1986-ban az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága - a "kegyetlen és szokatlan büntetéseket" tiltó alkotmánymódosításra hivatkozó - döntésében megtiltotta az elmebetegségben szenvedő elítéltek kivégzését.
Charles Singletont 1979-ben ítélték halálra, miután kirabolt egy élelmiszerüzletet és az ott dolgozó alkalmazottat megölte. Az ítélet 1981-ben vált jogerőssé, amikor az arkansas-i legfelsőbb bíróság megerősítette. A kivégzésre váró Singletont 1987-től különös rémképek kezdték gyötörni: szellemek beszédét vélte hallani és démonok támadtak rá a cellájában. 2001-ben levelet írt az arkansas-i fellebbviteli bíróságnak, amiben azt állította: áldozata nem halt meg, valahol kint vár rá - "vőlegényére". Az orvosi szakvélemény skizofréniát állapított meg Singletonnál, és gyógyszeres kezelést rendelt el számára. Betegségére tekintettel 2001 októberében Singleton kivégzését törölték; e módosítást változtatta meg az ügyben született legújabb határozat: az arkansas-i fellebbviteli bíróság - 6-5 arányban - elrendelte a kényszerkezelést, gyógyulás esetén pedig a korábban kiszabott halálbüntetés végrehajtását.
Singleton ügyvédje, Jeffrey Marx Rosenzweig szerint "az orvosok arra tettek fogadalmat, hogy gyógyítsanak. Elrendelhető-e kényszerkezelés abban az esetben, ha annak nem a páciens gyógyítása, hanem kivégzésének elősegítése a célja?" Roger Wollman bíró indoklása ugyanakkor azzal érvel, a fellebbviteli bíróság két lehetséges ítélet közül választhatott: vagy elrendeli a kényszerkezelést, ami gyógyulás esetén az elítélt kivégzésével végződik, vagy hagyja, hogy egy beteg ember tovább szenvedjen a börtönben. Mivel azonban a bíróságnak nem kötelessége a gyógyítás végső következményeit, azaz az elítélt kivégzését figyelembe venni, az elméleti két lehetőség egyre redukálódott: a kényszerkezelés elrendelésére.
 
Szemle Siralomház az interneten