szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Oszkó Péter a blogján egy érdekes Facebook-hozzászólásra hívja fel a figyelmet, amely szerint nem lehet eldönteni, hogy ki hazudik: ha a Fidesz a Molt az IMF hitelből vásárolta meg, akkor az MSZP mikor herdálta el a hitelt? - tette fel a kérdést a Piroslap blog szerzője.

Orbán Viktor 2009. október 12-én a fidesz.hu oldalon a következőt mondta: "a következő kormány kénytelen lesz újabb hitelt felvenni az IMF-től, mert a mostanit teljesen elkölti a Bajnai-kabinet. A szocialisták gyakorlatilag csődbe vitték az országot, így a következő kabinetnek nem lesz miből építkeznie". Fellegi Tamás, Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere, 2011. május 24-én a fidesz.hu-n pedig a következőt mondta: "A magyar állam 1,88 milliárd euróért szerezte vissza a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt (…) A részvényvásárlást a magyar állam a már korábban lehívott IMF-hitelből finanszírozza".

Lehetséges az, hogy az MSZP mégsem herdálta el az IMF hitelt? Mégsem ment csődbe az ország és lenne miből építkeznie az Orbán-kormánynak? De akkor Orbán Viktor bizony hazudott a kampány előtt. Vagy a gaz szocik mégis elherdálták az IMF hitelt, de akkor miből veszi meg az Orbán-kormány a MOL részvényeket?? Itt valaki nem mond igazat - írja friss bejegyzésében a Piroslap blog szerkesztője.

MTI Gazdaság

Fellegi: a Mol részesedéssel az állam komoly vagyonelemet szerzett vissza

A Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, hanem visszaszerzett vele egy nagyon komoly vagyonelemet - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt megjelent kritikákra válaszolva.

MTI Gazdaság

BÉT: előző napi nyeresége nagy részét korrigálta a Mol

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,06 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 22.779,23 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Index Gazdaság

Index: Orbán aláírása tízmilliárdokat vitt el

Már Bajnaiék is kivásárolták volna a Szurgutot, a Fidesz akkor nem adta áldását az ügyletre – írja az Index. A portál szerint egy éve 300 millió euróval, vagyis 80 milliárd forinttal lett volna olcsóbb az üzlet.

MTI Gazdaság

A Szurgut ügylet segíti az orosz-magyar jókapcsolatot

Az, hogy sikerült pontot tenni ennek az ügynek a végére, ez megnyitja az utat ahhoz is, hogy valóban XXI. századihoz méltó partnerség jöjjön létre Oroszország és Magyarország között - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Mol-részvények állami megvásárlásáról a Magyar Televízió reggeli műsorában.

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért