szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szervezők szerint 369 ezer látogató volt kíváncsi a Sziget idei programjaira, a fesztiválon 8 ezerrel többen voltak, mint az eddigi csúcsot tartó 2001-es rendezvényen. Egy hét alatt összesen körülbelül másfélezren keresték fel a Vöröskereszt véradó helyét, ahol nagyjából 5850 dl vért adtak.

Az idei Szigeten több mint 100 külföldi, illetve 350-400 hazai zenekar és előadó lépett fel: a további kulturális programokkal együtt összesen 1000-nél is több produkciót láthatott a közönség az egy hét alatt. Bár néhány várt előadó - többségük különböző balesetek miatt - az utolsó pillanatban visszamondta fellépését, programban így sem volt hiány.



A rendezvényen szerdán 51 ezer, csütörtökön 57 ezer, pénteken 54 ezer, szombaton 59 ezer, vasárnap 46 ezer, hétfőn 50 ezer, kedden pedig 52 ezer látogató járt.



Elismerően nyilatkoztak a Fesztiválról a Szigetre látogató miniszterek. Hiller István kultuszminiszter szerint a Sziget már akkor európai rendezvény volt, amikor Magyarország még nem volt az EU tagja, mára pedig Európa tizen- és huszonéves fiataljai leginkább a Sziget Fesztiválról ismerik Magyarországot. A Sziget maga az esélyegyenlőség - fogalmazott Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, mikor vasárnap kilátogatott az óbudai eseményre.



Ruscsák Béla, az FKF Rt. munkatársa szerint a korábbi évekhez képest arányaiban nem nőtt a szemét mennyisége, sőt a Sziget látogatói egyre többször dobják a kihelyezett szeméttárolókba a szemetet. Hozzátette, hogy a korábbi éveknél 2-3 órával hamarabb be tudták fejezni az éjszaka felhalmozódott szemét feltakarítását. Az egy hét alatt közel 14 tonna műanyag gyűlt össze, beleszámolva ebbe a Pepsi PET-palack gyűjtő akciója során összegyűjtött, mintegy 150.000 darab üdítős palackot is.



A korábbi évekhez hasonlóan, idén is sokan szánták rá magukat véradásra a Szigeten. Az egy hét alatt összesen körülbelül 1500-an keresték fel a Vöröskereszt ideiglenes véradó helyét, ahol mintegy 1300 egységnyi, vagyis nagyjából 5850 dl vért adtak. Ez Budapest egy heti vérszükségletének 70-75 százalékának felel meg. A véradók 20 százaléka külföldi. Többségük holland, német és angol, de egy Ausztráliából érkező Szigetlakó is a vérét adta. (sziget.hu)



A HVG fotósainak képei a Szigetről

Képek a hétvégéről
Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával