© sxc.hu

"Nem tudom, milyen reakciója lesz Gegének, mert Andrissal nagyon megjártuk a 3 éves szurit. Beletört a tű a lábába" - olvasható "Ebea" keserű tapasztalata az ikresek.hu internetes oldal fórumán. "Segítség! A kisfiamnak fehérköpeny-fóbiája van. Hiába beszéljük meg előre, hogy nem fognak szúrni, (...) amikor odakerülünk, kapálózik és bőg" - mesél gyermeke tűiszonyáról egy másik anyuka a babanet.hu portálon. A korántsem egyedi tapasztalatok miatt is próbálnak már jó ideje olyan módszereket kidolgozni, amelyekkel vagy csökkenteni lehetne a szúrások számát, vagy az injekció beadása válna fájdalommentessé.

A géntechnológia az előbbire ígér megoldást olyan kombinált oltóanyagok kifejlesztésével, melyek egyszerre helyettesíthetnének több hagyományos vakcinát, vagy akár az összeset. A mindezt lehetővé tevő eljárást Paul Berg, Stanley Cohen és Herbert Boyer amerikai biokémikusok már 1972-ben kidolgozták, ám a "szupervakcinákra" még mindig várni kell. Léteznek persze géntechnológia bevetésével előállított oltóanyagok (ilyen a hepatitis B-vakcina), de ez általában annyit jelent, hogy a szervezet immunválaszának kiváltására alkalmas kórokozó-alkotórészt (az úgynevezett antigént) laboratóriumban állítják elő, például megtermeltetik egy másik, génmanipulált sejttel.

Az igazi DNS-vakcinák esetében viszont az antigének az emberi testben termelődnének meg. Az említett hatásmechanizmushoz - tudományos-fantasztikus filmeket idéző módszerekkel - a különböző betegségeket (például a tetanuszt, a hepatitist vagy a torokgyíkot) okozó mikroorganizmusok antigén fehérjéit kódoló, egymáshoz kapcsolt DNS-szakaszokat kell bejutattni a szervezetbe. Ezek testen belüli feldolgozása nyomán - az elképzelések szerint - megjelennek az immunválaszt kiváltó fehérjék. Ez - vélik a DNS-vakcina hívei - nemcsak azért hasznos, mert a szervezet a védekezőreakciója során amúgy is csak ezeket a parányi alkotóelemeket ismeri fel, hanem mert egyúttal mellőzhetők az oltóanyagokkal együtt beadott tartósítószerek és más adalék anyagok.

A szépen hangzó elmélet gyakorlati megvalósításáig azonban még számos probléma vár megoldásra. Bár egyes tumoros megbetegedések, a malária vagy az AIDS kezelésére kifejlesztett DNS-oltóanyagokat már klinikai vizsgálatokon is kipróbáltak, eddig egyetlen esetben sem sikerült akkora mennyiségű antigéntermelést kiváltani ezekkel, amelyre az immunrendszer biztonsággal reagálna - említ egyet az eddig inkább csak ígéreteket produkáló kutatások nehézségei közül Falus András, a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetének tanszékvezetője. Az egyéb, aktuálisabb kihívások miatt pedig pillanatnyilag szóba sem került még, hogy a jól bevált és jelentős mellékhatásoktól mentes "klasszikus" oltásokat egyetlen szupervakcinába sűrítsék - mondja Rajnavölgyi Éva, a Debreceni Egyetem Immunológiai Intézetének tanszékvezetője.

Más akadályai is vannak a kötelező védőoltások egyesítésének. Megzavarodhat például a szervezet immunrendszere, ha egyszerre túl sok, idegen fehérjeként azonosított, antigén jelenne meg - érvel Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ Virológiai Főosztályának főorvosa -, és ezért egyeseket figyelmen kívül hagyhat. A Di-Per-Te oltás esetében azért kézenfekvő a hatóanyagok kombinálása, mert a pertussis, vagyis szamárköhögés baktériuma egyúttal a többi komponens szervezetből való kiürülését is lassítja. A legyengített vírusokat tartalmazó MMR oltás pedig azért működik, mert a három, általa bejuttatott kórokozónak különböző a lappangási ideje: a kanyaró vírusa az oltást követő 11. napon, a rózsahimlőé a 14. napon, a mumpszé pedig további három-négy nap múlva kezd szaporodni. Az immunrendszer így egyszerre mindig csak az egyik betolakodóval küzd - magyarázza Berencsi.

A hagyományos védőoltási szisztéma ráadásul figyelembe veszi a test védekezőrendszerének életkori sajátosságait, és mérlegeli a betegség kialakulásának veszélyét (például a szexuális úton terjedő hepatitis B ellen 14 éves korban oltanak), egy sok komponensből álló DNS-vakcinával viszont ezt nem lehetne megtenni - teszi hozzá Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ légúti vírus osztályának főorvosa. De egyelőre beláthatatlanok a nagyobb mennyiségű idegen DNS emberi szervezetbe juttatásának hosszú távú következményei is.

A fejtörést egy csapásra feleslegessé tenné, ha fájdalommentesen lehetne beadni a vakcinákat. Ennek egyik útja lehetne a Paul Langerhans német biológus által a 19. század végén az emberi bőrben felfedezett, a fehérvérsejtek csoportjába tartozó Langerhans-sejtek felhasználása. Ezek ugyanis bekebelezik a szövetben felbukkanó hulladék és idegen anyagokat - például antigéneket -, és a nyirokcsomókba, az immunsejtekig juttatják el őket. Ebbéli, a bőrimmunitásban betöltött szerepükre egyébként Ralph Steinman kanadai immunológus csak az 1970-es évek elején figyelt fel, minek nyomán két évtizeddel később már mesterségesen is elő tudták állítani őket, és azóta a tumorok elleni vakcinákban is próbálják kihasználni tevékenységüket - ecseteli e "bőrtakarítók" fontosságát a már idézett Rajnavölgyi Éva.

A legújabb, tűmentes technikák kifejlesztéséhez éppen ezeket a sejteket próbálják befogni például az úgynevezett tapaszos oltásnál. Ennek során abból indulnak ki, hogy az oltóanyagot elég a Langerhans-sejtekig, a bőr felületi rétegébe eljuttatni, s onnan már azok kézbesítik azt az immunsejteknek. Az eljárás nemcsak fájdalommentes, hanem, mivel kisgyermekkorban a bőrnek nagyobb az immunaktivitása, akár hatékonyabb is lehet a hagyományosnál. Magyarországon ilyen - influenza elleni - vakcinálási módszer kidolgozásával foglalkozik 2000 óta Jankovics István és csapata, de külföldön is több helyen próbálkoznak például klasszikus vakcinák ily módon való bejuttatásával.

A pofonegyszerűnek tűnő lehetőség a gyakorlatban mégsem könnyű, mivel a bőr legfelső, rendkívül jól záró rétegén való - tű nélküli - behatoláshoz be kell vetni bizonyos trükköket. Erre szolgálna az Iomai Gyógyszergyár kutatóorvosa, Gregory M. Glenn által nemrégiben szabadalmaztatott egyik eljárás, amely a szélesebb körben dunsztkötésként ismert módszerrel igyekszik annyira felpuhítani a bőrt, hogy az oltóanyag átjuthasson rajta. Ennél jóval kecsegtetőbbek a még ugyancsak kísérleti fázisban lévő, tapaszba építhető mikrotűk, amelyek parányi sündisznószerű tüskéi alig érezhetően nyitnák meg a bőrfelszínt, hogy a vakcina beszivároghasson a Langerhans-sejtekig - osztja meg a HVG-vel saját kutatásait Jankovics István. A sajtóban tavaly nagy visszhangot kapott, jelenleg klinikai kipróbáláson lévő AIDS-tapasz magyar feltalálója, Lisziewicz Julianna biológus-vegyész is a bőr "felhorzsolásával" juttatná be az ellenszert. Az eljárás hátulütője viszont, hogy némely legyengített élő vírust tartalmazó oltóanyag (mint a mumpsz, a rózsahimlő vagy a kanyaró elleni vakcina) rendkívül hőérzékeny, csak fagyasztva tárolható, kiolvasztás után pedig azonnal be kell adni, ezért nehezen elképzelhető a lassú beszivárogtatás - teszi hozzá Berencsi.

A gyors és tűmentes behatolásra - úgynevezett oltópisztolyokkal - már régóta léteznek megoldások, ám az eddigi készülékekkel a hatóanyagot nem lehetett a bőrbe, hanem csak az alá vagy az izomba beadni, illetve csak egy ember kaphatott velük oltást, mert használat közben nem maradtak sterilek. Ezekre jelenthet megoldást egy nemrégiben szabadalmat kapott magyar készülék, amely a kifejlesztők állítása szerint - világelsőként - mindkét említett hátrányt kiküszöböli. Az oltóanyag ugyanis csak az egyszer használatos, cserélhető, ezért steril patron végénél érintkezik az oltandó ember bőrével. A masinából óránként akár 400-500 kilométeres sebességgel távozó oltóanyag bőrbe érkezését egyébként minden bizonnyal lehet érezni - magyarázza Lindmayer Norbert, az E-Jet nevű készüléket kifejlesztő cég kereskedelmi igazgatója -, ám az így ütött nyílás átmérője az injekciós tűkének a tizenötöde, ezért az ilyen szuritól talán kevésbé kell majd félni.

BALÁZS ZSUZSANNA