szerző:
MTI

Újra hallható a Rádió C műsora a világhálón. A műsort már a rádió honlapján (www.radioc.hu) is követhetik a hallgatók.

A Rádió C adása a port.hu weboldalra klikkelve is hallgatható lesz, de több portál is jelezte, hogy honlapjáról elérhetővé teszi a műsorfolyamot.

Ignácz József, az adó főszerkesztője elmondta, mintegy két éven át - a világrádió megszűnésétől kezdődően - nem volt elérhető műsoruk az interneten.

Itthon

Négymilliót adna a Rádió C-nek a munkaügyi tárca

Négymillió forintos támogatást ajánl fel a Rádió C számára a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium - közölte Burány Sándor, a tárca vezetője. Kerényi György főszerkesztő korábbi közlése szerint az adónak az idén - 60 millió forintos saját bevétele mellett - 50 millióra lenne szüksége adósságai rendezéséhez, további 20 millióra pedig ahhoz, hogy megnyugtatóan működhessen a Rádió C.

Itthon

Kovács EU-tollát árverezik el a Rádió C javára

A Magyar Nemzeti Múzeumban állítják majd ki azt a tollat, amellyel Medgyessy Péter kormányfő Athénban aláírta az EU-csatlakozási szerződést. Kovács László külügyminiszter tollát pedig elárverezik a működésképtelenné vált Rádió C javára; az eredetileg erre az alkalomra készített díszes tollat, amelyet végül nem használtak az aláíráshoz, a kormányfő Orbán Viktornak ajánlotta fel.

Itthon

Új főszerkesztő a Rádió C élén

Daróczi Józsefet választotta a Rádió C főszerkesztőjévé az adót működtető Rádió C Kht. Az új vezető április 1-jétől irányítja a roma rádiót - közölte a társaság egyik tulajdonosa, az Autonómia Alapítvány.

Itthon

Június elsején indul újra a Rádió C

Június 1-én újra elindulhat a műsorát április óta szüneteltető Radió C, Magyarország első roma rádiója - közölte szerdán a rádió főszerkesztője. A rádió újraindításához a tartozások legalább kétharmad részét kell rendeznie a vezetésnek.

Kult

Együttműködik a Magyar Rádió és a Rádió C

Hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Rádió (MR) Rt. és a Rádió C. Az első magyarországi roma rádió anyagi gondjainak rendezésére, folyamatos működésének biztosítására. A megállapodás értelmében az MR naponta legalább egyórás magazinszerű összeállítást vásárol a Rádió C-től és azt valamennyi vidéki stúdiójában sugározza.

Kult

A Rádió C vasárnaptól már nemcsak zenét sugároz

Vasárnap reggeltől ismét saját műsorral jelentkezik az anyagi nehézségei miatt hónapokon át csak zenét sugárzó Rádió C - közölte Kerényi György főszerkesztő pénteken. A rádióhoz ugyanakkor még nem érkezett meg az összes ígért támogatás.

Minden harmadik sofőr rosszul, vagy egyáltalán nem indexel Ausztriában

Minden harmadik sofőr rosszul, vagy egyáltalán nem indexel Ausztriában

Öngyilkos lett egy százezrek által követett YouTube-sztár

Öngyilkos lett egy százezrek által követett YouTube-sztár

A gyógyászati segédeszközök piacának összeomlásával fenyegetnek a gyártók

A gyógyászati segédeszközök piacának összeomlásával fenyegetnek a gyártók

Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

Tizenkét embert mentett meg, most nyugdíjba vonul a hős mexikói kutya

Tizenkét embert mentett meg, most nyugdíjba vonul a hős mexikói kutya

Elárulta az erdélyi gróf, mivel tölti náluk az időt Károly herceg

Elárulta az erdélyi gróf, mivel tölti náluk az időt Károly herceg