A hírt Hajdú István műkritikus osztotta meg a Facebookon.

Mint írta, „annak idején, a nyolcvanas évek első harmadában festményei pop-os, ironikus gesztussal fordultak a sztárság fogalma, egyáltalán a média-jelenségek felé, s ebben a tekintetben Koncz András a magyarországi festészetben az úttörők közé tartozott. Az évtized második felében az új szenzibilitás tendenciájának egyik legismertebb alakja lett, s munkái az idézet, a kisajátítás, a szerep-vállalás, a jelentés-átvitel eszközeit gazdagon kihasználták. A kilencvenes évek elejétől máig festményei – majd az azok alapján készült áttört, levegős, síkban tartott fém kivágásai – a talált mustra (egy már-már érzékien dekoratív, úgynevezett francia-mintás tapéta) közhelyes, fin-de siecle hangulatot árasztó képi világát ütköztették az egyetemes festészet-, meg építészettörténet alapműveivel, a toposszá, következésképpen lassan elcsépeltté lett klasszikusokkal, s a feszültség a két réteg között érdekes következtetésekre adhatott-adhat alkalmat.”

Úgy véli, Koncz nagy vásznain Matisse vagy a puritán Mondrian, máskor Malevics, tehát „a festészet forradalmárai” simulnak-illeszkednek egymáshoz a „vad ornamentika fülledt fölhabzásában”.

Koncz András 1953. április 12-án született, nővére Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas énekes.

1974–1980 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt Iván Szilárd és Blaski János tanítványaként. 1982-ben Olaszországban, 1983-ban pedig az NSZK-ban volt tanulmányúton. 1990–91-ben Kielben, 1995–96-ban Rómában, 1998-ban pedig Párizsban volt ösztöndíjas.