Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gát Anna Kult

Burkában harcol a legújabb szuperhős

Pakisztánból indul hódító útjára a Burkás bosszúálló, aki nappal kedves tanítónő, de este keményen a felveszi a harcot a lányok oktatását ellenző gonoszokkal. Az izgalmas és egyben szemléletformálónak szánt rajzfilmsorozatot hamarosan 60 országban vetíthetik.

MTI Világ

Emberi szívszövetet növesztettek őssejtekből

A működő szervhez hasonló módon összehúzódó emberi szívszövetet tenyésztettek amerikai kutatók őssejtekből. Ennek segítségével a jövőben lehetségessé válhat az infarktus során sérült szívszövet pótlása, sőt, hosszú távon akár a teljes szervé is.

MTI Itthon

Halott csecsemők: kiállt a kórház mellett a polgármester

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a miskolci megyei kórházban kimagasló szakmai munka folyik, az pedig az állam gondoskodó feladatai közé tartozik, hogy minden, a szokottól eltérő esetet kivizsgáljon - mondta Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere a koraszülött csecsemők halálozásával kapcsolatban.

hvg.hu Plázs

Tömegesen lettek rosszul az emberek Balatonlellén és környékén

Hasmenés és hányás miatt összesen negyven embert láttak el az orvosok Balatonlellén és környékén, közülük négyet kórházba is kellett szállítani. A szakemberek vírusra gyanakodnak, de még várják a laboratóriumi vizsgálatok eredményét – írja a kapos.hu.

„Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség” – mondja Pogány Indulóról a drogügyi kormánybiztos

„Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség” – mondja Pogány Indulóról a drogügyi kormánybiztos

Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd melletti szórakozóhelynél

Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd melletti szórakozóhelynél

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Marabu Féknyúz: Ukrán békaemberek

Marabu Féknyúz: Ukrán békaemberek

Veszedelmes mobiltokokra figyelmeztet a fogyasztóvédelem

Veszedelmes mobiltokokra figyelmeztet a fogyasztóvédelem

Ne dőljön be a születésnapi akciónak, csalók élnek vissza a Wizz Air nevével

Ne dőljön be a születésnapi akciónak, csalók élnek vissza a Wizz Air nevével

Hulladékudvarok: már ezt is ingyen leadhatjuk

Hulladékudvarok: már ezt is ingyen leadhatjuk

3150 milliárd forint értékben előztek meg csalásokat

3150 milliárd forint értékben előztek meg csalásokat

Ez a 15 legnépszerűbb új villanyautó most Európában

Ez a 15 legnépszerűbb új villanyautó most Európában

A címlapról ajánljuk