Tetszett a cikk?

Remek ötletnek tűnt, hogy Mikulás ajándékként megnyissák a legszebb fővárosi fürdőket éjszakára, de azt gondoltuk, alig lesznek páran, akik fantáziát látnak a lehetőségben a szemerkélő eső miatt. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat.

Az éjszakai fürdőzésben mindig van valami titokzatos, valami izgalmas, különösen, ha szabadvízről van szó, de persze a sötétség még egy unalmas medencét is megszépíthet. Unalomról a történelmi magyar fürdők esetében még napvilágnál sem beszélhetünk, éjjel pedig egészen új arcát mutatja mindegyik, nem véletlen, hogy minden éjszakai fürdőzős rendezvény népszerű (ld. Cinetrip).

Gőzölgés. Tetőtől-talpig vízben
© Szekeres Fruzsina
A december 5-én először megrendezett Fürdők éjszakáján 3500 forintért három fürdőbe is ellátogathattunk, mi a Széchenyit választottuk, a Gellértet és a Rudast kihagytuk. A tízórás nyitás után félórával érkezve legnagyobb meglepetésünkre gigászi sorral szembesültünk a fürdő előcsarnokában, úgy tűnt, az egész nap szitáló eső senkit nem tartott vissza a bulitól, pedig péntek éjszakához képest egész kihaltnak tűnt a város.

A Széchenyi személyzetét is meglepte a heves érdeklődés, volt némi fennakadás, rohangálás, de aztán majdnem mindenkinek került szekrény vagy kabin. Mivel a külső medencéket már ismertük, a thermál rész felé vettük az irányt, különösen, mivel a féláron kínált masszázsok felkeltették az érdeklődésünket.

A Széchenyi szépségben ugyan nem vetekedhet a Gellérttel, viszont a vendéget kárpótolja a medencék sokasága, a rengeteg teremben könnyű elveszíteni a tájékozódási képességet, mi is egészen máshol bukkantunk ki, mint ahol bementünk, de a lényeg, hogy végül kijutottunk. A különböző hőfokú medencék mellett volt vízitorna, amit két helyes edzőlány vezényelt, áramoltatás, szauna és gőz, de persze számunkra az est fénypontja mindenképpen a félórás masszázs volt.

A rengeteg fürdőző között nem csak fiatalok voltak, láttunk gyerekeket, idősebbeket, olyan is akadt, aki egyedül jött. Akik a szokásos nyugalomra vágytak, azoknak csalódniuk kellett, mert értelemszerűen a sok bulira vágyó tizen- és huszonéves kitett magáért, néha csak úgy visszhangzottak a termek a visítástól. A külső medencék is tele voltak, végül is kit zavar az eső, ha amúgy nyakig forróvízben ülhet, és még némi alkohollal is segítheti a melegedést? A bátrabbak még a nyáron is hűvösnek számító úszómedencébe is bementek és heves mozgással próbálták vérkeringésüket ösztönözni, de azért inkább a nyugis ejtőzés volt jellemző. Mi nem sokkal éjfél után távoztunk, úgyhogy nem tudjuk, hová fajult a parti, de az biztos, hogy a fenntartó által Szentivánéjre tervezett következő időpontnál hamarabb is mennénk.

KM
MTI Világ

A legnagyobb ékszerrablás Franciaországban

Franciaország történetének legnagyobb értékű ékszerrablását követték el Párizs egyik legelegánsabb üzletében fegyveres rablók. A világhírű Harry Winston céget legalább 80 millió euróval károsították meg - közölték a francia hatóságok.

MTI Itthon

Mikor érdemes megvenni a fenyőfát?

Várhatóan a tavalyi árszinten marad a karácsonyfának való első osztályú fenyőfák métere: lucfenyőt 1000-2500 forintos, ezüstfenyőt 3000-4000 forintos, normann fenyőt pedig 5000-8000 forintos áron lehet megvásárolni a kereskedőktől.

Ez történik, ha telefonálás közben elejti a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Ez történik, ha telefonálás közben elejti a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

A szaúdi követségnek dolgozott az ügyvéd, aki rábeszélte a később öngyilkosságot elkövető transznemű fiatalt, hogy menjen haza

A szaúdi követségnek dolgozott az ügyvéd, aki rábeszélte a később öngyilkosságot elkövető transznemű fiatalt, hogy menjen haza

Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról