A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Bóta Café vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, milyen körülmények közt hagyta ott a Nemzeti Színházat, miután azt Alföldi Róbert átvette. Kiderült, ez számára máig fájdalmas emlék, mert így egy Alföldi-rendezésben sem szerepelt, noha a direktor egyszer azt mondta neki: “Örülök, hogy abban a színházban vagyok vezető, ahol te vagy színész.”

Benedek beszámolója szerint Alföldi Róbert azt mondta a szerződtetési tárgyaláson, hogy “nem kellesz a rendezőknek, nem akarnak veled dolgozni, nekem pedig nincs arra időm, hogy megtanítsalak, milyen rendező vagyok”.

“Valószínűleg arra gondolt, hogy én nem értem az ő művészi elképzeléseit, és nekem meg kell magyarázni, hogy mit miért csinál. Idővel rájöttem, hogy mi történhetett. A büfében volt egy asztalunk a kollegáimmal, ahol Hollósi Fricivel, Stohl Andrissal, Blaskó Péterrel, Murányi Tündével, Major Melindával, Vida Petivel, Garas Dezsővel, Törőcsik Marival ültünk gyakran együtt. Én ott olyanokat mondhattam, ami feltehetőleg Alföldi fülébe került. Valószínűleg többször a nemtetszésemet fejeztem ki, és sok kérdést fogalmaztam meg. Mi színészek pontosan tudjuk, mi a jó és mi a rossz. Nincs olyan rossz ízlésünk, hogy ne tudjuk. (…) Az első év pedig nem volt sikeres a Robinál. De utána jöttek a sikerek, csak akkor én már nem voltam ott. Tudniillik ő egy nagyon tehetséges színházi ember” – nyilatkozta Benedek Miklós.

Benedek arról is szót ejtett, hogy már szeretne játszani, újra színpadon lenni.

Olimpiai bajnok pólós fia megrázó és korai haláláról szólva úgy fogalmazott: “Erről nem beszélek. Kétségbeesem a gondolattól, minden egyes félmondat felkavar emlékeket, és a szavak egyszerűen keserűek lesznek, könnyes lesz a szemem, és ezt nem akarom mások elé tárni.” Benedek Miklós szerint csodálatos, hogy az emberek szemében Benedek Tibor nemcsak sportoló, hanem egy igaz ember, egy etalon: “Olyan élmények ezek… például az, hogy ugye a futballisták is az ő nevét skandálták – ez megható és megtisztelő. Ha hallaná, akkor biztos mosolyogna, és rohanna ki Mórral, az unokámmal a meccsre.”

A teljes beszélgetés itt látható: