Nagyot téved, ha azt hiszi, hogy tudatosan választotta a párját
 

Nagyot téved, ha azt hiszi, hogy tudatosan választotta a párját

Legtöbbször úgy képzeljük, hogy alaposan megfontolva választjuk ki a partnerünket, és ő is ugyanezt teszi, amikor mellettünk dönt. Ám kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy e találkozásnál a szüleink, sőt a nagyszüleink is találkoznak, és jóval meghatározóbb az egykori viszonyulásuk hozzánk, mint gondolnánk.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

Ezt nem fogom megunni, ez csak egyre érdekesebb lesz
 

Ezt nem fogom megunni, ez csak egyre érdekesebb lesz

Az idén 10 éves HVG Extra Pszichológia magazin szakértő szerzőit kérte fel, hogy meséljék el, hogyan lett belőlük pszichológus, pszichiáter, mi fogta meg őket a tudományterületben. Buda László pszichiáter, a SzomatoDráma és az Ultrarövid Terápia módszerek megalkotójának írását közöljük.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

Így lehetünk önmagunknak jó szülei
 

Így lehetünk önmagunknak jó szülei

Ha gyermekkorunkban esetleg nem kaptuk meg szüleinktől a megfelelő mértékű szeretetet és törődést, felnőttkorunkra megpróbálhatjuk megadni magunknak.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia



A szerelmet választottam kábítószeremnek. Kit érdekel a csokoládé
 

A szerelmet választottam kábítószeremnek. Kit érdekel a csokoládé

Az idén 10 éves HVG Extra Pszichológia magazin szakértő szerzőit kérte fel, hogy meséljék el, hogyan lett belőlük pszichológus, pszichiáter, mi fogta meg őket a tudományterületben. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, egyetemi adjunktusírását közöljük.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

Ha nehéz örömtelien kapcsolódni a babához
 

Ha nehéz örömtelien kapcsolódni a babához

Mindenki fejében kirajzolódik a kép arról, milyen szülővé szeretne válni. A kisbaba megszületése után előfordulhat azonban, hogy nehéz elérni a kiegyensúlyozott kapcsolódást a babához. Mitől függ, és hogyan formálódhat a szülői oldala ennek a különleges viszonynak, amely megalapozza a létezésünket a világban?

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

Megszületett a kisbaba? Indul az anyaverseny
 

Megszületett a kisbaba? Indul az anyaverseny

„Nem túl vastag ez a kötött kabátka a gyereken ilyen szép napsütésben? – Én inkább úgy látom, hogy túl vékony, ahhoz képest, hogy mennyire fúj a szél!” Mindegy, milyen a kabát, milyen az idő: bármikor és bármelyik gyereken – a ruháján, a viselkedésén, a napirendjében – találhat kifogásolnivalót az, aki szeretne. És néhány évtizede egyre többen szeretnének.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

Együtt kell élnem önmagammal
 

Együtt kell élnem önmagammal

Az idén 10 éves HVG Extra Pszichológia magazin születésnapi pályázatot hirdetett „Lelki fejlődésem az elmúlt 10 év alatt” címmel. Lilla írását közöljük.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

Minden problémának van megoldása
 

Minden problémának van megoldása

Az idén 10 éves HVG Extra Pszichológia magazin szakértő szerzőit kérte fel, hogy meséljék el, hogyan lett belőlük pszichológus, pszichiáter, mi fogta meg őket a tudományterületben. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus írását közöljük.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia


Vekerdy Tamás: Milyen gyerekekből lesznek stressztűrő felnőttek?
 

Vekerdy Tamás: Milyen gyerekekből lesznek stressztűrő felnőttek?

Az utóbbi évtizedben zajló úgynevezett rezilienciakutatások azt vizsgálják, min múlik, hogy valaki a stressz után viszonylag rugalmasan visszanyerje „eredeti formáját”, rá jellemző és számára jól – vagy legalábbis megfelelően és kiegyensúlyozottan – működő lelki állapotát. A kutatások válasza egyértelmű. Ez bizony – ez is! – a gyerekkoron múlik.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia



A lelke mélyén a függő pontosan tudja, mi a helyzet vele
 

A lelke mélyén a függő pontosan tudja, mi a helyzet vele

Azért nehéz egy szenvedélybeteget rádöbbenteni a saját addikciójára, mert egy függőség nemcsak szenvedést okoz, hanem el is veszi a szenvedést – hangsúlyozta Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus a HVG Extra Pszichológia Szalon vendégeként. A beszélgetés során szóba került, hogy miben hasonlít a karantén az addikcióból való gyógyulásra, miért nem fordul szakemberhez a szenvedélybetegek többsége, hogyan lehet rádöbbenteni valakit arra, hogy függő, és miért tekinthetik sokan ezt az állapotukat áldásnak.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia