"A politika a hazugság művészete, a művészet az igazmondás politikája" - így láttuk 2014-et
Hosszú idő után 2014 volt az első átvészelt év, mely során a nagy ideológiák ütköztetése helyett a kisember szellemi és fizikális túlélése került a középpontba. A tükröt ez alkalommal is idei interjúalanyaink - a teljesség igénye nélkül összeállított - együttese tartja, megmutatva az ország szarkalábbakkal megszórt, alternatív arcát.
"Nem szeretnék senkit sem megbántani, de a huszonötezredik szívecske a Facebookon már sokszor idegesítő. Nem feltétlenül kell mindig odatolni azt, hogy nagyon szeretlek, mindig gondolok rád. Ezek egy idő után nagyon elcsépelt szavak. Ennél sokkal többet ér, ha tudod, hogy a beteg ehet ananászt, veszel egyet, és elviszed neki a kórházba. Vagy rendelsz egy szál virágot, és elküldöd futárral. Nagyon jól tudnak esni ezek az apró gesztusok a nagy sivárságban, amikor ülsz otthon vagy a kórházban, és bámulod a falat" – a fiatal újságíró Mittelhocz Dóra senkit sem okolt a rákja miatt és hálás volt azért, hogy a lehető legteljesebb életett élhetett. Mittelhocz 33 évesen, 2014. október 29-én hunyt el.
Mittelhocz Dóra: "Én teljes életet éltem, és boldogat"
"A másik fontos dolog, amire nem sok esélyt látok, hogy muszáj lenne új embereknek megjelennie a politikában. Egy olyan fiatalabb generációnak, amelynek tagjai nem arra lettek szocializálva, hogy átvegyék az előzőek összes mocskát, és akiket még nem korrumpált ez a politikai valóság, ami teljesen abszurd. Egy ismerősöm szerint egy olyan szent jezsuitának kéne előkerülnie valamilyen lakótelepi vagy vidéki kis erőtérből, aki érinthetetlen, aki nincs benne a korrupciós hálóban, és ezért nem lehet zsarolni sem" – Geszti Péter szerint a magyar társadalom sötétségbe hátrál, az emigrációs hullám pedig hatalmas hiba lenne elbagatelizálni. Arra, hogy lehetséges-e az újrakezdés, a médiaguru sem tudott válaszolni.
Geszti Péter: Ebben az országban most jobb, ha befogod a szádat
"Én az amerikai optimizmussal felvértezve érkeztem ide. Jártam az egykori Csehszlovákiában, Lengyelországban, a délszláv államokban, és azt tapasztaltam, hogy a legnagyobb ellenség ebben a régióban a pesszimizmus és a cinizmus. A probléma onnan ered, hogy a fasizmus, majd a kommunizmus azt hitette el az emberekkel, hogy a fontos eseményeket, döntéseket nem befolyásolhatják. Ha mégis megteszik, meghalnak. Így akinek lett volna mersze felszólalni, közbelépni, azt a közeg visszahúzta, mert az átlag azt vallotta, nem érdemes ugrálni, hiszen az ilyet úgyis eltünteti a hatalom. A kémek miatt az emberek nem bíztak egymásban. Egyszóval ezek az elnyomó rendszerek arra épültek, hogy minimalizálják a lehetőségét, hogy valaki hőssé válhasson" – a börtönkísérletéről elhíresült Philip Zimbardo az emberi gonoszságot kutatva jutott el a hétköznapi hős formulájáig. A pszichológus szerint a pátoszos szolidaritást a hajunkra kenhetjük, a dipólus világkép butít és nyomorba dönt, a jó ember azonban a pszichopatákon kívül mindenkiben ott lapul.
Miért válnak normális emberek gonosszá?
"Az élő művészet alapvető feladatai közé tartozik környezetének véleményezése. Ha ennek jogát elveszik tőle – kasztrálják –, nyálas, lila giccsek gyártása az eredmény. Színpompás naplemente, pamutgombolyaggal játszó kiscica. Konfliktus nélkül nincs dráma, megtörténés. Ez az irodalomra és a képzőművészetre is vonatkozik. Az élet az én olvasatomban tragikomédia, ennek a művészetekben is szükséges megjelennie. A hurrá-optimizmus eredményei a náci és a szocreál művekben manifesztálódtak. Mi marad Shakespeare műveiből, Ady, József Attila verseiből, Hamvas Béla tanulmányaiból, ha kivesszük belőlük a társadalomkritikát? A művészet feladata nem a gyönyörködtetés – azt bízzuk a tapétakészítőkre, csipkeverőkre, kertészekre, virágkötözőkre. Az alkotó ember munkája az elgondolkodtatás, ébresztés, intelligenciafokozás. A művész a politikus ellentéte. A politika a hazugság művészete, a művészet az igazmondás politikája" – Najmányi László a kultikus Spions együttes tagjaként Párizst és New Yorkot megjárva hosszú évtizedek után tért vissza Magyarországra. Az állam által meghurcolt író, rendező, zenész szerint a magyarok képtelenek tanulni a saját hibáikból, melynek következményeként szépen visszakanyarodunk a rendszerváltás előtti időkbe.
"Félelmekkel teli korszak jön vissza"
"Egy személyiség akkor stabil, ha képes feldolgozni az ellenvéleményeket is, ha alkalmas az önreflexióra, máskülönben elbutul és érvek helyett az indulatok, rosszabb esetben a gyűlölet vezérli. Egy élő vagy mesterséges szervezet akkor erős, ha képes az önkorrekcióra. Egy társadalom önreflexióját, önkorrekcióját többek között a piac, a tudományos élet, a művészet és a média működteti. Ha ezt mesterségesen lefojtják, életképtelenné válik a társadalom" – Kepes András úgy érzi, még időben szállt ki a hazai média csónakjából, épp mielőtt az kiölte volna magából az önreflexió legutolsó nyomait is.
Kepes András: Sokan úgy érzik, már megszólalni sem érdemes
"A celebség leginkább azt jelenti, hogy valaki attól híres, hogy híres: azaz nem szükséges feltétel valamilyen kiemelkedő teljesítmény, inkább csak kitárulkozási képesség. Érdekesnek maradni kitárulkozó módon az egyik legnehezebb dolog, tehát korántsem gondolom, hogy ez könnyű volna, és az emberek többsége szerencsére nem is alkalmas rá" – Zsolt Péter valóságshow-kutató szerint a Való Világ típusú műsorokba – bár még a társadalmkritika is belemagyarázható – gyakorlatban még mindig inkább a primitív tévénézők lovasszobrai.
"Az értelmiség ezt a csatát elveszítette" – itt a Való Világ 6
"Tulajdonképpen most, hogy az állam magához ragadja az oktatást, a pénzkifizetéseket, megszűnik a sokszínűség, aki ebbe belenő, az folyamatosan függő helyzetben lesz az államtól, mely azt is meg akarja mondani, hogy hogyan gondolkozzon. Erre két válasz lehetséges: magában kialakít egy ellenkultúrát – ez volt a nyolcvanas évek végéig –, vagy hozzásimul és betagozódik a rendszerbe. Közben persze néhány dologról nem beszél, nem gondolkodik, nem firtatja rendszerszinten a dolgot, talán még önmagában sem. Ennek számos jele van, hisz azok, aki most lázadóak lehetnének, akik a húszas-harmincas éveikben járnak, már ebben az életkorban kénytelenek egy belső, automatikus kiegyezést végrehajtani, mivel családot akarnak alapítani, és meg szeretnének élni" – Bánki György, ha valaki szembemegy az önszépítő politkával, számolnia kell a következményekkel, legyen szó karaktergyilkosságról vagy egzisztenciális pofonokról.
"Embereket el lehet hallgattatni, a valóságot viszont nehéz bezárni a spájzba"
"Azt gondolom, hogy a közös dolgainkkal való foglalkozás a demokrácia lényege, az európai, fejlett, civilizált élet egyik alapja. Vagyis nem az a „politika”, amit a politikusnak nevezett, hatalommániás emberek nyomnak nekünk, hanem az, hogy tudatosan befolyásoljuk, alakítjuk a saját és mások életét. Jó lenne, ha tudatosulna bennünk, hogy nem milliónyi lakatlan szigeten élünk, külön-külön egymagunk, hanem együttesen használjuk Magyarország, de a Föld nevű bolygó levegőjét is. Felelősséggel tartozunk a velünk élőkért és az eljövendőekért is" – az ARC kiállítás-alapító Bakos Gábor szomorúan szemléli, hogyan hátrálnak ki a projekt mögül vagy burkolóznak anonimitásba retorziótól tartva a társadalam-és gyakran kormánykritikus tárlat eddigi támogatói.
"Hazugságra, korrupcióra, félelemre nem lehet egy új Magyarországot építeni"
"Aczél elvtárs annak idején azt mondta, hogy „én csináltam belőletek nagy művészt, mert teher alatt nő a pálma”. Akkor azt gondoltuk, hogy ez egy cinikus, szemét mondás. De igazából tökéletesen igaza volt Aczélnak. A művészetnek nem szabadság kell, mert ott meghal, nem lesz érdekes. A művészetnek falak kellenek, ütközések. Sőt, a művészet az ütközés maga. Ha olyan cinikus akarok lenni, mint Aczél elvtárs, akkor azt mondhatom, hogy nagyon jó ez az időszak a művészeteknek" – Wahorn András szerint Magyarország számára a Nyugat és a Kelet is egyaránt értelmezhetetlen, a politikai elkötelezettség pedig nem fér össze azzal a szabadsággal, amelyre ennek az országnak az alkotói harminc éve és ma is vágynak.
"De hát ezt eszik Pomázon" - interjú Wahorn Andrással
"Nem dumálok arról, hogy mit kéne csinálni ennek vagy annak, hanem csinálom. Persze nagyon sok minden nem tetszik. De ha arra fordítom az energiáimat, hogy kifejezzem, hogy mi miért nem tetszik, akkor azt saját magamtól veszem el. Nem tartozom sehová. Ezeknek náci vagyok, azoknak kommunista, a harmadiknak büdös zsidó: ebből látszik, hogy tök jó helyen állok" - Földes László Hobonak elege van abból, hogy társadalmi elvárássá vált letenni a voksot jobb vagy baloldal mellett. Hobo szerint a kritikusok és az irigyek is jobban tennék, ha a saját életükkel foglalkoznának ahelyett, hogy mások pénztárcájában túrkálnak.
Hobo: Lehet, hogy ez az ő országok, de az én hazám
"Szépen belehátrálunk abba a helyzetbe, mint a szocializmusban, hogy bizony a rádiók ugyanazt mondják, a tévék ugyanazt mondják, és a fiatalok, ha érdekli őket még valami, akkor pluszinformációt egy színpad előtt állva kaphatnak. A különbség csupán annyi, hogy mivel a történelem sosem ismétli pontosan önmagát, ma a fiatalokat egyszerűen az egész hidegen hagyja. Nem érdekli őket, ha éppen el vannak nyomva, hogy nem egészséges demokráciában élnek. Egy új világ épül, egy új világ rendezkedik be, ami még nem alakult ki igazán, nem igazán érezni az irányát, a céljait. Csak azt látom, hogy más érdekli ma a huszonéveseket, a tizenöt éveseket, mint az, hogy az ő jogaik éppen mennyire hasonlítanak az európai, és mennyiben az ázsiai fiatalság jogaihoz. Mintha ez az egész nem érintené őket annyira, mint néhány évtizede, mikor sokan szétverették a fogsorukat egy-egy március 15-én" - Bornai Tibor vallja, a most felnövő generáció alól kiszaladt az üzenet, egy veszélyérzet nélküli társadalomat pedig a játékszabályok betartása nélkül is büntetlenül lehet irányítani.
Bornai Tibor: "Tessék szíves lenni lázadni!"
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
