szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Különös incidens zavarta meg hétfő este a Fehér Házban a Silvio Berlusconi olasz kormányfő tiszteletére rendezett fogadást: amikor a Cavaliere pohárköszöntője végén "örökké barátok maradunk" szavakkal George Bush amerikai elnök megölelésére készült, nagy buzgalmában szétszedte a pulpitust, amelyről beszélt.

Az olasz-amerikaiak által ünnepelt Columbus Day vendégeinek általános meglepetésére az emelvény felső része leszakadt a talapzatról. Az olasz miniszterelnök azonban megmentette a helyzetet: erősen a kezében tartotta a leszakadt fadarabot, amelyen azért működtek a mikrofonok, és így be tudta fejezni beszédét. Helyzetfelismerését a közönség jóízű nevetéssel és nagy tapssal jutalmazta, az általános rokonszenv-nyilvánításhoz Bush elnök is csatlakozott, miután magához tért első megrökönyödéséből.

Nem ez volt az egyetlen derűs színfolt a fogadáson. Bush méltatta a magas közhivatalt elért olasz-amerikaiakat, Antonin Scaliát és Samuel A. Alito jr.-t, akik közösségükből először kerültek be az amerikai legfelsőbb bíróság bírái közé, valamint Nancy Pelosit, a képviselőház elnökét, akinek esetében az elnök külön hangsúlyozta, hogy ő az első házelnöknő az amerikai törvényhozás történetében. Ez utóbbi tisztséget olaszra "prima donnának" fordították, amit ugyancsak derültség fogadott, az érintett részéről is.

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

Kenneth Rogoff: Európa ott van Trump célkeresztjében

Kenneth Rogoff: Európa ott van Trump célkeresztjében

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit