pilátust, rögtön megnéztem a fülszövegét. Egy Nemes Nagy Ágnestől származó idézet állt rajta: „Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.” Ebből az ember talán rögtön egy szerelmi viszonyra következtet, de szerintem még izgalmasabb, ha egy családi közeg viszonyára vonatkoztatva hangzanak el ezek a mondatok.

Ennek a történetnek a kettőssége, a tragédiája éppen az, hogy a szeretet megvan, mégsem működik.

Hiába kölcsönös az érzés, ha közben folyamatos problémákba ütközik két ember kapcsolata, ha nem tudnak áldozatokat hozni ezért a szeretetért. Szabó Magda remek emberismerő és megfigyelő, fantasztikus jelenetekben mutatta meg ezt a feloldódni soha nem tudó, „feltételekhez kötött” szeretetet, a szereplők közti adok-kapok játszmát. Izgatott, hogyan is mutatna ez a nagyon is hétköznapi, de mégis bonyolult kapcsolat filmen: hogy a ki nem mondott szavak és a lappangó feszültség (amit egy regényben a szereplő belső hangja, vagy a mindentudó író mond el nekünk), hogyan vizualizálható és verbalizálható filmnyelvi eszközökkel.

Pilátus

hvg.hu: Bármekkora is a szeretet, Anna és Iza viszonya sokszor ijesztően ridegnek tűnik: az a mód, ahogy szeretni tudnák egymást, mintha egyik félnek sem felelne meg. Egy ponton Anna megkérdezi a lányát: szeretsz te engem? Mire Iza azt válaszolja: a lányod vagyok.

D. L.: Iza gátlásos és zárkózott nő, nem nagyon ölelgeti, puszilgatja az anyját, képtelen kimondani, hogy „igen, anyám, szeretlek”. Máshonnan közelíti meg a választ. Nemcsak fizikálisan nem tud úgy közeledni, mint ahogy „normális” lenne, ahogy elvárnánk, hanem verbálisan sem, mert a saját érzelmeinek a kimutatását is korlátozza. Ez egy embertípus, ismerjük. De persze Annának, az anyának is megvannak a maga hibái, amelyeket (mondjuk ki) tapasztalhatunk az idősebb korosztálynál: rugalmatlan, olykor korlátolt és sértődékeny. Ráadásul most vesztette el a férjét, és hordozza a faluból a városba költözés nehézségét is: hiszen a temetés után Iza kiszakította a közegéből, elvágta a gyökereit, szinte egyik napról a másikra – persze puszta „jóakaratból”, hogy a külvilág és maga számára is jó gyermeke lehessen, aki gondoskodik róla.

Számomra a Pilátus alapkérdése tehát, hogy mit is jelent az a bizonyos feltétel nélküli szeretet, amikor nem önmagunknak akarunk megfelelni, amikor szeretetet gyakorlunk, hanem a másiknak, annak, akit szeretünk... hogy mennyire tudja az ember feladni a saját, szeretettel kapcsolatos igényeit és hozzáállását, ha azt látja, hogy a másiknak nem elég, vagy nem jó, amit adni tud.

Iza egyébként mindent igyekszik megadni az anyjának, miután felköltözik, nem kell főznie, takarítania, bevásárolnia – kivéve önmagát. Egy 70 éves nőnek, aki egész életében dolgozott és háztartást vezetett, ha mindent kivesznek a kezéből, hirtelen értelmetlennek, feleslegesnek érzi a létezését, önmagát. És a kulcsfontosságú üzenet, ahogy Szabó Magda is felhívja rá a figyelmet a regény utolsó sorában: a halottak nem felelnek. Ha nem nyitunk időben egymás felé, ha nem nyitjuk meg a lelkünket és a szívünket, akkor bizony egyszer csak túl késő lesz – és azzal magunknak is iszonyú sebeket, soha nem békülő fájdalmat tudunk okozni.

Pilátus

hvg.hu: Néhány szereplő történetét, Vince és Antal múltját egy az egyben elhagyták – ez kompromisszum vagy koncepció volt?

D. L.: Rengeteg flashback-szálat, sőt konkrét fejezeteket hagytunk ki a regényből, mert ezek nem illettek volna a filmbe. Somogyi György és Szélesi Sándor írták a forgatókönyvet, Goda Krisztina a dramaturgja – mindannyian úgy éreztük, hogy gyengítette volna a történetet, ha ennél is mélyebben bevonjuk a mellékszereplőket. Ami a kompromisszumokat illeti, nyilván a helyszínek kiválasztásában lehetett volna messzebbre nyújtózni, de most már úgy látom, nem kárunkra, hanem előnyünkre vált, hogy szűkebb keretek között tarthattuk ezt a szereplők arcán játszódó drámát.

hvg.hu: Milyen veszélyeket rejt magában feldolgozni egy ismert magyar regényt?

D. L.: Ez mindig iszonyú nehéz dolog, nyilván sokszor reklamálnak az olvasók, hogy mi hiányzik, minek kellett volna benne lennie a filmben még a regényből. Most azt érzem, a Szabó Magda-rajongók is megértették, miért szűrtünk ki bizonyos dolgokat belőle. Én elég kritikus olvasó vagyok egyébként: évekig eszembe se jutott, hogy pont Szabó Magdát kellene adaptálni, mert ő szeret „csapongani”, például az idősíkok között, ami nagyon jól áll egy regénynek, ha valaki szereti ezt a fajta szerkezetet, de filmben rengeteg nehézséggel jár. Amikor már világos volt a koncepció, mit szeretnénk a regényből kihozni a filmben, bátran vágtunk neki a feladatnak – de nem is lehet ezt másképp.

Ha állandóan azt mérlegeli az ember, hogy másoknak hogy tetszik majd, amit csinál, akkor valószínűleg semmibe nem érdemes belekezdeni. Úgysem lesz olyan alkotás, ami mindenkinek egyformán tetszik.

Pilátus

hvg.hu: Hogy esett a választása az Annát játszó Hámori Ildikóra, és az Izát játszó Györgyi Annára?

D. L.: Györgyi Annával korábban már két filmben is dolgoztunk együtt, nagyon közel áll hozzám mind emberileg mind színészileg, gyakorlatilag az ő arca lebegett előttünk. Az anya szerepével már egy picit nehezebb dolgunk volt. A regény olvasásakor először Törőcsik Mari járt a fejemben, mint falusi, törékeny kis asszony – de azt tudtam, hogy nem vele fogunk forgatni. Aztán jött a képbe Hámori Ildikó, akiről hamar kiderült, hogy alkatilag, személyiségét tekintve is illik hozzá a szerep – bár tény, hogy ő egy jóval arisztokratikusabb típus, mint aki a regényben le van írva. De szép lassan hozzá formáltuk a figurát, és Ildikó is sok saját ötlettel szolgált.

hvg.hu: Az SZFE film- és televíziórendező szakán végzett egykori hallgatóként mi a véleménye a képzést ért kritikákról? Nemrég az a vád is megfogalmazódott, hogy kevés az SZFE-n végzett, komoly produktumot előállító rendező.

D. L.: Öt évig jártam oda, 2013-ban diplomáztam (azért nem 2009-ben, mert a diplomafilmünkre elő kellett teremteni a pénzt), és nagyon szerettem. Remek tanáraink voltak, akik sokan a mai napig is ott tanítanak. Már a képzés alatt járhattunk forgatásokra, ami szerintem nagyon fontos, én például asszisztensként dolgoztam ebben az időben számomra nagyon jelentős rendezők mellett. Mi egyébként szinte mindannyian a pályán maradtunk az Almási-osztályból. Sok sikeres SZFE-t végzett rendező van, és sok jó film készül olyan rendezőktől is, akik nem ott tanultak. Úgy érzem egyébként, hogy amióta pályázom, az elbírálásoknál, nem szempont, hogy valaki elvégzett-e egy rendezői képzést. Az elmúlt években engem például (mind az MMKA-nál, mind a Filmalapnál) összesen ötször utasítottak el öt különböző játékfilm-treatmenttel – sok munka, sok hit volt ezekben, nem könnyű érzés. Persze nyilván nagy a verseny, sok a lelkes filmezni vágyó.

hvg.hu: Milyen film következhet a Pilátus után?

D. L.: Tervben van egy másik Szabó Magda regény, van egy sorozattervünk, illetve hamarosan egy igaz történeten alapuló nagyjátékfilm-tervvel is pályázunk. Utóbbi egy demenciával küzdő nagymama és az ő unokájának a története, egy nagyon furcsa, de csodálatos időutazáson keresztül.