„Nem akartuk ezt az országot homofóbnak lefesteni” – így készült az Anyáim története

„Nem akartuk ezt az országot homofóbnak lefesteni” – így készült az Anyáim története

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Tetszett a cikk?

Leszbikus, magyar örökbefogadó párról szóló dokumentumfilm debütál a napokban, amely nemcsak a szivárványcsaláddá válás hosszú folyamatáról, hanem a szerepkeresés nehézségeiről is nyíltan kíván beszélni. Dér Asia és Haragonics Sára rendezőket a forgatás körülményeiről, buktatóiról, és arról is kérdeztük, gondolták-e volna, hogy mire bemutatják a filmjüket, a kormány már el is rendezi a melegek örökbefogadásával kapcsolatos „joghézagot”.

„Minden gyerek története úgy kezdődik, hogy megszületik. Egészen biztosan veled is így történt. Van, akit az a néni nevel fel, aki megszülte, és van, akit másik. Van, akinek egy anyukája van, és van, akinek még több”

– így kezdi mesébe szőni a gyermeke történetét Virág és Nóra, az Anyáim története című dokumentumfilm két főszereplője. 2021 márciusától ugyan törvénnyel akadályozza a magyar kormány, hogy az azonos nemű párok egyedülállóként – de a folyamat alatt közös részvétellel – fogadjanak örökbe, előtte viszont többen is éltek ezzel a lehetőséggel.

Így tett a korábbi politikus, Virág és barátnője, a zenész Nóra. Az Anyáim története kezdetekor már régóta várnak gyerekre, és azonnal igent is mondanak, amikor megtudják, hogy örökbe fogadhatnának egy két és fél éves kislányt, Melit.

Dér Asia és Haragonics Sára dokumentumfilmje megkapó érzékenységgel követi végig, hogyan születik meg egy szivárványcsalád abban az országban, ahol a regnáló hatalom minden eszközével azt üzeni nekik: egy család márpedig egy anyából és egy apából áll. Nem véletlen, hogy végül úgy döntenek, külföldön folytatják tovább az életüket.

Virág és Nóra, még a várakozás időszakában
©

hvg.hu: A dokumentumfilm története egészen 2015 nyaráig nyúlik vissza. Hogyan merült fel önökben, hogy egy örökbefogadó leszbikus párról forgassanak?

Dér Asia: Már akkoriban is minden a családról szólt: hogy sokan házasodjanak, és sokan vállaljanak gyereket. De nem akárkik! Lehetőleg csak azok, akik beletartoznak a magyar kormány által vizionált tökéletes családképbe. Elkezdtünk körbekérdezni, hogy ismer-e valaki Magyarországon olyan párt, aki várakozik az örökbefogadásra, mert szerettünk volna még az elején bekapcsolódni a folyamatba.

Haragonics Sára: Egy közös barátunk mesélte, hogy Virág és Nóra pont ebben a helyzetben van. Megkerestük őket, és amellett, hogy szimpatikusak voltak, nagyon nyitottan álltak ahhoz, hogy forgassunk velük. Mesélték, hogy írni fognak egy mesekönyvet a várakozás időszakában az érkező gyereküknek, mert ezt a tanácsot adta nekik a pszichológus. Ez a történet vitt minket magával, így hamar eldöntöttük, róluk szeretnénk filmet csinálni.

D. A.: Őszintén elmondtuk nekik, hogy mivel jár majd a forgatás: azt már a legelején tudtuk, hogy nem interjúkat akarunk készíteni, hanem szeretnénk jelen lenni a legfontosabb pillanatokban. Bennük pedig volt egy aktivista hevület, hogy megmutassák a meleg társadalomnak, hogy senki ne adja fel, aki családra vágyik, csak azért, mert egy vele azonos nemű embert szeret.

H. S.: Eredetileg úgy terveztük, hogy addig maradunk, amíg a kislány meg nem érkezik Nóráékhoz, de a forgatás során változott a koncepció, szerettük volna tovább követni az életüket, ezért egy hármas szerkezetet találtunk ki: először a várakozást, aztán a családdá válást, majd a külföldre költözést mutattuk be.

Haragonics Sára és Dér Asia
©

hvg.hu: A film nagyrészt a szereplők otthonában forog, mi az oka annak, hogy az örökbefogadási procedúra hivatalos részei zárt ajtók mögött zajlottak?

D. A.: Nóra és Virág csak azzal a feltétellel vállalta a filmet, hogy semmilyen hatóságokkal kapcsolatos dolgot nem forgathatunk, sem a TEGYESZ-szel való találkozást, sem a környezettanulmányt, mert bár mindenki nagyon nyitott volt velük szemben, féltek attól, hogy a kamera jelenléte ártana az ügyüknek. A TEGYESZ mindig hangsúlyozta, hogy ők a gyereknek keresnek szülőt, és nem a szülőnek gyereket. Meliről azt mondták, hogy ennek a kislánynak annyi gondoskodásra és szeretetre van szüksége, hogy egyenesen két anya kell neki!

H. S.: Volt egy másik, szép TEGYESZ-jelenet is, ami sokáig benne volt a filmben, de a végső szerkezetben nem találtuk a helyét, ezért végül kivágtuk. Amikor Nóráék először elmentek, hogy megnézzék Meli fényképét és az adatait, elkísértük őket. Nem mehettünk be velük, de amikor végeztek és beszálltak a kocsiba, Virág sírva fakadt, folyamatosan azt kérdezgették egymástól, hogy „tényleg megérdemeljük, hogy ez a kislány hozzánk kerüljön?”. Mi meg bőgtünk velük a hátsó ülésen.

hvg.hu: A film érzékletesen mutatja be egy család születését, de közben fel-felvillantja a szereplőket körülvevő politikai kontextust is. Elhangzanak a témával kapcsolatos legfontosabb nyilatkozatok Kövér Lászlótól és Orbán Viktortól a „genderőrületről” és az azonos nemű párok örökbefogadását illető joghézagról, de mindenből éppen csak annyi, hogy egyértelmű legyen, pontosan milyen helyzetben akart belevágni az adoptálásba a két főszereplő. Mennyire volt nehéz egy ennyire személyes történethez megadni a politikai alaphangot?

D. A.: Az egyik első pitchtrailerünk – ahol nincs idő a finomságokra – Orbán Viktor EU-fórumos nyilatkozatával kezdődött, ahol közölte, hogy a család az egy férfi és egy nő. Amikor ezt Virágék meglátták, kiakadtak, hogy mit keres ő a mi filmünkben. Örültünk, hogy így reagáltak, mert mi is azt szerettük volna, hogy ez egy személyes történet legyen, amelyen keresztül átszivárog, milyen a politikai helyzet. Miután látták a kész filmet, Virág és Nóra is azt mondta, hogy pontosan annyit mutatunk a körülöttük lévő narratívából, mint amennyi rájuk is hatott. De szempont volt, hogy megjelenjen a hétköznapok lenyomata, ugyanis, ha tíz év múlva megnézi valaki ezt a filmet, akkor egyáltalán nem biztos, hogy emlékszik majd arra, pontosan milyen jogi szabályozások voltak érvényben, hogy kinek mennyire nyomta a vállát ez a súly.

Jelenet az Anyáim története című dokumentumfilmből
©

H. S.: Ráadásul az, ami körülveszi őket, nehezen mutatható meg filmben: a szereplőket szerencsére nem érte semmilyen atrocitás a forgatás alatt, de például az óvodában sokan meghökkentek, amikor találkoztak velük. Ezeket a pillanatokat nem vehettük fel, mert Virágék azt szerették volna, ha mások számára is egyértelművé válik, hogy ők egy átlagos család, de ha a nyomukban lett volna egy forgató stáb, akkor pont nem ezt gondolták volna róluk. Ezt elfogadtuk, de így még egy fokkal nehezebb volt megmutatni, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek.

D. A.: Nem akartuk ezt az országot homofóbnak lefesteni, mert nem tartjuk annak. Amikor külföldi workshopokon próbáltak minket beletolni ebbe, ott is nagyon erősen mondtuk, hogy Magyarország nem ez. Az azonos neműekkel kapcsolatos törvénykezés, az, ahogy a TEGYESZ-nek működnie kell, egyre rosszabb, de az emberek mintha elkezdtek volna lázadni. Lehet, hogy naiv vagyok, de szerintem a #családazcsalád-kampány azért is tud ilyen sikeresen működni, mert egyetlen hashtag is elég ahhoz, hogy bárki nyilvánosan kiálljon és azt mondhassa: elég, magyar vagyok, de nem értek egyet azzal, ami történik.

hvg.hu: A filmnek Pál Márton, a #családazcsalád-kampány egyik alapítója lett a civil nagykövete. Gondoltak rá, hogy a filmen keresztül önök is szorosabban csatlakozzanak a kezdeményezéshez?

H. S.: Marci és a párja, Ádám, szerethetően és őszintén csinálják ezt a kampányt, örülünk, hogy elvállalták ezt a feladatot. Azokon az eseményeken, ahol a kampány vagy az aktivizmus jelenik meg, ők fogják képviselni a filmet. Mi végső soron filmkészítők vagyunk, a magunk eszközeivel tudunk harcolni ezért az ügyért, de nem azért készült a film, hogy zászlót lobogtatva törvénymódosítást eszközöljünk ki.

Dér Asia és Haragonics Sára
©

D. A.: Illetve, ha ez történik, örülni fogunk, de nem ez a cél. Az, hogy van véleményünk, a filmen keresztül egyértelműen megjelenik. Az egyedülállók, a melegek örökbefogadását ellehetetlenítő törvényt embertelennek, rendkívül károsnak tartom. Ott van a rendszerben egy csomó gyerek, akinek lenne esélye. Vegyük például Virágék kislányát: őt minden egyes heteroszexuális pár elutasította, a következő lehetőség az lett volna, hogy megy külföldre. Lehet azzal vitázni, hogy jobb-e neki ott, de szerintem nagyon meredek elszakadni a gyökereidtől akkor, amikor amúgy is otthontalansággal küzdesz. A melegek nagyobb hajlandósággal fogadnak örökbe olyan gyerekeket, akik már idősebbek, testi vagy szellemi fogyatékossággal élnek: azok a gyerekek, akiknek a legnagyobb gondoskodásra lenne szükségük, most bent maradnak a rendszerben. Ez mindenkinek rossz, rossz a gyereknek, az egyedülállóknak, az azonos nemű pároknak, és még azoknak is, akiknek most folyamatosan a #családazcsalád-kampányt kell nézniük, pedig nem szeretik a melegeket: bennük most csak a düh fortyog. Az azonos neműek házassága, illetve örökbefogadása nem pusztán elvi kérdés: Melihez jogilag nincs köze Nórának, ha Virággal bármi történne, nem tehetne semmit. A házastársként igénybe vehető támogatások hiánya is a családon, a gyereken csapódik le.

hvg.hu: De gondolták volna a forgatás kezdetekor, hogy mire a filmjük megjelenik, addigra a kormány becsukja a „jogi kiskaput”?

D. A.: Amikor megjelent Orbán kötcsei beszédjének leirata, már lehetett sejteni, hogy ezt tervezik, de ugyanúgy, ahogy az SZFE-ügynél, itt sem gondoltuk, hogy ez valóban megtörténik.

hvg.hu: Az Anyáim története felveti azt a szempontot is, hogyan változik meg a meleg pár identitása, amikor megérkezik hozzájuk a gyerek. A filmben Meli ugyanis sokkal inkább Virághoz húz, Nóra pedig minden igyekezete ellenére nehezen találja a kislányhoz vezető utat. Pedig, ahogy el is mondja, anyai érzéseket táplál iránta, ezeket az érzéseket viszont nem tudja megélni, mert a gyerek tiltakozik ellene, Virágot tekinti az anyjának, őt meg „valami másnak, valami furcsának”. Elkeseredettségében egy ponton azt mondja: „az, hogy két anyja van, nem működik”. Gondoltak arra, mekkora támadási felületet adnak ezzel a mondattal az örökbefogadást ellenzőknek?

H. S.: Persze, sokat. Tavaly, amikor elkészültünk, féltem tőle, hogy milyen támadási felületet adhat majd ez a rész a későbbiekben. Most egy kicsit reményteljesebb vagyok. Nem lett volna őszinte a film, ha ezt kihagyjuk belőle.

Jelenet az Anyáim története című dokumentumfilmből
©

D. A: Amikor Virágék megnézték, azt mondták, az a legjobb rész, amikor Nóra kimondja ezt a mondatot. Örökbefogadó családnál főleg, de nem örökbefogadóknál is felmerül a kérdés, hogy jó szülő vagyok, tényleg én kellek ennek a gyereknek? És egy leszbikus párnál, amikor a társadalom nagyrésze azt szajkózza, hogy egy gyereknek egy apára és egy anyára van szüksége, könnyen elbizonytalanodik valaki abban a periódusban, amikor a gyereknek éppen a másik anyára van nagyobb szüksége.

H.S.: Erről a szerepkeresésről, megkérdőjelezésről nem szoktak beszélni a melegekről szóló filmek. Mindig úgy tűnik, hogy mindenki rögtön megtalálja a helyét a családban, de ez nem feltétlenül van így. A film végére ez a dilemma egyébként nagyrészt feloldódik, és Nóra is megtalálja a helyét az új szerepben.

D.A.: Kisgyerekes, heteró barátaim mesélték nemrég, hogy mindig újra kell beszélniük az egymáshoz és a gyerekhez való viszonyukat, mert az napról napra változik. Valaki, aki látta a filmet, azt mondta, Nóráék ezen a ponton olyan dolgokról beszélnek, amiről minden párnak kellene.

hvg.hu: Amikor elkészült a film, és megmutatták a főszereplőknek, milyen reakciókat kaptak?

H. S: Tavaly, amikor készen lettünk, elmentünk hozzájuk Bécsbe, hogy megmutassuk az anyagot. Először mosolyogtak, nevettek, kommentálgatták, aztán amikor vége lett, Nóra azt mondta: hát, nem erről volt szó. Igaza volt, mert úgy indult, hogy inkább Virág lesz a főszereplő, de amikor elkezdtünk vágni, egyértelmű lett, hogy ez a film valójában Nóráról szól. Az ő anyává válásának van egy olyan íve, amelyet gyönyörűen meg lehet mutatni. Ez egy nehéz időszak volt Nórának, időbe telt, míg megszerette a filmet. Virág pont ellenkezőleg reagált, szerinte nagyon jó döntés volt, hogy Nórán picit több a hangsúly, de, ahogy mondta: végső soron ez hármuk családdá válásának a története, egy igazi kelet-európai leszbikus sztori. Azóta megmutatták Melinek a filmet, aki nemcsak, hogy nagyon jól reagált rá, hanem elkezdett beszélni a nevelőszülőjéről is. Ez Nóra számára fordulópont volt, azóta írt már olyat is, hogy egész életében hálás lesz, hogy elkészült ez a film.

Haragonics Sára és Dér Asia
©

D. A.: Addig sem zajlott semmi titokban, a gyerek pontosan tudta, hogy örökbe fogadták, de valószínűleg nehéz volt szóbahozni a múltat. A film valahogy élővé tette az emlékeket, elindult a családban egy újfajta párbeszéd. Ekkor úgy éreztük, már ezért megérte megcsinálni.

hvg.hu: Egyértelmű volt, hogy a gyerek arca benne lesz a filmben, vagy dilemmáztak rajta?

D. A.: Nem is mi, hanem Nóráék. A szerződésben benne van, hogy minden egyes jelenettel szemben, ahol ott a kislányuk, vétójoguk van. Azért ez nem egy szokványos dolog a dokumentumfilmben. De sokáig forgattunk úgy, hogy minden jelenetnek megcsináltuk a másik verzióját, ahol Meli nem látszódik szemből, hogy ha végül mégis élnek a vétójogukkal, ne legyünk bajban.

H. S.: Ha végül nemet mondtak volna, akkor valószínűleg egy rövidfilmet tudtunk volna összehozni.

hvg.hu: Mind a ketten a Színház-és Filmművészeti Egyetemen végeztek, jelenleg pedig az intézmény doktori iskolájának hallgatói. Részt vettek az egyetemfoglalásban, most pedig a Freeszfe Egyesület elindításán dolgoznak. Hogy látják az egyetem mostani helyzetét?

D. A.: Az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy nem lehetséges ez a rombolás, még akkor is, ha tudom, a CEU-n ugyanez történt. Az egyetemfoglalás hatalmas erőt adott, de volt egy pont, ahol elfogadtam, itt a vége. Nagyjából a kivonulás utáni hónapban, amikor hetente zuhantak össze körülöttünk az emberek. Bennem most erős gyászfolyamat zajlik, még nem sikerült ezt az iszonyatos dühöt feldolgoznom magamban. A modellváltás minden generációban megroppantott egy csomó embert, ezért is fáj nagyon, amikor az új vezetés hazudozással vádolja a tanárokat, mert nekik gyakorlatilag tönkremegy az életük abban a dilemmában, hogy felmondjanak, ahogy a morális tartásuk diktálja, vagy maradjanak, mert végig akarják vinni az osztályaikat, de közben nem tudnak együttműködni az új vezetéssel. Most megpróbálom minden erőmet a Freeszfe-be tenni, praktikusan és szellemileg is.

H. S.: Én nagyon sokáig nem fogtam fel, hogy ennek vége van, és végső csalódottságomban egy picit eltávolodtam ettől januárban. Utána jött az ötlet, hogy tartsunk kurzushetet, ahol szervezőként vettem részt, és végre nemcsak a fájdalmat élhettük meg, hanem valami olyat csináltunk, ami előremutató volt, hiszen láthattuk kicsiben, hogyan működhet majd egyszer a Freeszfe.

Haragonics Sára és Dér Asia
©

Az Anyáim története március 6-tól elérhető a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjában, március 11-től pedig az HBO GO-n.