Baráth Etele:"Muszáj a sportágak alapját erősíteni"

Utolsó frissítés:

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az olimpia előtt két arannyal kiegyezett volna, de azért titkon bízott egy harmadikban is. Kammereréktől mindenképpen első helyet várt, de azt tudta, hogy Kati három számban nem tud nyerni.

hvg.hu: Elégedett?

Baráth Etele:
 Én személy szerint nagyon. Amikor otthonról eljöttem, akkor mindenkinek azt mondtam, hogy ha két aranyat szerzünk és még hozzá három-négy helyezést, akkor nagyon jók vagyunk. Hadd emlékeztessem, hogy 12 országból 9 nyert érmet, soha ilyen nem volt az olimpiák történetében. Az, hogy Katiék megvédték athéni címüket azt jelenti, hogy ott vagyunk a topon továbbra is.

B.E.: De azért összességében több aranyra számítottak?

Természetesen igen, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Kolonics Gyuri halálával az esélyeink csökkentek, de őszinte leszek, Kamerreréktől aranyat vártunk.

hvg.hu: Kovácstól egyesben?

B.E.: Kovács Katiról annyit, hogy a szívünk mélyén éreztük, nem tudja mindhárom számot az aranyig vinni. Szegényt az egyesben kapta el ez a pszichikai nehézség, pedig erre vágyott a legjobban. A negyedik olimpiámon veszek részt, de mindig volt gyönyörű és mindig volt fájdalmas helyzet is. Itt most a gyönyörűt emelném ki, Kozmann Gyuriék harmadik helyét.

hvg.hu: Arra számítottak, hogy Vajda Attila szerzi meg a magyarok első érmét?

B.E.: Ó, dehogy, meg sem fordult a fejünkben. Ez elsősorban a vezetőknek volt nehéz, mert a versenyzők tudják, hogy mire képesek. Vajda aranyesélyesként indult és hozta is, Kameráék okoztak egy kis megrázkódtatást, ám, hogy a vége ilyen szép lett, mindenképpen nagyon nagy dolog.

hvg.hu: Jó volt ide kijönni, nem csak az eredmények miatt, valahogy más volt itt a miliő.

B.E.:
Ha ezzel arra céloz, hogy miben rejlik a kajak-kenu sportnak az ereje, akkor elmondom. A piramis alján, ahol a gyerekek és a nevelőedzők vannak, ott sok ezren dolgoznak, jóval kisebb megbecsülésért, mint mások, de akkor is van egy nagyon egészséges felfele áramlás ebben a sportban. Csak azt tudom mondani minden szakágnak, hogy muszáj a sportágak alapját erősíteni. Ebben benne vannak a szülők és az önkormányzatok is!

Kolozsi Ildikó/Peking

 

Hozzászólások