szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerda reggel folytatódott a NATO állandó tanácsának ülése, azok után, hogy a kedd esti ülés, mindössze harminc percnyi tárgyalás után ismét határozathozatal nélkül zárult. A tanács résztvevői az iraki válság ügyében a törökországi előkészületekre adott francia, német és belga vétó miatt kialakult patthelyzet megoldását kísérelik meg. Egyes információk szerint a tanács tagjai már csak közvetlenül a török kéréssel foglalkoznak, így közelebb kerülhetnek a megoldáshoz.

A szövetséges kormányok közti egész napos, roppant intenzív tanácskozások után szerdán kora délelőtt Brüsszelben ismét összeült a NATO állandó tanácsa, hogy mind a 19 országnak elfogadható megoldást találjanak az iraki válságban teendő katonai készenléti intézkedéseik körül több mint három hete folyó vitájukra. Yves Brodeur szóvivő kedden késő este óvatosan annyit mondott, hogy a szövetséges országok valamivel közelebb jutottak a megállapodáshoz. Az MTI névtelenül nyilatkozó forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a tanácson belül most már a legközvetlenebbül érintett szövetséges, Törökország kérésére összpontosul a figyelem. Az egyeztetések az idézett források szerint nagyrészt arra irányulnak, hogy a határozati javaslatból egyelőre csak azokat a pontokat tartsák meg, amelyek közvetlenül Törökország biztonságát erősítenék.
  
Kedden ugyancsak intenzív informális tárgyalások folytak a tagállamok képviselői között, a formális ülés összehívását kétszer is elhalasztották. Az állandó tanácsnak arról a tervezetről kellene határozatot hoznia, amely szerint a szövetség megindítaná bizonyos katonai készenléti intézkedések tervezését, amelyeket iraki katonai konfliktus esetén hajtanának végre. A tanácsot török kérésre, a washingtoni szerződés 4. cikke alapján hívták össze azok után, hogy Belgium, Franciaország és Németország megvétózta a NATO készenléti katonai tervének kidolgozását. A katonai terv arra az esetre készült volna, ha az iraki háború során Törökországot támadás érné. A vétózó államok azonban nem akarnak hozzájárulni életbe léptetéséhez, mert úgy vélik, az előkészületek aláásnák az iraki válság békés megoldására tett diplomáciai erőfeszítéseket. (MTI)
Hírek A NATO a szövetség válságát igyekszik megoldani
Hírek Eredménytelenül zárult a NATO-tanácsülés
Hírek Rumsfeld: a NATO-beli patthelyzet nem késleltetheti az Irak elleni amerikai támadást

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”