Többszörösére bővülhet a cédék kapacitása
A közelmúltban két kutatócsoportnak is sikerült a fényrészecskék olyan speciális összekapcsolása, amely által fokozni tudták annak általános tulajdonságait - adta hírül a New Scientist. A módszere elérhető közelségbe hozza az információk tárolásának a mainál jóval kisebb helyigényű megoldásait.
A fizika egyik alaptörvénye a fényelhajlás korlátosságáról azt mondja ki, hogy a fény nem olvasható, illetve nem rögzíthető, amennyiben az rövidebb a hullámhosszának felénél. Ez a cédéken tárolt adatok sűrűségének és a mikrocsipek áramköreinek korlátja.
A közelmúltban azonban a kutatóknak sikerült ezt a korlátot megkerülniük a fotonok megkötésével. Ezzel a módszerrel a fény részecskéi egyetlen atomban koncentrálódnak, és ezáltal egyszerű fotonként viselkednek, de rövidebb hullámhosszal és nagyobb energiával.
A Torontói Egyetemen Morgan Mitchellnek és munkatársainak sikerült három foton „összekötése”, melyek azután egy fotonként viselkedtek harmadakkora hullámhosszal. Az Bécsi Egyetemen Philip Walther csapatának négy fotont sikerült „összeakasztani”, s ezáltal négyszeres eredményeket értek el méréseik során.
Más kutatók is végeztek hasonló kísérleteket két fotonnal, de a multi-foton kísérletek mérései évekbe telnek. „Ezek az összekapcsolt állapotok nem jönnek létre maguktól a természetben, keményen kell dolgozni, hogy eredményre jussunk” - magyarázza Jeff Lundeen, a torontói csapat tagja.
Mindkét fent említett módszer alkalmas nagyobb „fotoncsoportok” létrehozására, amelyek pontosabb méréseket és kisebb adattárolók létrehozását teszik lehetővé. Ha ugyanis a fotonokat hármas csoportba rendezzük, a barázdák sűrűsége, mélysége és szélessége a mostani harmadára csökkenne, s ezáltal egy cédé kapacitása is megnőne.
„Néhány éves távlatban nem tűnik irreálisnak, hogy a „megnövelt” fotonok a kereskedelemi alkalmazásokban is megjelenjenek” - írja Dirk Bouwmeester, a kaliforniai egyetem fizikusa a Nature című tudományos szaklapban, ahol mindkét csapat publikálta kísérleteit.