"Amikor azt hallom, hogy gyász, mindig ugyanaz jut az eszembe; bekerül a véráramba, felkúszik a szememig, megül benne (...) egy közel négy évvel ezelőtti vasárnap reggel, és a hír… Azt hiszem, már túl vagyok a gyász fokozatain, amelyeket végig kell járni: a sírásét, a tagadásét, a dühét, az ordításét, a lassú elengedését (...) Élni kell!" - olvasható a napokban indult gyászportál.hu egyik bejegyzésében. A kibeszélésre is lehetőséget adó, gyászolóknak segítő oldal – többek között pszichológus, gyásztanácsadó válaszol a kérdésekre – megjelenése is jelzi, hogy van miről beszélnünk, elkel a segítség, ha a halál feldolgozásáról van szó.

Azt senki nem vitatja, hogy mindannyian félünk a haláltól, olyannyira, hogy az elmúlásról való beszélgetés ma leginkább tabunak számít;  ha meghal valaki a környezetünkben, igyekszünk erősek maradni, nem merünk hosszasan gyászolni, hiszen elvárás, hogy mielőbb helytálljunk a családban, a munkahelyen.

© MTI - H. Szabó Sándor

"Nem véletlen, hogy korábban gyászévről beszéltek, noha a gyász időtartama mindenkinél eltérő lehet, a tapasztalatok szerint legalább egy év kell ahhoz, hogy a gyászoló el tudja engedni a szeretett személyt; ez idő alatt végigéli az összes ünnepet és évfordulót, a karácsonytól a születésnapig" – osztotta meg velünk Pilling János pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa. A pszichiáter szerint a testi tünetek – torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, gyengeségérzet – jó esetben egy-két hónap alatt elmúlhatnak, de előfordul, hogy fél év után is ugyanúgy megnehezítik a szenvedő életét - tartós tünetként jelentkezik általában az étvágytalanság, álmatlanság, szédülés, emésztési problémák -, de a testi tünetek egyre jobban ritkulnak, s már csak olyan helyzetekre jellemzők, amikor felidéződnek az elhunyttal kapcsolatos emlékek.

A halál feldolgozását az is megnehezíti – mondja Pilling –, hogy egyre kevésbé élnek a hagyományok, a rítusok – például virrasztás, halotti tor, gyászruha viselése –, sokkal kevesebb ismeretünk van a gyászról, mint például évtizedekkel ezelőtt. Amit pedig nem ismerünk, nehezebb megküzdenünk. "Nem hiszem, hogy feltétlenül ugyanúgy kellene gyászolnunk, mint azt nagyszüleink tették, de az igenis baj, ha nem adjuk meg a módját a búcsúnak, az elengedésnek. Ezért javaslom én is a pácienseimnek, hogy alakítsák ki a saját rítusaikat, például esténként gyújtsanak egy gyertyát, ha vallásosak, mondjanak el egy imát; mindez segítheti az új helyzet elfogadásában"  – tanácsolja a pszichiáter. 

Nagyban meghatározhatják a gyász folyamatait a halál körülményei, amelyek megnehezíthetik vagy megkönnyítheti a búcsút. Könnyebb elfogadni szerettünk elvesztését, ha azt hosszabb betegség előzi meg, míg kegyetlen tud lenni a váratlan halál – baleset, gyilkosság, öngyilkosság – feldolgozása, amely során nem ritka az önvádaskodás, netán a felelősök keresése.  A vallás, a halál utáni életben való hit segítséget jelenthet, de sokszor nehezítő tényező is, vannak, aki ilyenkor megkérdőjelezik Isten létét, ha létezik, miért engedte ezt megtörténni. De ugyanígy lényeges tényező az is, hogy mennyire kötődött az elveszett személyhez a gyászoló.

Soknak tűnhet depressziósnak a gyászoló, ám tévedés ezt gondolni, az ilyenkor jelentkező tünetek a sóvárgás jelei: az egyedül maradt úgy érzi, hogy önmaga egy részét vesztette el, és anélkül sosem lehet már boldog - derült ki abból a külföldi vizsgálatból, amelyben több mint kétszáz embert vontak be, olyanokat, akiknek  szembe kellett nézniük társuk természetes halálával. Kiderült, hogy a másik utáni sóvárgás négy hónap után jut a tetőpontra, míg a depresszió, amely e fájdalmas vágyódás kapcsán törhet rá az illetőre, jóval később csúcsosodik ki.

A kutatás nem mond ellent Elisabeth Kübler-Ross svájci származású amerikai tudós elméletének – az 1960-as években vált ismertté – miszerint a gyász fázisai: a hitetlenség, sóvárgás, düh, depresszió és belenyugvás. "Akik segíteni akarnak a gyászolóknak, azoknak elsősorban a sóvárgásra kell figyelniük" – fogalmazott a kutatás kapcsán megkérdezett gyászszakértő. Függetlenül attól, hogy a gyász pontosan hogyan zajlik le, valamennyi tünetnek enyhülnie kell fél év alatt, ha nem így történik, érdemes szakemberhez fordulni. A "gyógyulást" jelezheti az, ha a gyászoló már el tud szakadni a halottól, megszűnnek a testi tünetek, bűntudat nélkül tud örülni, készen áll új kapcsolatok kialakítására, új céljai, tervei vannak.

© MTI - Kollányi Péter

A gyász nem betegség, de komoly bajokhoz vezethet, ezért kell megtalálni a fájdalom feldolgozásának a legjobb módját – magyarázza Pilling János. A gyászolók körében négyszeresére nő a szívinfarktus és tizenhétszeresére az öngyilkosság kockázata. Sőt az első pár hónapban még a balesetek előfordulásának az esélye is megnő a gyász miatti figyelmetlenség, zavarodottság következtében. Ha pedig később sem tudják feldolgozni a történteket, a magukra maradtak alkoholhoz, drogokhoz, dohányzásba menekülhetnek, amely tüdőrákot, a túlzott ivászat pedig májcirrózist okozhat.

Utolsó pillanatok

Beszélhetünk klinikai és a biológiai halálról, előbbi a szívműködés és a légzés leállását jelenti. Az előbbinél szerencsés esetben még vissza lehet térni az életbe, míg az agyhalálból – amit általában oxigénhiány okoz – már nincs visszaút. A klinikai halál beállta után átlagosan öt perc  van a szívműködés újraindítására, mielőtt a vérkeringés, és ezáltal az oxigén hiánya végzetes sérüléseket okozna az agyban. Szerencsés körülmények – például az alacsony hőmérséklet – ezt az időt akár 15-20 percre is elnyújthatják.

Jelentősen különbözhet a két nem gyásza. Eleve kétféle gyásztípusról beszélhetünk: érzelmi társas és racionális magábazárkózó; s ez utóbbi leginkább a férfiakra jellemző, ők nehezebben tudják kimutatni az érzelmeiket, nem szeretnek beszélni a fájdalmas dolgokról. Rosszabbul viselik  ezt az élethelyzetet, nagyobb arányban halnak bele a házastárs elvesztésébe, mint a nők, illetve többen követnek el közülük öngyilkosságot. Az is kimutatható, hogy a gyermeküket elveszítő párok az átlagosnál is nagyobb számban válnak el, részben azért, mert annyira különbözik a két ember gyásza. A pszichiáter szerint egyáltalán nem biztos, hogy az gyászol jól, aki erről beszélni is tud, hagyni kell, hogy mindenki a maga módján dolgozza fel a történteket, a ki nem mondott dolgok, rosszul megfogalmazott érzések a helyükre kerüljenek.

A terápiák a konkrét helyzetre, a gyászoló és az elhunyt kapcsolatára helyezik a hangsúlyt. Jó tanács lehet az is, hogy vezessenek naplót, amelyben leírhatják az elhunyttal kapcsolatos emlékeiket. Sőt, az is segíthet, ha sokat olvasnak a gyászról.