szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Litvánia új elnöke a jobboldali liberális Rolandas Paksas volt kormányfő lesz, miután megnyerte a litvániai elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját, csaknem tíz százalékkal előzve meg a jelenlegi államfőt, a 76 éves Valdas Adamkust.

A 46 éves Paksas - aki alig több mint egy éve áll liberális irányzatú pártja élén, de korábban kétszer is kormányfő volt, s a főváros polgármestereként is működött a két forduló közötti kampányának eredményeként a második fordulóban - valamivel több mint 48 százalékos részvételi arány mellett - 54,91 százalékkal hódította el az elnöki mandátumot.
Adamkus - aki vereségét elismerve hétfőn hajnalban gratulált vetélytársának a győzelemhez - 45.09 százalékkal végzett a második helyen, s így ötéves mandátuma lejártával, február végén át kell adnia posztját fiatal utódjának. A decemberi 22-i, első fordulón - 54 százalékos részvételi arány mellett - még Adamkus végzett az élen a voksok 35,5 százalékával, akkor maga mögé utasítva a mindössze 19,6 százalékot gyűjtő Paksast. A párton kívüli Adamkus, aki elsősorban a középjobb széles bázisú támogatását élvezi, a függetlenség elnyerése után az Egyesült Államokból tért vissza csaknem fél évszázad után hazájába, amelyet 1944-ben, a Vörös Hadsereg elől menekülve hagyott el. A jelenlegi elnök volt a választások nagy esélyese, hiszen elérte hazája meghívását a NATO-ba és az Európai Unióba.
Paksas meggyőző fölénye így meglepetés, s az első kommentárok populista szerepléseinek tudják be sikerét. A volt kormányfőt a kampányban sokan hasonlították a francia szélsőségesek hírhedt vezéréhez, Le Penhez, demagógnak és populistának bélyegezték, de Paksas sajtónyilatkozataiban elvetette a vádakat. Az új elnök szerint az ország külpolitikája változatlan marad - az EU- és a NATO-csatlakozás kiemelt célkitűzéseivel -, de belpolitikai változásokra szükség van, a közrend megszilárdítása és az életszínvonal emelése érdekében tett ígéretei valóra váltása érdekében. (MTI)

Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

A helyreállítási alapok 10 milliárd euróját véglegesen bukhatja Magyarország

A helyreállítási alapok 10 milliárd euróját véglegesen bukhatja Magyarország

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken