szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Korábbi tervei ellenére a kormány mégsem utalja az Országgyűlés hatáskörébe a külföldi fegyveres erők taszári kiképzésének engedélyezését. A frakciók képviselői üdvözölték az előterjesztés visszavonását, fontosnak nevezték azonban, hogy a kormány tegyen meg mindent azért: a lakosság ne legyen fokozott veszélynek kitéve a térségben.

Kovács László külügyminiszter kedden az Országgyűlésben bejelentette: a kormány saját hatáskörben dönt a külföldi katonák kiképzésének engedélyezéséről. A döntés joga a törvény szerint is a kormányé, éppen ezért ellenzéki politikusok többször hangot adtak annak az igényüknek, hogy erről a kérdésről ne a Parlament döntsön.
Taszáron legfeljebb 3000 fő két ütemben történő kiképzése zajlana. Az iraki és más, arab származású külföldiek kiképzése jövő januártól legfeljebb 2003 végéig tartana,  s Magyarország számára semmiféle anyagi terhet nem jelentene. A kiképzésen alapvetően tolmácsolási, katonai rendészeti feladatokra, valamint a civil lakossággal való kapcsolattartásra készítik fel majd a katonákat. A   Magyarországon kiképzettek az Egyesült Államok vagy a NATO fennhatósága alatt egy esetleges Irak elleni katonai akcióban vennének részt, azzal a magyar feltétellel, hogy hazánk területéről nem vethetők be. (MTI)

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Vádat emeltek a bőnyi kislány ellen, aki egy húszcentis késsel próbálta megölni egy osztálytársát

Vádat emeltek a bőnyi kislány ellen, aki egy húszcentis késsel próbálta megölni egy osztálytársát

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán