szerző:
MTI

Bizalmatlanok, pesszimisták vagyunk és egyre különálóbban gondolkodunk, szükség van a nehézségekkel való megküzdési képességet támogató, pozitív modellekre - ez derül ki a Kopp Mária által szerkesztett Magyar lelkiállapot 2008 című tanulmánykötetből, melyet csütörtökön mutattak be.

A hároméves kutatómunkával összeállított könyv szerzői úgy vélik, a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek esélyeinek erősítésében a lelkiállapot, a pszichológiai készségek, a stresszel való megbirkózási képességek fejlesztése a meghatározó. Az esélyerősítés hangsúlyozása azért fontos, mert ma Magyarországon a várható élettartamban már 17 év különbség van a legfelső és a legalsó, legiskolázatlanabb társadalmi réteg között - idézte az adatot Kopp Mária intézetvezető.

Amikor egy társadalomban a közös értékek meggyengülnek, az egyén úgy véli, csak szabálysértő eszközökkel érhet el számára megfelelő életkörülményeket. 2006-ban Magyarországon ennek az úgynevezett anómiás állapotnak az aránya 85 százalék körül volt, míg Svédországban 30 százalék - közölte Kopp Mária.

A 2002-es Hungarostudy vizsgálatban a megkérdezettek mintegy fele, a 2006-os követéses kérdőívben már 70 százaléka válaszolta, hogy nem tud tervezni. A két felmérés közti négy évben más anómia-változók is romlottak: 2006-ban öt emberből négy mondta, hogy nincs miben higgyen, négyből három pedig nem igazodik el a jelenlegi viszonyok között.

Az országos reprezentatív felmérés szerint a magyar társadalom az angolszász országokhoz hasonlóan nagy mértékben individualista, ám velük ellentétben rendkívüli arányban (98 százalék) bizonytalanságkerülő, nem szereti a kihívásokat. Nehezen birkóznak meg a magyarok a negatív életeseményekkel, a népesség 20 százaléka szorulna valamilyen kezelésre depressziós tünetei okán.

A házasok átlagosan boldogabbak, tovább élnek, mint a társ nélkül élők, ám ha rossz a házasság, az önmagában is stresszforrás - idézte tanulmányuk megállapítását Balog Piroska. A kapcsolat minősége a fontos, hiszen a vizsgálat adatai szerint a házastárssal való ölelések gyakorisága összefüggést mutat a vérben található szív- és érrendszeri védőfaktorok mennyiségével és a vérnyomás értékével. Balog elmondta, hogy a házasságot veszélyeztetheti az egyik félnél jelentkező depresszió is, ezért kezelése akár párterápiával is fontos a kapcsolat megőrzése szempontjából. Hangsúlyozták a szakemberek azt is, hogy a depressziós szülő kezelése egyúttal a gyerek kezelését is jelenti, hiszen a család szerves egységet képez.

Bódizs Róbert a kötetben szereplő tanulmányában azt elemzi, összefüggenek-e az álmok az egészséggel. Kiderült, hogy az álmok érzelmi töltete és a nappali szubjektív jóllét között igen szoros kapcsolat van. Ha munkájával, családi életével, önmagával, vagy az életével nem elégedett valaki, akkor gyakran vannak rémálmai - állapítja meg Bódizs vizsgálata.

A Semmelweis Kiadó által kiadott tanulmánykötetben jelenik meg az első országosan reprezentatív felmérés, melyben a cigány népesség pszichoszociális jellemzőit és testi-lelki állapotát elemzik. Kopp Mária kiemelte a 40 év feletti cigány férfiak katasztrofális egészségi állapotát és hangsúlyozta: a cigány férfiaknál is fontos érték családjuk eltartása, alapvető stresszforrás számukra, hogy nem családfenntartók.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Karrier

Bűvös nyugdíjkorhatár: a magyarok ötöde még dolgozna

Egy nemzetközi felmérés szerint minden ötödik magyar munkavállaló arra számít, hogy csak 65 éves kora után vonul majd nyugdíjba, és nagyjából ugyanennyien vélik úgy, hogy elegendő megtakarítással rendelkeznek majd a kényelmes nyugdíjas évekhez.

A leghaszontalanabb, a legröhejesebb, a legpofátlanabb: erre mentek el uniós milliók

A leghaszontalanabb, a legröhejesebb, a legpofátlanabb: erre mentek el uniós milliók

Beindult a nyomulás a budapesti hostelek piacán

Beindult a nyomulás a budapesti hostelek piacán

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

Orbán Viktor is locsolkodott húsvéthétfőn

Orbán Viktor is locsolkodott húsvéthétfőn

Furcsa változás az Instagramon, "eltűnhetnek" a lájkok

Furcsa változás az Instagramon, "eltűnhetnek" a lájkok

Eladó az egyik legszebb régi hazai Mercedes, amit részben egy magyar tervezett

Eladó az egyik legszebb régi hazai Mercedes, amit részben egy magyar tervezett