szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megjelent egy videó, amiből kiderül, hogy Ferihegyre nemcsak nagyobb váró épül, de egy egész régiós központot akarnak létrehozni több repülővel, hotellel - számol be a hírről az Egy nap a városban blog.

A videóból kiderül, hogy egy várónál azért itt sokkal többet akarnak felhúzni. Az már a téli látogatásunkkor kiderült, hogy fejlesztik a légioldali kapacitást is, hogy ne csak a váró legyen nagyobb, de több utas is használhassa a repteret. Ennek hála a mostani 8 millióról 15 millióra nőhet az éves utasszám Ferihegyen, szóval duplázásra készülnek, meg arra, hogy a repülőtérből egy regionális hub lesz: nem célállomás, hanem átszállóövezet, ami az amszterdami reptérhez hasonlóan óriási átmenőforgalmat bonyolít. A videót megtekintheti az Egy nap a városban blogon.
MTI Gazdaság

Megnyílt a SkyCourt a Liszt Ferenc repülőtéren

A 24 ezer négyzetméteres, 24,4 milliárd forintba kerülő épület 8,5 millió főre növeli a 2-es terminál eddigi 4,5-5 milliós kapacitását, így az évi utaslétszám elérheti a 20 millió főt a fejlesztés teljes megvalósulása után.

hvg.hu Napi merítés

Milyen lesz Ferihegy?

Az Egy nap a városban blog szerzője meghívást kapott az éppen építés alatt lévő ferihegyi váróba.

hvg.hu Napi merítés

Útvonaltervezés babakocsival és kerekesszékkel

Már szinte észre sem vesszük, hányféle megoldás segíti a közlekedésünket Budapesten. Az autóban a GPS mutatja az utat, s a tömegközlekedés megtervezésére is sok lehetőségünk van. Az Egy nap a városban blog egy olyan útvonaltervezőt mutat be, amely a hátráynos helyzetűeknek készült.

MTI Itthon

SkyCourt: elkészült az új ferihegyi terminál

Átadta a Budapest Airport Zrt.-nek (BA) az új ferihegyi terminál, a SkyCourt (Égi Udvar) épületét a kivitelező szegedi KÉSZ Zrt. A következő hetekben az utascsarnok bérlői végzik el az utolsó simításokat, majd március végén az utazóközönség is birtokba veheti a budapesti repülőtér 2-es terminálépületét - közölte a BA.

Bejelentették a csoportos létszámleépítést az egykori Dunaferrnél

Bejelentették a csoportos létszámleépítést az egykori Dunaferrnél

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”

Szívmelengető felvétel készült a földrengéstől megriadt borjaikat védő elefántokról

Szívmelengető felvétel készült a földrengéstől megriadt borjaikat védő elefántokról

Csehország teljesen levált az orosz olajról

Csehország teljesen levált az orosz olajról