Tetszett a cikk?

A jelenleginél jobban nem építhető be a Millenáris Park területe – döntött a II. kerület képviselő-testülete rendkívüli ülésén.

A II. kerület úgy döntött, nem lehetséges a Millenáris Park területének további beépítése. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal június 25-én azonnali műemléki védelem alá helyezte a Millenáris Park Fogadó és Teátrum épületét, attól tartva, hogy a telkek még be nem épített részein nem kívánt beépítések lesznek.



A Millenáris Park létrejötte érdekében a II. kerület képviselő-testülete még 2000-ben alkotta meg a volt Ganz-gyár területére vonatkozó szabályozási tervét, melyet 2001-ben módosított. A módosított terv készítésének idejére a területen változtatási tilalmat rendelt el, amely azonban csak három évig tartható fenn, így 2004. augusztus 30-ával annak hatálya megszűnik.



Horváth Csaba polgármester korábban tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal a Millenáris védelme érdekében. Célja az volt, hogy a terület a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság közbenjárásával száz százalékos állami tulajdonba kerüljön, ezzel teremtve garanciát arra, hogy a park továbbra is közcélú, zöldfelületeit megőrző terület maradjon.



(MTI)
Venezuelai ellenzéki aktivistákat menekítettek az Egyesült Államokba, Marco Rubio hősöknek nevezte őket

Venezuelai ellenzéki aktivistákat menekítettek az Egyesült Államokba, Marco Rubio hősöknek nevezte őket

Lehet, hogy Trumpnak most igaza van egy tudományügyi kérdésben?

Lehet, hogy Trumpnak most igaza van egy tudományügyi kérdésben?

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

Néhány napon belül a második amerikai F/A-18-as harci repülőgép zuhant a tengerbe

Néhány napon belül a második amerikai F/A-18-as harci repülőgép zuhant a tengerbe