Tetszett a cikk?

Külügyi stratégiával foglalkozó sorozatunkban ezúttal Dr. Botz László A magyarországi biztonsági rendszer és elemeinek helyzete és felkészültsége a várható fenyegetések elhárítására című tanulmányát olvashatják.

Olvassa végig a tanulmányt!
A teljes szöveget innen érheti el.
Az európai biztonsági környezet vizsgálata alapján megállapítható, hogy minimálisra csökkent a hagyományos tömegháború esélye, ugyanakkor a globalizáció kibontakozása, hatásainak felerősödése előtérbe helyezte a nem katonai jellegű veszélyeket. 

Európa biztonságát az egyes országok belső vagy külső politikai, társadalmi és gazdasági zavarai, a belső egyensúlyvesztésből adódó konfliktusok, de akár a nemzetközi integrációk belső ellentmondásainak lehetséges következményei is fenyegethetik. A jelentkező kockázatok, veszélyek határokon átnyúló természetük miatt nagyobb régiókra – de különböző formákban és hangsúlyokkal - hatnak, befolyásolják az élet minőségét.

A Magyar Köztársaság geopolitikai környezete, adottságai miatt az európai kihívások csaknem mindegyike előfordulhat, illetve a begyűrűző veszélyek is változatosak lehetnek. Az ország fekvése, adottságai következtében nem képes csupán önerejére támaszkodva, a nemzetközi integrációktól függetlenül reális gazdasági, politikai, biztonságpolitikai, vagy védelmi koncepciót megvalósítani, az ország szuverenitása csak nemzetközi együttműködési formációban (NATO és EU tagság) biztosítható.

Az ország számára a legnagyobb kihívás a biztonsági rendszer és elemeinek hatékony működtetése, az integrációs tagság követelményeiből adódó hozzájárulási képesség megteremtése és rendelkezésre állása, beleértve a nemzetközi válságkezelő műveletekben való aktív és hatékony részvételt is.

A nemzetközi biztonságpolitika aktuális kérdéseivel foglalkozó nemzetközi és nemzeti szervezetek az újfajta kihívások kezelésére alkalmas újfajta készségek fejlesztésének és hatékony alkalmazásuk igényével állnak szemben. A konfliktus-megelőzés – mint kulcsszerep – új, hatékony rendszerek építését és működtetését igényli, amely rendszerek képesek hitelesen képviselni és védeni az általános emberi biztonságot.

A biztonsági kockázatok alapvető átalakulása következtében a magyarországi biztonsági rendszer és elemeinek védő, megelőző és reagáló képességének fejlesztése, az új helyzetnek történő megfeleltetése sürgető igény. A nemzeti érdekek és az integrációs tagságból adódó követelmények egyaránt megkövetelik a hatékony védelemre és válságkezelésre – önállóan és nemzetközi együttműködésben - alkalmas katonai és civil képességek fejlesztését, a teljes vertikumot átfogó reform késedelem nélküli végrehajtását.

A magyar biztonsági rendszer és elemei helyzetének stagnálása, nem kellő Intenzitású fejlesztése negatívan befolyásolja az ország nemzetközi feladat végrehajtásban való aktív és hatékony részvételét, a részleges, harmonizálás nélküli fejlesztésekre fordított költségek magasak maradnak, a ráfordítás továbbra sem lesz arányban az eredménnyel, a tagságból adódó elvárások nem teljesítése a lakosság biztonsági helyzetének általános romlását, az ország nemzetközi hitelromlását eredményezheti.

Az ország biztonsági rendszerének komplex fejlesztése következtében, a rendszer egységes elvek szerinti irányításával, hatékony működtetésével viszont növelhető a lakosság biztonságérzete, erősíthető az állampolgári bizalom a biztonságot garantálni hivatott szervek és intézmények irányában és a stabil háttérrel az ország képes a nemzetközi feladatrendszerben hatékony megjelenésével a nemzeti érdekeket képviselni.

Elsődleges feladat a tudati módosulás, majd a kialakított stabil belpolitikai alapra helyezhető, a nemzeti érdekeket helyesen képviselő, pro-aktív külpolitika kialakítása. Az integrációs szervezetekben egyértelművé szükséges tenni, hogy az ország – kialakult súlyos gazdasági helyzete ellenére is – kész és képes a közösségi feladatokban való aktív és hatékony részvállalásra.

Az ország belső stabilitása és ezzel párhuzamosan nemzetközi szerepvállalása, teljesítő képessége, belső és külső megítélése jelentős mértékben függ biztonsági rendszerének fejlesztésétől, a biztonság garantálása nemzetközi feladataiban való részvételi készségtől és képességtől. A biztonsági rendszernek az új kihívásokhoz való megfeleltetése sürgető feladat, ami szoros összefüggésben van a külpolitikai célok teljesítésével is. Elérendő cél, külpolitikánk szerves része kell legyen a nemzetközi integrációk nagy volumenű programjaiban való folyamatos és hatékony részvétel biztosítása, ezáltal a nemzeti érdekek és értékek megfelelő képviselete.
hvg.hu Világ

Adjon ötleteket a külügynek kulturális kérdésekben!

A külügyminisztérium megbízása alapján a külügyi témákkal foglalkozó intézetek, alkotóműhelyek hét fő témában készítettek tanulmányokat, amelyek alapul szolgálnak egy új külpolitikai stratégia kialakításához. Ezen a héten a kulturális külpolitika kérdéséhez szólhatnak hozzá.

Itthon

Adjon ötleteket a külügynek a nemzeti azonosságtudat témájában!

A külügyminisztérium megbízása alapján a külügyi témákkal foglalkozó intézetek, alkotóműhelyek hét fő témában készítettek tanulmányokat, amelyek alapul szolgálnak egy új külpolitikai stratégia kialakításához. Ezen a héten a nemzetfogalom, a nemzetpolitika, az autonómia, valamint a nemzeti identitás megőrzése témákban szólhatnak hozzá.

hvg.hu Külkapcsolati stratégia

Adjon ötleteket a külügynek!

A világpolitikai és világgazdasági erőterek változása 2015-2020-ig, beleértve a meghatározó hatalmi és növekedési központok fejlődésének és egymásra hatásának elemzését. Mondja el a véleményét!

hvg.hu Külkapcsolati stratégia

Interaktív külpolitika - adjon ötleteket a külügynek!

A külügyminisztérium megbízása alapján a külügyi témákkal foglalkozó intézetek, alkotóműhelyek hét fő témában - biztonság, a biztonság gazdasági vonatkozásai, a globalizmus kihívásai, az EU-tagság sikerre vitele, szomszédsági kapcsolatok, nemzeti identitás, kulturális identitás, kultúrpolitika - témánként 5-6 résztanulmányt készítettek, amelyek alapul szolgálnak egy új külpolitikai stratégia kialakításához. Most a hvg.hu felületein Ön is elmondhatja véleményét, és hozzájárulhat az új stratégia megszületéséhez!

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött