szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kertész Imre Stockholmban átvette a 2002. évi irodalmi Nobel-díjat a svéd királytól.  A Nobel-díjak ünnepélyes átadására a hagyományoknak megfelelően a díjalapító Alfred Nobel halálának évfordulóján került sor a stockholmi hangversenyteremben.

"A Nobel-ünnepségek után vissza kell térnem az íróasztalhoz, és be kell fejeznem a regényemet" - mondta az író a díjkiosztó ünnepség főpróbáján az MTI-nek. A díj jelentette ismertség mellett sincs más választása, mint visszavonulni alkotó magányába  - tette hozzá.
A fizikai, kémiai, orvosi-élettani és irodalmi Nobel-díjjal, valamint a közgazdasági Nobel-emlékdíjjal kitüntetettek - összesen tizenketten - a díjkiosztó ceremónián XVI. Károly Gusztáv királytól vették át a kitüntetést, az aranyérmet és az oklevelet. "Inventas vitam iuvat excoluisse per artes" - szép dolog az életet találékony művészetekkel nemesíteni: ez a jelmondat olvasható a Nobel-díj kitüntetettjeinek ajándékozott érmén.
Az irodalmi Nobel-díj átnyújtása előtt - svéd és német nyelven - elmondott laudációjában Torgny Lindgren író, a díj odaítéléséről döntő Svéd Akadémia tagja úgy beszélt Kertész Imre munkásságáról, mint egy szimfonikus műről, amely arról szól, hogy az egyén nem hajlandó feladni személyes akaratát és beleolvadni a kollektív identitásba. 
A stockholmi Városházán rendezett díszvacsora után minden díjazott kategóriából egy Nobel-díjas mondott rövid beszédet; Kertész Imre A száműzött nyelv című esszéjéből olvasott fel.
Az irodalmi Nobel-díj átadásának napján minden svéd érettségiző diák kap egy ingyenes példányt a Sorstalanságból a mű svédországi kiadójától, a Norstedttől. Magyarországon a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma juttatott el  ingyenes példányt a műből minden közkönyvtárnak, az Oktatási Minisztérium pedig az ország valamennyi, összesen 4492 általános és középiskolájába küldte el a Nobel-díjas művet.
A holokauszt által megteremtett kultúra "célja csakis az lehet, hogy a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a katarzist" - mondta Kertész Imre a stockholmi Svéd Akadémián tartott előadásában szombaton délután. "A Holokausztban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott" - mondta beszédében Kertész. Az európai történelem, egyben saját élete és művészete legfontosabb problémáival, a "koncentrációs univerzum" jelentőségével és továbbélésével foglalkozó előadása végén kijelentette: "...amikor Auschwitz traumatikus hatásán gondolkodom, ezzel a mai ember vitalitásának és kreativitásának alapkérdéseihez jutok el; s Auschwitzon gondolkodva így, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom".
Kertész stockholmi beszéde olvasható az Élet és Irodalom hetilap vasárnap megjelent számában, s ugyancsak vasárnap óta két változatban (papír- illetve vászonkötésben) könyv alakban is hozzáférhető a Magvető kiadásában. (MTI)
Kertész Imre beszéde

Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő