szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lemondott a Hír TV műsorvezetője, Kóczián Péter, mert az Orbán Viktorral készített beszélgetéséből kivágtak egy részt.

A múlt szombaton rögzített interjú vasárnap került adásba - számol be a Népszabadság. Ebben a Fidesz elnöke beszélt a privatizációról és a magánosítás leállítását követelő népszavazási kezdeményezésről.



Az adásban azonban nem szerepelt Orbánnak arra a kérdésre adott válasza, hogy mi történik, ha sikertelen lesz a népszavazás. Orbán az eredeti felvételen azt felelte: nem hiszi, hogy kudarcba fullad a kezdeményezésük. Ha mégis rosszul mérték fel az emberek véleményét, akkor el kell gondolkodni azon, hogy mit keres ezen a terepen, és le kell vonnia a konzekvenciákat.



Kóczián Péter a Népszabadságnak nem kívánt nyilatkozni. Lemondását a lap szerint nem fogadta el Gajdics Ottó, a Hír TV műsoraiért felelős vezérigazgató-helyettes. Gajdics mindössze annyit volt hajlandó mondani, hogy ami a képernyőre került, az volt az Orbán-interjú.



Nemrégiben a Hír TV is foglalkozott azzal, hogy a médiahatóság fideszes tagja, Szalai Annamária vizsgálatot kezdeményezett amiatt, mert az MTV közszolgálati televíziónak A szólás szabadsága című műsorában Medgyessy Péter leköszönő kormányfő mondatait megvágták. Szalai szerint ezzel a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságának joga is sérült. Az ORTT kormánypárti többsége leszavazta a vizsgálat megindítását.
Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon