Az ügy főszereplője, Karafiáth Jenő kultuszminiszter már akkor jelezte, hogy nagyjából mit lehet tőle várni, amikor 1931. december 15-i kinevezésekor a filmhíradónak nyilatkozott (ld. az itt látható videó 55. másodpercétől): „Erőskezű, de igazságos miniszter akarok lenni” – pattogta, és baljóslatúan hozzátette: „nem fogok megijedni attól, ha reggeltől másnap hajnalig tartó munkának nézek elébe.”

1932 szeptemberében elrendelte többek között, hogy a folytonos szülői aggályokat mérséklendő, a Képzőművészeti Főiskola azon felvételi vizsgáin, ahol női jelentkezők is vannak, a férfi aktmodellek megfelelő előkötőt viseljenek” – mutat rá Révész Emese művészettörténész.

Az Est kérdésére Csók István, a főiskola tanára a rendelkezést „remek tréfának” minősítette. „Pár nappal később a miniszter – a nyugdíjkorhatár túllépésére hivatkozva – Csókot azonnali hatállyal felfüggesztette tanári állásából.”

A Színházi Élet 1932. október 9-15. száma kapva kapott a kétszeresen is sikamlós témán. „A trikórendelet illusztrálva” című nyitó anyagának (6-9. oldal) névtelen szerzője megjegyezte, hogy a miniszter „bizonyára nagy gőzben volt, mikor ezt a műtermi gőzfürdő hangulatot kispekulálta”, majd kaján iróniával folytatta: „mi azonban a kormánynak tartozó lojalitással tudomásul vettük a rendeletet, nem úgy, mint bizonyos professzorok – utalt Csókra –, akik magas korukkal járó maradiságukkal kardoskodtak a régi divat mellett. Felöltöztettünk néhány fiatal művésznőt trikóba (a rend kedvéért egy férfinemhez tartozó színészt is), és elvittük őket ugyanannyi festőművész műtermébe hogy próbálnának róluk röntgenszerű aktot festeni.”

A riport lehetővé tette, hogy – egy szemérmeskedő rendelet apropóján – az olvasók egy sor népszerű fiatal színésznő, továbbá az év szépségkirálynője fürdőtrikós képében gyönyörködhessenek, és aktvázlatokról ismerjék meg azt is, mit látnak a testhezálló ruha alatt a röntgenszemű piktorok. Utóbbiak pedig nemcsak a képmásaikkal és műveikkel, hanem egymondatos nyilatkozataikkal is tűntettek: Herman Lipót például egy pesti vicchez szállítva anyagot kijelentette: „mindenki a maga módján iparkodik a halhatatlanságot biztosítani: Kemál eltörölte a fezt, Karafiáth behozta a mezt”. Kernstok Károly pesszimista jóslata szerint „ha így haladunk megérjük, hogy az orvosnövendékek a sebészetet viaszbabákon fogják gyakorolni”, ezzel szemben Szőnyi István optimista szóviccet faragott, remélve, hogy „az akt-rendeletet hamarosan ad akta fogják tenni.”

epa.oszk.hu

Lehetséges, hogy így történt, már csak azért is, mert a képriport megjelenésekor Karafiáth már nem volt miniszter: október 1-én felesküdött az új kormány (Gömbös Gyuláé), és ebben Hóman Bálint volt az ő helyén. Ez persze viszonylagossá is teszi a tüntetők bátorságát, még ha a riport esetleg korábban készült is, hisz a kormányváltásról tudni lehetett.

Karafiáth különben maga is amatőr művész volt, versei főleg a konzervatív Uj időkben jelentek meg, melyet Herczeg Ferenc szerkesztett. (Az én anyám is… című alkotásában például így ír: „A napsugár csókolja most helyette / megcsillanó, gondszőtte könnyeink”) Ha ezzel, és kilenc hónapos miniszterségével nem is, öt éves budapesti főpolgármesterségével beírta magát a történelembe, igaz, másféle rendelkezésekkel kapcsolatban: azok közé tartozott ugyanis, akik újabb, szigorúbb zsidótörvényekkel szerették volna tovább fokozni a rendet.

Így a náci Németországtól való távolodás jegyében kinevezett Kállay Miklós miniszterelnöknek egyik első dolga volt, hogy már kormányra kerülésének napján, 1942. március 9-én sietve leváltsa.

epa.oszk.hu