A XXI. század elején a humán tőke felértékelődésének vagyunk tanúi. A gazdasági fejlődés meghatározó tényezői közül a XX. század második felében egyre növekvő mértékben értékelődött fel a humán tőke, az oktatás-képzés, szakképzés és különösen a kutatás-fejlesztés és innováció szerepe. Leginkább a tudomány és a tudományos eredményeket alkalmazó K+F szerepe értékelődött fel, előbb az iparban, majd a szolgáltató rendszerek kiépítésében és fejlesztésében. Ennek nyilvánvaló hatásaként felértékelődött a K+F és az innováció szerepe a hozzáadott érték növelésében, a szabadalmak versenye, a legkiválóbb tudósok, kutatók megszerzéséért folytatott verseny, a világméretű brain-drain.
A XXI. század elején az EU-ban is a fejlődés legfőbb tényezője, a humán tőke, különösen annak legképzettebb része egyre inkább felértékelődik, mivel a tudományos-műszaki fejlődés egyre gyorsul, s a vezető tudósokból, kutatókból és fejlesztőkből relatíve, sőt abszolút számban is az igényekhez képest nagy hiány mutatkozik. A standard és azalatti színvonalú termelés és munkaerő gyorsuló ütemben értékelődik le, az ilyen munkahelyek megszűnése egyre inkább folytatódik, sőt felgyorsul az olcsó bérű, de termelékeny és költségokokból versenyképes távol-keleti és más országok versenye következtében. A világgazdasági versenyképesség fő tényezőjét az EU-országok számára a K+F-igényes termelés növelése, az ehhez szükséges humántőke-állomány gyors növelése és minőségének javítása jelenti.
2005-ben, az EU-ban a lisszaboni folyamat félidejében, értékelték az eddigi fejleményeket. A célkitűzések 2010-es céldátumát törölni kellett, nyilvánvaló megvalósíthatatlansága miatt. A stratégiát azonban fenntartották, négy új stratégiai területet jelöltek ki, 24 irányelvet fogadtak el és kitűzték a nemzeti felzárkózási akciótervek beillesztését a lisszaboni programba. A négy stratégiai terület: 1. a tudás kiterjesztése és az innováció, 2. az egységes belső piac tényleges megvalósítása, 3. új munkahelyek teremtése és új európai szociális modell kialakítása, 4. makrogazdasági stabilizációs politikák. A tudásalapú gazdaság megteremtésén alapuló versenyképesség javítása lehet egyedül Európa térvesztése csökkentésének, megfordításának egyedüli alapja. Ez gyökeresen új, konzisztens gazdaságpolitikák kialakítását igényli az EU-országokban, amelyek képesek egyidejűleg biztosítani a fenntartható fejlődést, az intézményrendszerek megújítását, a finanszírozhatóság biztosítását és a szociális piacgazdaság új, a XXI. század követelményeinek megfelelő, életképes modelljét (modelljeit). Ezek csak az időtálló európai értékekre, a teljesítmény, a szubszidiaritás és a szolidaritás egyidejű érvényesítésére, összehangolására épülhetnek.
Az új EU-10-ekben, így Magyarországon is, a munkaerő jórészének minősége relatíve magas, a humán erőforrás viszonylag igen fejlett, hasznosítása viszont messze elmarad az EU átlagától és a konzisztens tudásalapú társadalom kiépítésétől, amelyet az egészségügy és az oktatás problémáinak kiéleződése tovább ront.
A humán tőke fejlesztése és a lisszaboni stratégia megvalósítása szempontjából a modernizáció fő tényezőinek tekintendők: 1. a fejlett technológiák átvétele és alkalmazása, 2. a globális innovációs folyamatokba történő bekapcsolódás, 3. fejlesztési források biztosítása, 4. a tőkepiacok fejlettsége és működése, 5. dinamikus felvevő piacok biztosítása. 6. jól képzett és megfelelően motivált munkaerő. Ezek a magyar fejlesztési stratégia fő feladatai is.
A humán tőke fejlesztése nyilvánvalóan a lisszaboni stratégia megvalósításának kulcskérdése. Európa humán erőforrásának erősítése döntően múlik az oktatás, a tudomány, a kutatás-fejlesztés és az innováció sikerességén. Magyarország EU-stratégiája sikerességének döntő tényezője a fenti szempontok együttes képviselete a külpolitikában és a külgazdaságban egyaránt.
