A Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete által szignált hosszú levél (amelyet a boon.hu teljes terjedelemben közölt) először is leszögezi, hogy az állandóan sikerként emlegetett pedagógus-béremelések csak a korábban beígértek elhúzódó betartását jelentik. Ráadásul, mint írják, közben megemelték a kötelező óraszámot, megszüntették a pótlékok túlnyomó többségét is. „A kormány – a szakszervezetekkel kötött megállapodást megszegve – a pedagógus-bértáblát elválasztotta a minimálbér alakulásától, így mostantól az inflációkövetés sem valósul meg” – teszik hozzá, és arra is felhívják a figyelmet, hogy sokaknak (épp a legjobbaknak, a pluszmunkákat vállalóknak) szinte egyáltalán nem lett vastagabb a borítékja.

De nem ez volt a fő ok, amiért megírták a levelüket. „Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben! Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban. S az, hogy vannak még jól működő iskolák, jól megtartott órák, versenyeredmények („természetesen” nevezési díjakra és útiköltségre elkülönített keret nélkül), sikeres érettségik és felvételik, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszönhető – merthogy nem a környezeti hatásoknak és az oktatáspolitika tevékenységének, az biztos!”

Úgy vélik, az évenkénti – jobb esetben kétévenkénti – változások biztosan nem diák- és tanárbarátok. Emlékeztetnek arra is, hogy a kormányzat a gimnáziumokkal szemben a szakképzőket preferálja, holott a legrosszabbul teljesítők leginkább ebből az iskolatípusból kerülnek ki – a padból kikerülve nyilvánvaló, hogy munkaerőnek sem lesznek elég magasan kvalifikáltak.

„Az oktatási rendszer minden változtatásával a gyerekekkel kísérletezünk! Az érettségi követelmények változtatása az egyik legfelháborítóbb: pl. a jövő tanévben érettségizők napjainkban szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy vannak olyan tárgyak (pl. földrajz, kémia, informatika), melyeknél az érettségi elvárások utólag módosultak, hiszen ők az adott tantárgy tanulását már befejezték, mivel oktatásuk a középiskola első két évfolyamán történik” – sorolják.

Fülöp Máté

Úgy gondolják, egy igazi reformnak van kifutása – eltart például egy gyermek iskolába lépésétől az érettségiig. „Melyik korosztálynál valósult ez meg utoljára Magyarországon?” A pedagógusok azt követelik, hogy „a jelenlegi reformoknak nevezett akciókat azonnal függesszék fel, míg társadalmi-szakmai konszenzuson alapuló közös nevezőre nem jutunk!”.

Nem fogadják el a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral történő egyeztetéseket sem, ugyanis szerintük így a kormány ilyenkor saját magával egyeztet, nem egy hiteles szakmai körrel. A Pedagógus Kar által összetákolt etikai kódexet pedig egyszerre felháborítónak és megmosolyogtatónak gondolják, aminek sem támogatottsága, sem jogalapja nincs.

„A jelenlegi tananyagmennyiség elsajátítása már a legeslegjobb képességű tanulók határait is erősen feszegeti! Gyerekeink tényanyag-hegyeket kénytelenek bemagolni, de önálló véleményt többségük vagy képtelen kialakítani, vagy nézetüket nem tudják megfogalmazni és logikusan érvelni mellette. A heti óraszámok pedig az egekbe szöktek! Legyen mindennapos testnevelés (elegendő mennyiségű tornaterem nélkül), legyen mindennapos éneklés, legyen focioktatás… Egy középiskolás átlagosan heti 35 órát tölt az iskolában, s ezekre fel is kell készülnie. A motivált tanulók elvesztik gyermekkorukat, sokaknál pedig pszichés problémák alakulnak ki. Hol a határ? A gyerek napja is 24 órából áll! E mellett az uniformizált, egységesítésre törekvő oktatási rendszer bebetonozza az eltérő szociális, egészségügyi vagy mentális helyzetből származó különbségeket. Ennyi féle hátrány szerinti differenciált oktatás nem valósítható meg egy osztályon belül. A gyerekeink, s így az ország jövője forog kockán!”

A levél hosszasan sorolja az elhibázott kormányzati intézkedéseket, amik nem működnek, és rontják az oktatás színvonalát. „Egyáltalán a tanórákon kívül működik még valami jól és ésszerűen a magyar közoktatásban??? Gondolhatja azt valaki komolyan, hogy az alapproblémák végtelen során javítani fog az újabb és újabb kötelezően előírt dokumentációk elviselhetetlen tömege?”

Végül kinyilvánítják, hogy ők továbbra is TANÍTANI szeretnének. „Egységesen akarjuk támogatni tanítványainkat fejlődésükben – nem megosztottan! Jó hangulatban bemenni a munkahelyünkre – nem idegesen, elcsigázva vagy belebetegedve a stresszbe! Önkéntesen belépni olyan szervezetekbe, amelyekbe mi szeretnénk – de nem beterelve! Nem ágálunk az ellenőrzések ellen, ha ezt feletteseink (a munkaközösség-vezetők és igazgatók) végzik, illetve olyan szakfelügyelők, akik szakmai tekintélynek számítanak. Nem berzenkedünk az olyan adminisztráció ellen, amely közvetlen kapcsolatban van oktató-nevelő munkánkkal, azaz a naplókat, bizonyítványokat továbbra is megírjuk! Mi is követeljük, hogy negyvenórás legyen a munkahetünk, és ezért végzettségünknek, elvégzett munkánk minőségének és a munkában eltöltött éveknek megfelelően differenciált bért kapjunk, ne pedig nem létező életpályamodellről meséljenek nekünk! Szeretnénk, ha az igazgató újra „főnök” lenne, hogy az iskola önállóan gazdálkodva maga határozza meg a felhasznált pénzeszközök prioritását. Tiszta, átlátható, mindenféle pénznyelő, központi vízfejtől mentes fenntartói viszonyrendszert követelünk! S legfőképp NYUGALMAT akarunk, mely politikától, álreformoktól mentes, hogy legalább néhány évig ugyanazt a könyvet használhassuk! Pedagógusok vagyunk: megtanultuk, hogy mit és hogyan kell tanítani – ha hagyják!”

A miskolci nevelőtestület azt kéri, vegyék segélykiáltásnak a nyílt levelüket, továbbá kérik a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét.

Hasonló tartalmú levélben fordult egyébként a Pedagógusok Szakszervezete is decemberben Orbán Viktorhoz, ám a kormányfő hivatala a válaszlevelében pusztán annyit írt, hogy átpasszolták az ügyet Balog Zoltán emberminiszternek.