szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szeptember 18-ától az m1 a BBC tényfeltáró dokumentumfilmjeit felvonultató műsorblokkot indít útjára, BBC Exclusive néven.

A műsorok vasárnap este 18 órától lesznek láthatóak. A sorozat szeptember 18-án A Kék bolygó című dokumentumfilmmel mutatkozik be, amely a világ óceánjai kialakulásának történetét, annak meghatározó szakaszait jeleníti meg nyolc részen keresztül. A sorozat az MTV közleménye szerint tévénézők millióit ültette le a képernyők elé, illetve ötször jelölték Emmy-díjra.

A BBC és a Magyar Televízió együttműködése révén a következő sorozatokat vetíti majd a köztévé a továbbiakban:

Űrhajsza – négyrészes sorozat tudósokról, akik döntő szerepet játszottak abban a globális versenyben, amelyben megalkották a legmodernebb rakétákat és embert küldtek a Holdra.

Az emlősök élete – A tízrészes sorozat arról a 4 ezer emlősfajról, melyek túlélték a dinoszauruszokat és a Föld legtávolabbi részeit is meghódították.

Hiroshima – A dokumentumfilm megkísérli bemutatni, milyen lehet átélni egy nukleáris robbanást. A történet elkalauzolja a nézőket abba a szobába, amelyben az életfontosságú döntéseket meghozták.

Simon András, az m1 alelnöke üdvözölte az együttműködést: „Bizonyossággal állíthatom, hogy a BBC Exclusive egy hosszú távú stratégiai együttműködés kezdete a BBC és az m1 között. A nézőink minden bizonnyal nagy érdeklődéssel fogadják majd új, exkluzív programjainkat.”

MTI/hvg.hu Kult

Scorsese filmje Dylanről ősszel a BBC-n

Szeptember 26-án mutatja be Martin Scorsese No Direction Home című, Bob Dylanről készült filmjét amerikai PBS tv-csatorna, majd egy nappal később a brit BBC.

eurohirek.hu Média

A CNN és a BBC babérjaira tör a francia hírtévé

Nem sérti a szabad versenyhelyzetet szabályozó uniós rendelkezéseket, ezért engedélyezhető a francia hírtévé beindítása, döntötték el Brüsszelben. A CFII az angol nyelvű CNN és BBC „monopóliumát” kívánja megtörni.

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba