szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Február 8-tól, fennállásának 130. évfordulójára, új külsővel jelentkezik és  tartalmában is megújul a Népszava - erősítette meg az MTI értesülését szombaton Németh Péter főszerkesztő.

A készülő tervek szerint az újság szerkezete áttekinthetőbb, vizuális elemei modernek, betűtípusa konzervatív lesz.
A közelmúltban átalakították a szerkesztőség belső struktúráját, "a merev rovathatárokat ledöntve" egy nagy belföldi szerkesztőség kialakításával racionálisabbá tették a működést; ennek eredményeként egy-egy témán akár öt-hat újságíró is dolgozhat egyszerre - mondta Németh.
A lap jobban koncentrál majd a jövőre, bemutatva, hogy az egyes események milyen változást hozhat a mindennapi életben. "A tartalom kissé eltolódik a szolgáltatás felé, ám mindenképpen megőrizzük a politikai napilap jelleget" - jelentette ki a főszerkesztő, ám semmiképpen sem kívánnak "nyitni a bulvár felé".
Arra számítanak, hogy az átalakulás nyomán a jelenlegi 24 ezerről legalább 26 ezerre emelkedhet az előfizetői tábor, s bővülhet a jelenlegi 10-12 ezres napi áruspéldányok száma is. A hirdetések függvényében reményeik szerint 20 oldalasra bővülne a jelenleg általában 16 kolumnás lap - tájékoztatta Németh a hírügynökséget. (MTI)
Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari