szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Infographics blog legfrissebb bejegyzésében a zajártalommal foglalkozik.

A blogon látható infografika kitűnően szemlélteti, mely tevékenységek mekkora zajszinttel járnak. A négy legkárosabb, a hallás épségét befolyásoló tevékenység a hangos zenehallgatás, a munkahelyi zajártalom, a motorversenyek és a fegyverhasználat. Tudományosan megállapították, hogy a 85 decibeles vagy annál magasabb tartós zajszint, amit zajártalomnak nevezünk, már maradandó károsodást okoz. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy körülbelül egy méteres távolságról már nem halljuk, mit mond a másik - olvasható a blogon. Kíváncsi az infografikára? Látogasson el az Infographics blogra.
hvg.hu Tech

Bőrünkkel is hallunk, nemcsak a fülünkkel

Hatalmas előrelépést jelentett az érzékszervek tanulmányozásakor egy 1976-os tanulmány, amely megállapította, hogy nemcsak fülünk játszik szerepet a hallásunkban, hanem például a szemünk is, hiszen a száj és az arc mozgását is önkéntelenül követjük, amikor beszélgetőpartnerünkre figyelünk. Egy friss tanulmány viszont a bőr szerepét hangsúlyozza ebben a folyamatban - írja a New York Times.

hvg.hu Tech

Különleges helyeken találtak emberi géneket

Edward M. Marcotte olyan gyógyszerek kifejlesztésén dolgozik, amelyek úgy ölik meg a tumorokat, hogy megakadályozzák a vérellátásukat. Gyakorlatilag a véredények növekedését gátló szereket akarnak kifejleszteni a Texasi Egyetem austini részlegének kutatói. A New York Times szerint Marcotte-ék különleges helyen találtak rá a megoldásra: emberi gének után nyomozva eljutottak az élesztőgombákig.

hvg.hu Tech

Hogyan kommunikálnak egymással az elefántok?

Az elefántok nemcsak a levegőben, hanem a föld alatt is képesek kommunikálni, derül ki az Americal Physical Society legújabb podcastjából - a talajban terjedő remegéseket pedig ugyanúgy értik, mint a levegőben terjedő hangokat, írja a Phenomenica híroldal.

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban