A romániai Craiova város fölött két utasszállító gép a vécétartályt üresítette ki. A városlakók eleinte nem tudták mire vélni a kedden késő este történteket, csak azt vették észre, hogy ruhájukat büdös és barna cseppek piszkítják be.

A hatóságok másnap azután kezdtek el nyomozni, hogy egy márványlap-kereskedő is feljelentést tett: a csiszolt lapokra éjjel valaki fekáliát spriccelt. Mára a nyomokból, a fertőzött területek nagyságából kiderítették, hogy a barna eső két utasszállító gépből származik, amelyek a szabályokkal ellentétben repülés közben ürítették ki vécétartályaikat.

A craiovai tisztiorvosi szolgálat a mintákat vizsgálja, és azt ígérik, megpróbálják kideríteni, melyik légitársaságok járatai haladtak el akkor Craiova fölött, majd eljárást kezdeményeznek. Erre állítólag kevés az esély, pedig a márványlapcsiszoló vállalkozó is kártérítést kér a tönkretett lapok miatt. Túl nagy pénzre nem számíthat, mert a szappan oldja a fekáliát.

Irházi János/Arad

MTI Shake

Pornófilmet forgatott egy középiskolai tanárnő

Pornófilmet forgatott egy középiskolai tanárnő a dél-morvaországi Znojmóban. A 35 éves pedagógus fiatal, de 18. életévesnél idősebb férfival szexelt, míg egy saját diákja, egy fiatalkorú pedig a több mint öt percig tartó szerelmi aktust mobiltelefonjával lefilmezte. A szexfilmet eddig több mint százezren látták - írja a Novinky.cz hírportál.

hvg.hu Világ

Amerikai elnökök beiktatási ceremóniái - videó

Néhány órán belül beiktatják hivatalába Barack Obamát az Egyesült Államok 44. elnökét. Összeállításunkban elődeinek szavait mutatjuk be a XX. század elejétől George W. Bush második terminusának kezdetéig.

Shake

A Dekameron megmondja, mit tegyünk a válságban

A The Guardian című angol napilap egyik újságírója szerint a válság idején az a legjobb, ha szépirodalmat olvasunk, mert sok erőt meríthetünk az írásokból. Példaként Boccaccio Dekameron című műremekét említi, amely szerinte arra tanít minket, hogy a nehéz időket úgy a legkönnyebb túlélni, ha egymáshoz fordulunk és élvezzük a fizikai örömöket.

hvg.hu Shake

“Hiszek az ételben és a szexben” - videóval

A sztárszakácsok már messze nem csak a főzésről értekeznek, az élet minden fontos kérdésében megosztják véleményüket a nézőkkel. Két amerikai séf a szex és evés témakörét járta körül szókimondó nyíltsággal.

hvg.hu Shake

„Népi” házlottósorsolás: gazdára talált az álomvilla

Ma délután tartották Ausztria első házlottóját: egy 50 esztendős férfit éppen a fogorvosánál érte utól az örömhír, hogy 99 euró ráfordítással 400 négyzetméteres gyönyörű házat nyert Klagenfurt „Rózsadombján”.

MTI Shake

Amerikai ruhákban parádézott Michelle Obama

Az új amerikai first lady, a tengerentúli divat nagykövetének számító Michelle Obama egy kevéssé ismert, kubai születésű amerikai tervező, Isabel Toledo ruháját viselte férje keddi beiktatásán, amivel szakértők szerint "a reményt és az amerikai divatipart" választotta.

"Hakni Stop!": Újbuda szerződést bont Mága Zoltánnal

"Hakni Stop!": Újbuda szerződést bont Mága Zoltánnal

Fontos új frissítés érkezett a régebbi iPhone-okra, töltse le mielőbb

Fontos új frissítés érkezett a régebbi iPhone-okra, töltse le mielőbb

Sürgős lett a paksi bővítés a kormánynak

Sürgős lett a paksi bővítés a kormánynak

A Samsung kitalált valamit, hogy jobb fotókat lehessen lőni esténként

A Samsung kitalált valamit, hogy jobb fotókat lehessen lőni esténként

Megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása

Megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása

Alkotmányosan tolvajozták le Matolcsyt

Alkotmányosan tolvajozták le Matolcsyt