szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tudta, hogy már 1985-ben megrajzolták a Mammut bevásárlóközpontot? Igaz, egy sarokkal arrébb, és még szocialista körülmények között. 1984-85-ben ugyanis tervpályázatot hirdettek a tér rendezésére - olvasható a Fővárosi blogon.

A tervekben újra felmerült az aluljárórendszer kiépítése, de egy kétszintű tér kialakítása is - jelezve, hogy a tér zsúfoltságának enyhítésére aligha elegendő a rendelkezésre álló hely. A tervpályázaton már szerepelt egy nagy áruház, üzletház létesítésének igénye. A 80-as évekbeli országos, titkos pályázatot a Fővárosi Tanács VB, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal írta ki. A cél rövid időn belül és gazdaságosan megvalósítható átépítés volt. A pályázatot 1984. december 17-én hirdették meg, a beadási határidőre - 1985. május 13-ig - 15 pályamű érkezett be - írja a blog szerzője. Kíváncsi a képes pályaművekre? Látogasson el a Fővárosi blogra.

Széll Kálmán tér, korábbi nevén Moszkva tér
flickr.com - daniel.edwins (CC License)
hvg.hu Napi merítés

Honnan kapta a nevét Kőbánya?

Természetesen egy kőbányáról. Nem is akármilyenről. A Fővárosi blog szerkesztője bejárta azt a földalatti bányarendszert, amelynek mészkövéből fél Budapest felépült.

hvg.hu Napi merítés

Milyen volt Rákosi bunkere?

50 méterrel a föld alatt, a 2-es metró építése során épült meg a Rákosi-rezsimet még az atomháborútól is megvédeni hivatott bunker, amelyben Rákosi Mátyás valószínűleg soha nem fordult meg. A Fővárosi blog szerkesztői viszont igen.

Torz döntéshozatal és tömeges leépítés lehet abból, ha most nem megfelelően újítanak a bankok

Torz döntéshozatal és tömeges leépítés lehet abból, ha most nem megfelelően újítanak a bankok

Nagy Márton letagadta, hogy 2015-től lett volna MNB-alelnök, pedig akkor lett az

Nagy Márton letagadta, hogy 2015-től lett volna MNB-alelnök, pedig akkor lett az

Az első osztályosok között a legtöbb az évismétlő, 4,5 százalékuk kezdi újra az elsőt

Az első osztályosok között a legtöbb az évismétlő, 4,5 százalékuk kezdi újra az elsőt

Orbán: A Matolcsy Ádám garázsában álló sportkocsikról készült fotók jogosan háborítják fel az embereket

Orbán: A Matolcsy Ádám garázsában álló sportkocsikról készült fotók jogosan háborítják fel az embereket