Nagyra becsült pszichológus-közírónk, Popper Péter fejtette ki egy írásában, hogy benne egyszerre egy „gyáva nyárspolgár és egy jól fejlett kalandor él egymással civakodva”. Sorait olvasva valószínűleg sokan magukra ismernek. Vagyis hogy ugyanazon időben   biztonságot teremtve a családnak   konzervatív és kockázatmentes életet akarnak élni, de el is szeretnék érni, meg is akarnák valósítani a még gyermekkorban megálmodott és azóta dédelgetett vagy már sokadszor elvetett terveket. Még szerencse, hogy ez az ambivalens életérzés sokakat mozgat, és akinek több szabad ideje, pénze, célravezetőbb kapcsolatrendszere (és bátorsága?) van a megfelelő helyen és pillanatban, megteremti a többiek, a kevésbé vállalkozó kedvűek számára a már-már lehetetlen felé az utat.

Flickr (Creative Commons)

Indiánok és cowboyok 
Igazságtalannak tűnhet, de tény, hogy a mai gyerekeknek sokkal könnyebb. Számukra már szervezetten rendelkezésre áll mindaz, amire szüleik csak ácsingóztak - például a vadnyugat, az indiánosdi. Manapság legalább húsz ajánlat sorakozik egymás után az internetes keresőoldalakon az „indián tábor” kulcsszó beírása után. Az a nemzedék, aki még csak olvasta Karl May fantáziavilágának termékeit, esetleg fekete-fehérben szurkolt Gojko Miticnek a sápadtarcúak elleni küzdelmében, és annyira szeretett volna ott lenni az Amazonas vagy az Ontario mellett, nekik mindez még nem volt elérhető. A mai negyven-, ötvenévesekről van szó, akik között végül többen is akadtak olyanok, akik vágyaiknak komolyabb teret engedtek, és meg is teremtették maguknak ezt különleges, félig valós, félig virtuális világot.

A Brnotól, majd Boskovicétől kissé északra fekvő, falunyi szlovák „vadnyugati település” lakói komoly nehezteléssel veszik tudomásul, ha az ember „modern” öltözékben, ne adj’isten mobiltelefonnal a kezében lép be a semmi közepén felépített, erdőkkel szegélyezett westend-élményparkba. Az egyébként tisztán üzleti szándékkal felépített élettér csak télen nem igazi, akkor ugyanis zárva van. De nyitva tartás idején van itt minden, amivel a korabeli vándor találkozhatott: bank (ott jártunkkor épp kirabolták), amelyben belépéskor át lehet váltani pénzt a falu saját valutájára, régi vadnyugati dollárra. A faluban természetesen van kocsma, ahol étkezhetünk, testközelből élhetjük át a bunyókat, bár ehhez azért nem árt előtte fegyvert kölcsönözni – persze veszélytelen példányokat. Mód van arra, hogy részt vegyünk az „életben” is, akár korabeli ruhákban, szigorúan előjegyzés és megfelelő szolgáltatási ár ellenében. 

bedouin.hu

Ennél sokkal rejtőzködőbb és sajátos útkereső kaland a magyarországi indiánoké. Mindig Szomjastól (Nagy Attilától), a magyarországi Fekete lábúak törzsének tagjától tudjuk, hogy Magyarországon még az 1900-as évek elején, a tudós Baktai Ervin hozta létre az Indián Kultúra Baráti Kört. Ez, mint a neve is mutatja, e nép életének, szokásainak, tárgyi és szellemi kultúrájának megismerését célozta. Valamivel később szerveződtek a dunai indiánok. Ők elsősorban a vizek mellett élő indián törzsek szokásait tanulmányozták, az ő életmódjukat próbálták feleleveníteni. A bakonyi indiánokat pedig az ismert énekes, Cseh Tamás szervezte meg negyven évvel ezelőtt. Itt nem csupán arról van szó, hogy nyáron, illetve télen egy-két hétre táborba vonulnak, és ott igyekeznek indián módon élni. Ahogy ők vallják, indiánnak lenni egész évre, illetve az egész életükre szóló életformát jelent. Vagy még inkább magatartást. Fogadott népük a természet szeretetét, egyáltalán a természetközeliséget, a természet értékeinek megbecsülését állítja középpontba. Túl azon, hogy elkészítik az indián ősök által használt eszközöket, a könyvek, leírások, tudományos művek alapján mind közelebb kerülnek az indián szellemiséghez. A táborozásokkor is ezt próbálják megjeleníteni a mindennapokban. A már említett Cseh Tamás így nyilatkozott erről: „Rájöttem, hogy szellemileg és emberileg mennyire gazdag az indiánok világa. Az utolsó szabad nép, amely az alapvető erényeknek él: bátorságnak, tisztaságnak, önfeláldozásnak, nagylelkűségnek és igazmondásnak. A példaképeim.”

Őseink nyomában 
Aki egy nép, egy kultúra mind mélyebb megismerésére törekszik, az egyre fogékonyabbá, érzékenyebbé válik másokéra is. A honfoglaló magyar ősök életének megismerése, átélése is sokak számára vonzó kaland, és nem is áll túl messze az indiánokétól, hiszen eleink ugyanúgy természetközeli népek voltak, akiknél a bátorság, a tisztaság, az önfeláldozás a legalapvetőbb emberi tulajdonságoknak számítottak. A nagy ősök szellemi örökébe lépni kívánók ősmagyar táltoskurzusokra, sámánképzőkbe, lovas-íjász táborokba jelentkezhetnek, ha az ősi magyarság hétköznapi életével, a hont kereső vándorlók útvonalával, ruházatával, étkezésével, harcmodorával, nyelvezetével és az akkori kulturális élettel szeretnének élményközelből megismerkedni. Ám igazi, felismerésekkel teli, valódi, átélhető élményeket nem a meghirdetett, fizetős rendezvények adnak, az valahol másutt keresendő.

Creative Commons

Zarándokok
El Camino. Ma már nincs ember, aki ne vágná rá azonnal: spanyolországi zarándokút. Rengetegen nekivágtak. És igen sokaknak sikerült is teljesíteni a távot. Vajon miért indulnak el? Kalandvágyból? Fizikai kihívásnak engedelmeskedve? Spirituális megszállottságból? Hiszen ma már nem csupán a magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek haladnak az Úton, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, keresik önmagukat, különféle kérdéseikre keresik a választ. Az 1980-as évek második felétől kezdve a Szent Jakab-út reneszánszát éli. Az egész világból érkeznek ide zarándokok, hogy a Caminót vagy annak egy részét végigjárják. A zarándokok száma az ezredforduló után ötvenezer felé kúszott, a 2004-es szent évben pedig minden addigi rekordot megdöntött. Csak ebben az esztendőben a zarándokok száma megközelítette a száznyolcvanezret.

Ma még kérdés, hogy a távolságban a Szent Jakab zarándokút hosszát (körülbelül 900 km) felülmúló hazai, elsőként tavaly meghirdetett Szent István Vándorlás (amely az Országos Kéktúra útvonalán, közel 1200 kilométeren át halad) milyen karriert fut be a hazai vagy külföldi „kalandozók” körében. Hiszen a túrázás több mint sport – életmód. Egyszerre kemény fizikai igénybevétel és pihentető kikapcsolódás, lelki kimerülés és megújulás, testi megpróbáltatás és szellemi terhelés. Egyszóval komplex, embert próbáló élmény.

És akkor még „csak” gyalogoltunk, a kihívások non plusz ultrájáról, a futásról még nem is beszéltünk. A maratonról, az ultramaratonokról, a Kinizsi 100-ról, a téli teljesítménytúrákról és a túlélőtáborokról. Az Északi Sark újbóli és újbóli meghódításáról, a hó és jég, a sziklák birodalmáról. A sötét vizű barlangi tavak merülőiről és az egy szál paplanernyővel pókfonálnyi kapcsolatban együttrepülő kalandorokról...

Koós Dóra teljes cikke az Utazás Plusz 2009 magazinban olvasható.