A 44 kezdeményező egyike Michel Debout professzor, az öngyilkosságok megelőzésért küzdő francia társaság elnöke, és az aláírók között olyan országosan ismert személyiségek is szerepelnek, mint Axel Kahn genetikus, a Paris Descartes egyetem elnöke, valamint Boris Cyrulnik pszichiáter. Az aláírók szerint Franciaországban, ahol évente 130 ezer öngyilkossági kísérlet történik és 11 ezer ember vet véget önkezével az életének, a hatásos megelőzési politika kidolgozásához olyan intézményre van szükség, amely hozzájárul a jelenség jobb megismeréséhez, és segítségére lehet a hatóságoknak.

Kiemelt probléma

A felhívás szerzői emlékeztetnek arra, hogy egy-egy öngyilkossági hullám - amilyen például a France Télécom távközlési cégnél alakult ki az elmúlt években - megdöbbenti a közvéleményt, a kormány is együtt érez az áldozatokkal, de úgy tűnik, senki sem képes elképzelni, miként lehetne megfordítani az irányzatot.

A francia gazdasági és szociális tanács már 1993-ban annak a véleményének adott hangot, hogy az öngyilkosságot a közegészségügy egyik kiemelt problémájának kell tekinteni, és megfelelő eszközt kell teremteni a jelenség megfigyelésére - ám ezen a téren időközben mégis Svédország és Nagy-Britannia ért el sikert.

A francia szakértők megítélése szerint az öngyilkosság olyan jelenség, amely egyaránt érinti az idős és a fiatal embereket, a családokat és a vállalatokat, a mezőgazdaság világát, a minisztériumokat. a közszolgálatokat, így a rendőrséget, a büntetés-végrehajtást és a kórházakat. A legaggasztóbbnak azt tartják, ha a drámai kérdésről úgy folytatódik a vita, hogy közben semmi sem történik, és ezzel az öngyilkosság "banális, hétköznapi jelenséggé" válhat.

Stiller Ákos

Veszélyeztetett csoportok kiszűrése

A felhívás szerzői szerint "az öngyilkosságok és az öngyilkos magatartások obszervatóriumának" olyan eszközökkel kell rendelkeznie, amelyek lehetővé teszik, hogy az intézmény járványtani és klinikai vizsgálatokat végezzen, például kutathatja bizonyos társadalmi események, így az országot 2008 óta sújtó válság hatását.

Ezek a vizsgálatok elősegítik annak megállapítását, hogy melyek a leginkább veszélyeztetett csoportok, hol helyezkednek el, milyenek a munkafeltételeik, és miként alakulnak az öngyilkossági irányzatok. Az elképzelés támogatói szerint biztosítani kell, hogy az obszervatórium hozzáférjen a meglévő egészségügyi hálózat intézményeihez - például a törvényszéki orvosokhoz öngyilkosságok, illetve pszichiátriai segélyszolgálatokhoz öngyilkossági kísérletek esetében. Nem képezhetnek kivételt a munkahelyek egészségügyi felügyeletei sem, hiszen a munkahelyi öngyilkosságok megakadályozásában fontos szerepük lehet, akárcsak az adatokat tároló társadalombiztosítás képviselőinek.

Az új intézményben a legkülönbözőbb kutatási ágazatok képviselői működnének közre, így kórházi orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, törvényszéki orvosok, munkaegészségügyi szakértők, szociológusok és társadalomkutatók foghatnának össze a jelenség mélyebb elemzésére és okainak korlátozására. A kezdeményezők szerint az új szervezetnek függetlennek és elismertnek kellene lennie, és ennek érdekében - a drogfogyasztás elleni küzdelem mintájára - egy minisztériumközi bizottság számára készítene jelentéseket. Fontos feladata lenne az is, hogy javaslatokat dolgozzon ki a megelőzésre.

Magyarországon még rosszabb a helyzet

Bár Franciaországban is viszonylag nagy a 100 ezer főre jutó öngyilkosságok száma, Európában a legrosszabb az északi szláv államokban a helyzet. Litvánia, Fehéroroszország és Oroszország után pedig Magyarország következik az öngyilkossági toplistán. Nálunk százezer emberre évente közel 22 öngyilkosság jut. Míg Franciaországban ez az arány százezer főre 17 eset.