Ünnepi szmog © AP

Peking olimpiába öltözött. Négy éve Athén is együtt élt bő két hétig a nyári játékokkal, ám a kínai főváros hónapok óta együtt is lélegzik vele. Az olimpiai zászlók a város minden pontját ellepik, emléktárgyakat nemcsak nagy áruházakban és kis kioszkokban árulnak, de az egykor a császároknak otthont adott Tiltott városban vagy a Nagy Fal tövében is. A Tienanmen téren a hatalmas olimpiai embléma egyik oldala Mao Ce-tung arcképével, a másik pedig a néhai Nagy Kormányos mauzóleumával néz szembe. Nincs menekvés az öt karikától a metróban sem, ahol a várakozóknak és az utazóknak a kifüggesztett lapos tévéken nemcsak azt a pillanatot idézik fel újra és újra, amikor Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akkori elnöke 2001-ben bejelentette, hogy Peking elnyerte a rendezés jogát, hanem bejátszásokkal és színes animációval sportágról sportágra haladó szabálymagyarázatot is tartanak.

A mai Kínában gyakran áruvédjegyként - a Tienanmen téren zsebből kínált órán integető figuraként vagy a Tiltott városban vászontáskára nyomott fejként - szereplő Mao korszakát idézi az olimpiát kísérő mozgósítás. Peking tágabb belvárosában, az olimpiai helyszínekhez vezető utakon, forgalmasabb csomópontokon húszméterenként - általában szponzori napernyők alatt - három-négy, kék-fehér emblémás pólót viselő önkéntes várja az útbaigazítást kérő kínaiakat és külföldieket, de jut belőlük az aluljárókba, sőt a forgalmasabb metróállomásokon a szerelvények minden kinyíló ajtaja elé is. Mellettük az utcán sétálnak az áruházi biztonsági emberekhez hasonló, szürkéskék egyenruhát viselő, az ingujjukra tűzött piros szalagon a funkciójukat jelző sárga írásjelet viselő önkéntesek, akik a rendre vigyáznak. Ők is több ezren vannak, a hivatalos rendfenntartók száma a százezret is meghaladja, a fontosabb létesítményeket pedig légvédelmi rakéták őrzik.

Az 1972-es müncheni terrortámadás óta az olimpiák biztonsága központi kérdés, de eddig sehol nem voltak olyan látványos intézkedések, mint Pekingben. Itt rendszerint a muszlim ujgur szakadárok fenyegetésével indokolják az éberséget, legújabb érvként felhozva a hétfőn végrehajtott, 16 halottal járó támadást az általuk lakott Hszincsiang tartományban. Az ellenőrzést az augusztus 8-ai megnyitó közeledtével folyamatosan szigorítják, a járőröző rendőrök a HVG munkatársának tapasztalatai szerint néhol mosolyogva, de általában szúrós szemmel figyelik a járókelőket.

Pekinget 300 ezer térfigyelő kamerával rakták tele, a buszokra biztonsági őrök szállnak föl, a metróbejáratnál szúrópróbaszerű táskaellenőrzést tartanak, a fontosabb csomópontokon pedig a repülőterekről ismert röntgenberendezést is bevetik, és ilyeneket használnak az elkerített Tienanmen térre való beléptetéskor is. A külföldiekkel kapcsolatba kerülő pekingieket igyekeztek átnevelni is. Az utcai köpködést bírságokkal sikerült némiképp visszaszorítani - a sorban tolakodást még nem. A korábban internetes turisztikai fórumokon sokat szidott taxisofőrök pedig a központi fegyelmezés hatására meg sem próbálnak kerülő útra térni, kérés nélkül nyújtják a számlát az utasnak, némelyikük még angolul is megtanult néhány szót.

Peking minden erejét latba vetette, hogy tökéletes olimpiát rendezzen. Az erőfeszítések sikerét a sportlétesítmények, a hét év alatt többszörösére nőtt metróhálózat, a széles sugárutak, a csupa üveg irodaházak és bevásárlóközpontok, valamint az építészi fantáziának teret nyitó felhőkarcolók jelzik. A 21. századi díszletek szövedéke azonban gyakran fölfeslik, ami persze nem meglepő, hiszen egy 16 milliós metropolis a mégoly hatalmas befektetés ellenére sem képes néhány év alatt minden elemében megújulni. A hatalmas, Beijing 2008 feliratot vagy az olimpia jelszavát - One World, One Dream (Egy világ, egy álom) - viselő óriásposzterek sok helyen nemcsak az eseményt hirdetik, hanem jótékonyan eltakarnak egy ott maradt romos épületmaradványt, foghíjtelket vagy nem a külföldi szemnek szánt lepusztult részt.

A korszerű metróvonalakon a belvárostól távolabb utazva a felszínen már a régi, lehangoló házakat találni, de a központban lévő Hszitan megállónál épült, világmárkák üzleteivel tömött új plázák - amelyek mindegyike legalább kétszerese a budapesti Westendnek - környékén is tetten érhető a város kétarcúsága. Miközben a járdák fölé emelt passzázson fiatal kínaiak sétáltak, az egyik beugróból a HVG munkatársának ottjártakor egy migráns munkás bújt elő, lavórban, rongygyal lemosdott, majd visszatért a vastag műanyag függöny mögé a kövezeten félmeztelenül alváshoz készülődő társaihoz.

Leng a zászló © AP

Felemás Kína és a külvilág viszonya is. A hatalmát helyenként paranoiásan őrző párt- és állami vezetés a rendezés elnyerésekor az emberi jogok tiszteletben tartását ígérte, mégsem állta meg, hogy az olimpia közeledtével ne zárja karanténba a kisszámú ellenzéket, és ne folytasson az utolsó pillanatig tartó kötélhúzást a külföldi médiával arról, milyen internetes honlapokat lehet elérni a sajtóközpontban vagy hogyan lehet forgatni az 1989-es, demokráciát követelő megmozdulásoknak és azok véres eltiprásának a helyszínén, a Tienanmen téren. A kommunista párt pedig - minden, az olimpia elleni támadást a Nyugat ármánykodásának minősítve - ideológiájába illesztette a nacionalizmust (lásd erről a pekingi egyetem egyik professzorának véleményét a 112. oldalon), igaz, ennek alkalmazásával elemzők szerint csínján kell bánnia, nehogy az egypártrendszer is megkérdőjelezhetővé váljon. Az olimpia mindkét fél számára próbatétel lesz: a modern Kína még soha nem nyitott ilyen széles ablakot a világra, és ennyi külföldi újságíró, illetve látogató sem járt egyszerre Pekingben, hogy felmérje egy autokrata világhatalom óvatos átalakulását.

A patriotizmus túlcsordulásának jeleit már a külvilág is láthatta, amikor a tibeti zavargások erőszakos leverését követő európai bojkottfelhívásokra reagálva kínai fiatalok ingerült online kampányt indítottak a Carrefour francia szupermarketlánc, Steven Spielberg amerikai rendező vagy a CNN és BBC hírtelevíziók ellen. Ez az a generáció, amelynek a HVG munkatársa által megkérdezett tagjai a pekingi utcán egy mondatot sem vesztegettek az ellenzékre, hanem mind azt hangoztatták: itt az ideje, hogy Kína megmutassa a világnak, milyen modern és nyitott ország. Erre pedig ugyanúgy az olimpia kínálja a lehetőséget, mint 1964-ben Japán, 1988-ban pedig Dél-Korea számára.

Történészek ehhez azt teszik hozzá, hogy a sikeres olimpia és az általa nyert presztízs nemcsak markáns világpolitikai szereplővé avatja Kínát, de segít a kínaiak önérzetének helyreállításában is. Az ország ugyanis az elmúlt másfél évszázad jó részét megaláztatások sorozataként élte át, ami a 19. század közepén az elveszített ópiumháborúkkal kezdődött, a Japán elleni vereséggel folytatódott, és a kommunista hatalomátvétel miatti, Mao halála után is csak nehezen oldódó elszigeteltséggel végződött. Ezért akarja most Peking a tökéletes rendezés mellett a legtöbb érem megszerzésével is jelezni megérkezését a büszke és nagy nemzetek közé. Ez persze nem egyedi törekvés, a sportsikerek mindig is legitimáló, illetve nemzeti önbizalmat tápláló tényezők voltak: az 1936-os berlini olimpiát a nácik diadalmenetként élték meg, az NSZK érzelmi emancipációját az éppen a magyar Aranycsapat fölött aratott 1954-es labdarúgó-világbajnoki győzelem hozta el, a hidegháborúban az USA és a Szovjetunió az olimpiákon is külön küzdelmet vívott, és a szocialista országokban rendszert legitimáló szerepet játszott a sport.

Az emberi jogok tiszteletben tartását és a sajtószabadságot érő külső bírálatok hidegen hagyják a kínaiakat. A Pew Research Center washingtoni kutatóintézet 24 országban az idén tavasszal - Kínában a tibeti zavargások után - elvégzett felmérése szerint a kínaiak 86 százaléka mondta, hogy elégedett az iránnyal, amerre országa tart. Ez 38 százalékponttal múlja felül a 2002-es kínai elégedettségi szintet, és 25-tel több, mint amennyit az idei szondázás második helyezettjénél, Ausztráliában mértek. A megkérdezett ausztrálok, franciák, németek, spanyolok - és kínaiak - több mint fele meg van győződve róla, hogy az USA helyett idővel Kína válik a világ vezető szuperhatalmává, és erre számít még az amerikaiak 31 százaléka is.

NAGY GÁBOR / PEKING