szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyenesen a kirakatba hajtott, majd kirámolta a műszaki szaküzletet egy férfi Ózdon - közölte a rendőrség.

A férfi a város központjában lévő elektronikus cikkeket forgalmazó áruházat igen sajátos módon fosztotta ki, ugyanis a kirakaton keresztül behajtott autójával az üzletbe, majd bepakolta járművébe a különböző műszaki termékeket - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

Az elkövető a keze ügyébe kerülő árukészletből 8 videokamerát vett magához, amelyek értéke meghaladja a 800 ezer forintot - közölte. A rendőrség lopás büntette miatt indított eljárást, a rongálással okozott kár meghaladja a félmillió forintot.
MTI Itthon

Ivott, rabolt és rendőrt akart elütni

Szándékosan az őt megállítani próbáló rendőr felé irányította autóját egy férfi hétfő délután Budapesten; a sofőr ittasan ült volán mögé, korábban eltiltották a vezetéstől és cselekménye előtt néhány órával még az élettársát is kirabolta - közölte a BRFK hétfőn.

MTI Itthon

Kiraboltak egy élelmiszerboltot Budapesten

Kiraboltak egy élelmiszerboltot még kedden éjszaka a főváros III. kerületében, a Köles utcában - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

MTI Itthon

Kiraboltak egy patikát a XIII. kerületben

Feltehetően fegyverrel rabolt ki csütörtökön egy férfi egy patikát Budapesten, a XIII. kerületi Váci úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot