Egy észak-walesi politikai szervezet elfelejtette megújítani doménjét, most fizethet – írja a domainabc.hu.

Az észak-wales-i Delyn városbeli konzervatívok honlapjának címe, a  www.delynconservatives.com webcímért elfelejtettek hosszabbítási díjat fizetni, így egy személy a doménnév újraregisztrálhatóságát követően bejegyezte azt és a címhez azonnal egy erotikus tartalmú honlapot indított.

A szervezet nevében nyilatkozó Brynle Williams képviselő közölte, hogy első felindulásában rendőrséghez fordult, azonban később rájött, hogy az ő mulasztásuk is eredményezi a helyzetet. Gladys Jones, a szervezet helyi titkára, egy másik nyilatkozatban kijelentette, hogy lépéseket tesznek a cím visszavásárlása érdekében, hogy az oldalról a "szánalmasnak" minősített tartalmat eltüntessék – áll a domainabc.hu hírében.

Számos cég szakosodott arra, hogy a lejárt, meg nem újított neveket újra bejegyzi és azokat eladásra kínálja fel a korábbi tulajdonosoknak. Ezek a személyek/vállalkozások általában a (számukra) jelentéssel bíró neveket, vagy cégnévnek tűnő webcímeket jegyzik be ismét.

A korábbi domén tulajdonosok a domén nevekkel kapcsolatban a megfelelő döntéshozó testülethez is fordulhatnak az adott domén névben szereplő szavak névbitorlást jelentő használatáért, azonban ez költséges- és akár hónapokig is eltartó eljárás.

Média

Kulturális esemény szájtját építi a Carnation

A ParaRadio a Carnation-t bízta meg a "Mi a zene 2005-ben?" címet viselő kiemelt eseménysorozata website-jának, valamint annak tartalomfrissítési folyamatait támogató szerkesztőségi rendszerének fejlesztésével - írja a BTL.hu.

hvg.hu Média

Az év internetes átverései 10. - Emberhúsevő óriáspókok

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

Lebegő kamaraterme is lesz az Orbán Viktor által kitúrt Nemzeti Táncszínháznak

Lebegő kamaraterme is lesz az Orbán Viktor által kitúrt Nemzeti Táncszínháznak

Meddig halogatható az Apokalipszis? – Ezek a filmek választ adhatnak

Meddig halogatható az Apokalipszis? – Ezek a filmek választ adhatnak

Halálos baleset Zalaszentmihálynál

Halálos baleset Zalaszentmihálynál

27 millió forintért kelt el egy érintetlen Super Mario-játék

27 millió forintért kelt el egy érintetlen Super Mario-játék

A Nyugatit, a Keletit és más állomásokat is elkezd rendbe tenni a MÁV

A Nyugatit, a Keletit és más állomásokat is elkezd rendbe tenni a MÁV

Az óvszernek van értelme az iskolákban az ENSZ szerint

Az óvszernek van értelme az iskolákban az ENSZ szerint