„Ez biztos bio?” - kérdezte egy fiatal anyuka kezében egy kosár málnával, a pult túloldalán álló nénike pedig értetlenül ráncolta a szemöldökét. „Persze kedves, ma hajnalban szedtem.” Miközben a biopiacon sétálva kerülgetjük az organikus mézes pultot és a kézi készítés juhsajt standot, elmerenghetünk: milyen szerencsés ez az öregasszony, hogy a napja málnaszüreteléssel indul, nem pedig instant kávéval, a mailek csekkolásával és Tracy Anderson fitnesz dvd-jével. A Guccit, Fendit és Pradat viselő kozmopoliták a piacon sétálgatva hitetlenkedve érdeklődnek: „Ez tényleg szabadon nevelt csirke tojása?”, „Ebben a borban tényleg nincs adalék?”. Valójában azonban azt kérdezik: tényleg létezik még sáros termőföld, jéghideg forrásvíz és aranysárga kalászok, vagy ez is csak a matrix része? Mert ha igen, mi bármikor elcserélnénk az iPhone-unkat egy kötényre és egy kaszára...

„Ha nem találom a boldogságom a farmunk kerítésén belül, biztosan el sem veszítettem”- mondta Dorothy az Ózban, pedig ő nem is egy hipermarket csemegepultjánál, hanem Smaragdvárosban jutott erre a következtetésre. Ezen a felismerésen persze már mi is túl vagyunk, csakhogy a mi Em nénikénk nem a konyhában tüsténtkedik, hanem épp all inclusive nyaraláson van Tenerifén. Ami pedig még ennél is nehézkesebbé teszi a dolgunkat: farmunk sincsen Kansasben... de még a Hortobágyon sem. És bár Magyarországon még gyerekcipőben jár a tanyasi turizmus, Angliában, Skóciában és Amerikában is belekóstolhatunk a farmerek és gazdák életébe – a nyaralásunk alatt. A zacskós levesen nevelkedett generáció vagy az elegáns éttermek gigantikus tányérjainn érkező fois gras-inak fogyasztói persze ritkán gondolják komolyan, hogy a szaunaolajat dagonyára cseréljék, ezzel pedig a farm-hotelek is számolnak...

Közel-keleti kényelem

Az utazási ajánlatokat böngészve két embertípussal találkozhatunk azok között, akik arról álmodnak, hogy a világtól elzárva, egy farmon töltsék szabadidejüket. Az egyik típus, akinek romantikus képzetei vannak a gazdálkodásról és az önellátó életmódról – ők leginkább fehérre meszelt, göcsörtös falakat, kopott hajópadlót és mázas porcelán lavórt képzelnek a szobáikba, a sarokban egy minibárral és plazmatévével – ha a „Váratlan utazás” életérzés még sem válna be. Ők azok, akik rendszeresen látogatják a giccses neveket – Déli alkony, Vidéki varázslat – viselő farmokat, ezzel pedig valójában mindenről lemondanak, ami valóban összeköthetné őket a természettel. Aki azonban elfogadja, hogy a szobája egy átlagos vidéki otthonra emlékeztet majd, nippek és 19. századi fotográfiák nélkül, viszont kétkezi munkára vágyik, annak sokkal könnyebb dolga van. „Izraelben a kibuc-kultúra a mai napig virágzik” - meséli Nivi Attias, aki éveken át élt egy egykori kibuc kis egyen-kulipintyójában. „Ezekben a lakóközösségekben mindannyiunknak megvan a maga feladata: van, aki a gyerekekre vigyáz, akad, aki főz, és olyan is, aki a kapuban áll és felügyeli a falu békéjét.” Az egyes kibucoknak saját termőföldjei vannak, amelyek művelése és betakarítása is a helyiek dolga, és a legtöbb élelemért fizetni sem kell, hiszen a rendszer kitűnően lett kidolgozva: a lakók a saját munkájukkal fizetnek társaik erőfeszítéseiért. A valódi, „ortodox” kibucok persze nem fogadnak látogatókat, ám a városiasodásnak köszönhetően számos kis falut veszélyeztetett az elnéptelenedés, így akik ott maradtak, megnyitották a kapukat a turisták előtt. Ilyen kibucot ma már Haifa, és a Holt-tenger közelében is találunk, a bérelhető házak mellett pedig akár saját otthon vásárlására is lehetőségünk van – meglepően olcsó áron. „Rengetegen vásárolnak nyaralóingatlant Izraelben, de míg Tel Aviv tengerpartján egy 40 négyzetméteres lakásért akár 800 000 shakelt (40 millió forintot) is elkérnek, ezekben az ex-kibucokban ennek a töredékéért lehet otthonra lelni” - meséli Nivi. A közel-kelet emellett a hagyományos öko-turizmusból is jelesre vizsgázik: Tel Avivtól északra, egy valamikori Palesztín falucska romjainál pacifista fiatalok egy csoportja felépítette az Ádám és Éva Öko Falut, ahonnan a villamos energiát, a folyóvízet, a gázvezetéket, és a csatornarendszert is száműzték. A turisták saját szövésű vászonból készült, jurta-szerű sátrakban laknak, és amint megérkeznek, munkába is állhatnak. Igaz, a falucska időnként egy lápra emlékeztet – rengeteg szúnyoggal és békával -, ennek ellenére a hosszú szakállú falu-atyák nem panaszkodnak: vannak visszatérő sátorlakók, és olyanok is, akik egy egész szezont lehúznak az Eco Village-ben. Majd a verejtékes, földeken végzett munka után, nyár végén visszatérnek a globalizált nyugatra – és szomorúan ülnek be a kényelmesen kipárnázott irodaszékbe.

Szép (?) újvilág

Amerika első számú cowgirlje mára már önmagában is igazi turistalátványossággá nőtte ki magát, hiszen nem csupán a Mary Jane Paradicsomi Farmja nevű tanyakomplexum felett bábáskodik, de  –  a gyakran  vendégei által gondozott, szüretelt és csomagolt - finomságoknak is óriási kultusza van. A szőke Mary Jane Butters egy zöldségfeldolgozó farmon nőtt fel és előszeretettel hangoztatja, hogy már kisleányként kézi szövésű ruhákban szökellt a tanyakertben. Fodros kispárnái világhírű magazinok címlapjain landolnak, „Egy farmerlány bölcsességei” címmel könyveket dob piacra, néhány éve pedig csillogó álomesküvőt rendezett a szomszéd farmerral. És bár több tízezren borulnak térdre Mary Jane pop-farmerkultusza előtt, támadói szerint a hölgynek annyi köze van a gazdálkodáshoz, mint párizsinak a bélszínhez. Mary Jane farmján ugyanis világhírű lakberendezők által megálmodott luxussátrakban alszanak a vendégek, a ruháikat pedig szekrény helyett bolhapiacokról beszerzett, régi bőröndökbe pakolhatják – mindezt petróleumlámpa fényénél. Ez persze roppant hangulatos, viszont cseppet sem autentikus. Sokaknak az is piszkálja a csőrét, hogy Mary Jane a porcelánbabák és gyertyák mellett instant, előfőzött és csomagolt bioételeket is piacra dobott – a kérdés persze az, hogy mennyire lehet bio az a vadgombás kuszkusz, amelynek öt percre van szüksége a mikróban ahhoz, hogy „házi készítésű” kulináris élményt nyújtson. Mary Jane farmján egyetlen sátras hétvége 170 dollárba kerül, adók is illetékek nélkül, ha pedig pótágyat, vagy ebédet is szeretnénk, még többet kell perkálnunk. Ennek ellenére az asszony biztosan tud valamit, hiszen a vendégkönyv csupa hálálkodó bejegyzéssel gazdagszik: „Mary Jane... ön valódi inspiráció a családom számára.”, illetve „Egy év házasság után a férjem az ön farmján húzott végre valódi gyűrűt az ujjamra, életem legromantikusabb napja volt.” Nos, lássuk be, ez nem mindennapi esemény egy átlagos tanyaházban...

Értelem vagy érzelem?

Ha a farm-szünidő felkeltette az érdeklődésünket, de semmi kedvünk egy kis dagonyázásért átszelni az óceánt, Angliába is átruccanhatunk: itt is virágzik a tanyasi turizmus. Az itteni kínálatok között is akad, amely inkább emlékeztet egy Jane Austen könyv színpadi adaptációjának díszleteire, mint egy valódi cottage-re, de tény, hogy rengeteg olyan lehetőség kínálkozik, amellyel nem csak a lelkünket gyógyítgathatjuk, de talán a világot is jobbá tehetjük... egy kicsivel. A wishemi Magdalen Project  organikus bab és salátaültetvényei betakarítás után vegie-boxokba, azaz zöldségdobozokba kerülnek, és főként olyan otthonokba kerülnek, ahol idősek, vagy magatehetetlen betegek laknak. Ha jótékonysági munkát végeznénk, még a szállásért sem kell fizetnünk, ennek fejében viszont a szó szoros értelmében mindenféle munkát ránk bízhatnak. Igen, akár a trágyázást is. Ha valaki elvész a biofarm-gazdákodás gyönyöreiben, akár egy főzőtanfolyamot is elvégezhet, melynek során megtanulhat sajtot, házikolbászt és hamisítatlan házi cipót készíteni. Persze egy családi vakáció során óhatatlanul felmerülhet a probléma, hogy míg az anya áhítatosan fonogatja a kalácsot, az apa pedig kurjongatva terelgeti a nyájat, mihez kezd magával egy tini – aki már kinőtt a papírszalvéta hajtogatásból. A mayalsi Clyne Farm tulajdonosai rájuk is gondoltak: barlangászástól falmászáson és paintballozáson át az iszapbirkózásig számtalan lehetőséget kínálnak. A szobák itt sokkal inkább funkcionálisak, mint vad-romantikusak, cserébe viszont egy egyhetes üdülést akár már 300 fontból (90 000 forint) is megúszhatunk.

Egy kis hazai

Bár Magyarország még gyerekcipőben jár a tanyasi üdülések tekintetében, a Művészetek Völgye-jellegű fesztiváloknak köszönhetően egyre többen fedezik fel, hogy egy méregdrága, szocreál stílusban felújított kastélyszállónál sokkal szívderítőbb egy nádtetős kis házban üdülni. Magyarország délkeleti részén, Orosháza és Békéscsaba között, egy Csorvás nevű kisváros határában áll az Eszter tanya. A majd' százéves eperfákkal körülvett tanyaház szobái népi szőttesekkel és a paraszti élet használati tárgyaival vannak berendezve, ám a konyhában mikrohullámú sütő árulkodik róla, hogy a föld a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem forog visszafelé. A hintós sétakocsizás, a pónilovaglás is inkább emlékeztet az állatkerti simogató nyújtotta naiv natúr-komfortra, ám be kell ismernünk, hogy egy urbánus polgárt méltatlan is lenne azonnal a mély vízbe dobni. Ennek megfelelően a tanyasi programokat sem a hajnali retekkapálással színesítik, hanem a házi kenyér és kalácssütést, gyöngyfűzést, szövést és gyertyaöntést ajánlják, azaz csupa olyan programot, amelyeket elsajátítva akár egy 40 négyzetméteres belvárosi lakásban is visszatérhetünk az Eszter tanyára – gondolatban.

A magyarországi Krisna-tudat hívei által megálmodott, felépített és fentartott Krisna Völgyben egészen más a helyzet: ez az orientális, indiai életérzés és a hamisítatlan földműves életmód olvasztótégelye. Az itteni vendégház lakosai napokon át kivehetik részüket a Völgy állandó lakóinak munkájából, legyen szó gyümölcsszedésről, a veteményes locsolásáról vagy az állatok gondozásáról. És bár a kertekben szüretelt zöldségekből sosem a tipikus vidéki életre emlékeztető finomságok készülnek – hiszen a Krisna-tudat hívei leginkább indiai konyhát vezetnek – belekóstolhatunk a pakora (tócsni), paratha (lencse chips), róti (lepény) és szabdzsi  (főzelék) készítés rejtelmeibe is.

A tanyasi pihenések százféle módját egyetlen eszme köti össze: a cél, hogy – ha csak rövid időre is – csatlakozhassunk az Élet Fájának energiájához – a Föld vérkeringéséhez, amelyben minden növény, állat és ember egyként él. Legyen szó vallásról, ezotériáról, vagy bármely spirituális tanról, mind egyetérthetünk abban, hogy akkor leszünk képesek igazán értékelni a javainkat, ha kőkeményen megdolgozunk értük. Buddha tanai szerint a bölcs Milarepa hétszer épített fel egy tornyot mestere, Marpa kérésére, a Kabbala szerint pedig Isten azért bízta meg Mózest lehetetlennek tűnő feladatokkal, hogy felébressze benne a munka iránti vágyat. Ez pedig – Voltaire Candide-ja szerint is – az egyetlen módja a lélek felemelkedésének. Ezentúl tehát luxusszállodák „egyen annyit, amennyit  csak bír” programjai helyett legyen a mottónk „műveljük kertjeinket”... akár a nyaralásunk alatt is.

-SK-