szerző:
Vörös László
Tetszett a cikk?

A Kaleo egy egyre kevésbé népszerű műfajt talált fel újra popzeneként, mindezt olyan köntösbe ágyazva, amit az igazán vaskalapos, régi vágású rock és bluesrajongók is könnyen élvezhetnek.

Mindig örömmel látom, amikor egy nem elsősorban kortárs trendek mentén alkotó előadó lesz világszinten sikeres, és még jobban örülök, ha az adott előadó épp olyan hatvanas és hetvenes évekből eredő blues rockot játszik, ami az említett évtizedek után szinte egyáltalán nincs ott a populáris műfajok között. A Kaleo – eredetileg izlandi, jelenleg Austinban működő zenekar – viszont érezhetően nem trendek, hanem nagyon konkrét zenészi elképzelések mentén alakulhatott. Érezhető az indie és az alternatív hatása is a zenéjükön, de egy kellően rossz minőségű bakeliten hallgatva az avatatlan hallgató elhinné, hogy egy, korban inkább a ZZ Tophoz közeli zenekar korai tételei szólnak, annyira jó érzékkel előadott blues rockot hallhatunk. Úgy kortársak, hogy 50 évvel ezelőtti zenét játszanak, méghozzá baromi jól.

Eddig kétszer léptek fel az országban, először még 2018-ban a Szigeten, majd 2022-ben az akkor új helyre költözött Barba Negrában, harmadik alkalommal pedig az MVM Dome-ban álltak színpadra november 25-én.

Este 8 előtt pár perccel már nincs tömeg a bejáratoknál, de a metró felől folyamatosan érkeznek az emberek. Láthatóan sokszínűbb a közönség, mint a tavaszi Slash koncerten, egyetlen zenekari felvarrókkal díszített bőrmellényt sem látok. Az előzenekar alatt már közel tele a nézőtér, de van itt egy apró csalás: Az MVM Dome nézőtere a küzdőtér fele le van függönyözve, és a felső gyűrű sincs nyitva. Ez talán nem is akkora baj, Június Meyvant továbbra sem olyan lendülettel vezeti fel a Kaleót, mint ahogy egy, egyébként kellően lendületes koncertet illene, de hangulatban tagadhatatlanul passzol a fő zenekarhoz, amelynek tagjai szinte tűpontosan este 9-kor lépnek színpadra.

Jökull Júlíusson, a Kaleo frontembere
Vörös László

Az első, csak a zenekar nevét viselő album olyan, mintha lenne is meg nem is, a dalok nagy része nem is elérhető, a többi – köztük az egyik személyes kedvencem, a Broken Bones – az következő albumon is szerepelt. A 2016-os A/B-vel robbantak igazán nagyot, különösen a Way Down We Go-val, amit azóta is szinte folyamatosan játszanak a rádiók – pedig talán nem is ez a legjobb nótájuk. 2021-ben jött ki a Surface Sounds, ami hangzásban már jóval összetettebb anyag lett, de nem futott be olyan ívet, mint az előd.

Két új nótával, a USA Today-jel és a Lonely Cowboy-jal nyitnak, majd a deltabluesos Broken Bones-szal folytatják. A szett szinte ugyanaz, mint a turné korábbi helyszínein, viszont nem lehet rá panasz, az eddigi jó dalok szinte mind elhangzanak. Az I Can’t Go On Without You és a Break My Baby a Kaleo slágeresebb dalai közé tartoznak – valószínűleg a legismertebbek is, de a köztük elhelyezett számokra is ütemesen mozog a közönség.

Mindenképp megemlítem a zenekar összes tagját (Davíð Antonsson – dob, Daníel Kristjánsson – basszusgitár, Rubin Pollock- szólógitár, Þorleifur Gaukur Davíðsson – szájharmonika és minden egyéb), mert nagyszerűen teremtik meg azt a mindenféle kísérleti hangokkal átszőtt atmoszférát, ami aláfesti Jökull Júlíusson – de szólítsuk csak JJ-nek – bármilyen összehasonlításban helytálló, erőteljes énekhangját.

Jön a Hey Gringo, a 2021-es album egyik legjobb dala, majd utána a Hot Blood, aminek a második felében az instrumentális blokk alatt JJ lemegy a színpadról. Abszolút érthető a pihenő, bármilyen jó is egyébként a teljes zenekar, minden szempontból ő viszi a hátán a koncertet. Következik a Vor í Vaglaskógi, egy régi izlandi vers megzenésített változata, ami közben rendkívül hálás vagyok, hogy ez a riport kizárólag írásban jelenik meg.

Vörös László

A Skinny stúdióverziója is egy kiemelten jó dal, hát még élőben milyen jól tud megszólalni. Talán jobban is, mint az utána jövő Way Down We Go, de utóbbit elég JJ-nek elkezdeni, vele énekli a közönség. A rövid szünet után a nagyon is tervezett ráadásban egy még meg nem jelent számot játszanak, a Backdoort, majd az egyik legrégebbi Kaleo nótával, a Rock ’n’ Roller-rel zárnak, ami bár korábban már megjelent, idén kapott új felvételt, sőt, klipet is, és nem is tudnék jobb finálét elképzelni ennek a koncertnek.

A 2022-es koncertjük előtt annyit írtam fel magamnak, hogy “mégis tudhatnak valamit ezek a srácok, ha Rolling Stones-ék elhívták őket egy világturnéra”. Akkor is úgy gondoltam, hogy Jaggerék jól választottak, ez a koncert is megerősített. A Kaleo egy eltűnőben levő stílust képvisel, amiben a legendák klubja már telített. Viszont ez az izlandi-texasi banda 2024-ben is olyan autentikus zenét játszik, ami azoknak is erősen ajánlott, akiknek hiányzik a régi idők rock ‘n’ rollja, de élő, mai zenét szeretnének hallani.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!